„Megkérdeztem Orbán Viktort, milyen érzés a hatalom”

  • - urfi -
  • 2015. szeptember 15.

Belpol

Adam LeBor vezető nyugati lapok magyarországi szakírója. És van egy durva története.

Adam LeBor neve sokaknak ismerős lehet, és nemcsak azért, mert hosszú évek óta tudósítja Budapestről a világ legbefolyásosabb lapjait, köztük a The Economistot, a The Timest és a Newsweeket. Hanem például azért is, mert Budapest protokoll címen kiadott egy meglehetősen elszállt, fantáziadús és nagyot mondó politikai krimit, amelyben Magyarországot a szélsőjobboldali Hunfalvi Attila miniszterelnök irányítja, az EU leendő elnöke pedig idegengyűlölettel próbál szavazatokat szerezni (lásd keménynek tűnő, de visszatekintve inkább engedékeny kritikánkat).

2010-ben a fideszes sajtó hőse lett néhány napra, mivel a The Timesban közölt publicisztikájában védelmébe vette Orbán gazdasági szabadságharcát. „Szóval éljen Magyarország, amiért szembeszállt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval” – írta akkor. Azóta is folyamatosan tudósít hazánk ügyes-bajos dolgairól, és láthatóan próbál „kiegyensúlyozottan tájékoztatni”. Többször sietett például leszögezni, hogy a magyarországi antiszemitizmus nem mindennapi erőszakot jelent, vagy hogy az „orbánizmus” nem diktatúra, és még csak nem is a putyini irányított demokrácia, hanem valami speciális magyar képződmény. Legutóbb azzal keltett kisebb feltűnést, hogy Simicska kirohanása után meglehetősen részletesen járta körül a világ vezető gazdasági lapjában, hogy mit jelent a „gecizés” nyelvileg és politikailag.

Adam LeBor most a The Intercepten tette közzé írását, amelynek már a címe – Hogyan lett Magyarország miniszterelnöke fiatal liberálisból menekültgyalázó autokrata? – is jelzi, hogy valami elnagyolt pályaképpel lesz dolgunk. Nagy Imre újratemetésétől indul a cikk, amely az elmúlt negyedszázad villámgyors áttekintése után eljut a jelenig és a következtetésig, hogy „Orbán jelenleg megállíthatatlannak tűnik”. Ezután LeBor gyorsan összegzi a helyzetet:

A politikai és gazdasági hatalom olyannyira centralizált, mint a kommunizmus bukása óta még soha. Párthű emberek vették át az irányítást az állami intézmények fölött. Felemelkedett a jó kapcsolatokkal rendelkező ’minigarchák’ új osztálya, és hatalmas vagyonokat szerez. Az állami televízió kormánypárti propagandát nyomat. Magyarország pengékkel felszerelt kerítést épít a déli határára, hogy távol tartsa a migránsokat. A hadsereg a határon gyakorlatozik, ahol hamarosan csatarendbe állhat.

LeBor természetesen leszögezi, hogy Magyarország szabad ország, ahol még politikai foglyok sincsenek, sőt tüntetni is lehet, a Fidesz pedig továbbra is a legnépszerűbb párt.

A legjobb azonban a cikk végén olvasható anekdota:

Még 1999-ben, amikor Orbán csak egy éve volt miniszterelnök, megkérdeztem tőle a parlamenti irodájában, hogy milyen a politikai hatalom a valóságban. Olyan, mint amilyennek elképzelte? Erre nagy kedvvel felnevetett, és azt mondta: „Ez sokkal jobb.”

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.