Megmagyarázza a Fidesz, miért vet véget a lakástakarékoknak

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. október 15.

Belpol

Bánki Erik szerint túl nagy volt a profit.

Felmenő rendszerben megszüntetné a kormány a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. Az erről szóló törvényjavaslatot Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke nyújtotta be az Országgyűlésnek hétfőn.

Bánki Erik, a gazdasági bizottság ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján a javaslatot azzal indokolta: a lakás-takarékpénztárak konstrukciója nem volt kellő hatékonyságú, és az elmúlt időszakban nem szolgálta olyan aktívan és eredményesen az otthonteremtést, mint elvárták volna, emellett pedig 2010 óta 60 milliárd forint extraprofitra tettek szert a programot működtetők és forgalmazók.

A gazdasági bizottság fideszes elnöke közölte: a törvényjavaslat szerint felmenő rendszerben vezetnék ki a programot, így az indítvány az eddig megkötött szerződéseket nem érinti, azokra a futamidő végéig jár az évi maximum 72 ezer forintos állami támogatás. A törvény hatálybalépését követően új lakás-takarékpénztári szerződést állami támogatással már nem lehet kötni. Bánki szerint a cél az, hogy „az extraprofit a lakás-takarékpénztárak forgalmazói helyett a magyar családokhoz kerüljön”.

A Fidesz gazdasági kabinetje szerint a lakás-takarékpénztárakban képződött megtakarításokból az esetek nagy részében nem új lakást építettek, illetve vásároltak, hanem inkább átalakításokra és felújításra költötték, amelyek Bánki Erik szerint nem szolgálják a magyar kormány otthonteremtési támogatási céljait.

A lakás-takarékpénztárak állami támogatása várhatóan az otthonteremtési programokba kerül át. A lakástakarékokra az állam jelenleg harmincszázalékos támogatást adott. Ha Bánki szavaiból kiindulva valóban a csok-ot bővítenék a pénztáraktól elvett támogatásból, akkor ez egyúttal azt is jelenti, hogy a támogatásból kiszorulhat az, aki nem tervez vagy nem tud gyereket vállalni.

A témáról korábban Itt a Fidesz új terve címmel közöltünk írást.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.