Magyar Narancs: A VDSZ elnökeként Kónya Péter és Árok Kornél mellett egyik fő szervezője volt a június végén alakult Akcióegységnek. Árok és Kónya rendvédelmi szakszervezetek vezetői. Hogy került melléjük?
Székely Tamás: Az Akcióegység, legalábbis az én elképzelésem szerint, nem három magányos és elszánt vitéz ötlete. Jól látszik, hogy a Magyarországon működő hat szakszervezeti konföderáció közül négy viszonylag jól tud együttműködni, de a másik kettő már külön történet.
MN: A Liga és a Munkástanácsok, gondolom. Úgy tűnik, még ők is szembefordultak a kormánynyal.
SZT: Én ezt csak a látszat kedvéért előadott cirkusznak tartom. Már tavaly decemberben is felmerült, hogy amennyiben Gaskó István elégedetlen a sztrájktörvény módosításával, amely lényegében lehetetlenné teszi a munkabeszüntetést, akkor miért nem hirdetett sztrájkot még a módosítás elfogadása előtt, hogy megakadályozhassa? Maradjunk abban, hogy négy konföderáció között van tényleges együttműködés, ezt kellett aládúcolni egy alulról jövő munkavállalói kezdeményezéssel. Azok a konföderációs vezetők, akik felelősen felmérték, milyen hatalmas a baj, be is látták, hogy részt kell venni az Akcióegységben. Így tett a SZEF (Szakszervezetek Együttműködési Fóruma), az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége), az Autonómok jó néhány szakszervezete.
MN: Le kívánják váltani a konföderációs szisztémát?
SZT: Ez nem konkurencia vagy ellenszervezet, sokkal komolyabb annál a helyzet, mint hogy ilyesmivel játszadozhatnánk. A kormányzat a szociális párbeszédet semmibe veszi, fórumait felszámolja, a helyzet azt kívánja, hogy a munkavállalói érdekképviseletet egységes frontként tudjuk megjeleníteni. Ezt nevezzük akcióegységnek, a helyzethez alkalmazkodó szervezeti formának. Az, hogy ezt ki hogyan éli meg a szervezeten belül, részben magánügy, részben pedig fontos üzenet. Az, hogy az egyik konföderáció vezetője azt mondja, hogy ő márpedig ehhez a mozgalomhoz nem csatlakozik, míg a konföderációt alkotó szervezetei ott vannak, szemléletesen mutatja, mennyire gondolja komolyan az érdekvédelmet és a saját tagszervezetei képviseletét az illető.
MN: Kiről beszél?
SZT: A LIGA vezetőjéről, Gaskó Istvánról. A négy nagy konföderáció egyáltalán nem volt bizalmatlan a dologgal kapcsolatban, a SZEF konföderációként csatlakozott, az MSZOSZ elnökségi határozata azt mondta ki, hogy valamennyi hozzájuk tartozó szakszervezet jön. Koncentrált, brutális támadásról van szó, az esetleges sértődéseknél fontosabb a munka törvénykönyvének tervezete, ennél ékesszólóbban semmi nem mutatja, hogy a munkavállalók érdekei nem számítanak. A nyugdíjkérdésekben képviselt kormányzati álláspont szintén nem tolerálható, mi a korkedvezményes rendszer kiterjesztéséért küzdünk, szerintünk - és erről össze is állítottunk egy szakértői anyagot - egyes vegyipari ágazatokban is indokolnák ezt a munkafeltételek. A szerzett jogok visszavételét, kiterjesztés helyett szűkítést, a megvonást ezért végképp nem tudjuk elfogadni. Ha volna párbeszéd, egyeztethetnénk, és bizonnyal dűlőre juthatnánk abban, hogy mely szakmákban indokolják a munkakörülmények - az ilyen-olyan egészségkárosító hatások, a kiemelten súlyos fizikai igénybevétel -, hogy bizonyos feltételek mellett a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár előtt öt évvel igenis nyugdíjba lehessen menni. Mindezzel nem kalkulálni, tudomást sem venni róla, önmagában is bőven indokolja a munkavállalók közti szolidaritást, az Akcióegység megszervezését.
MN: Az értelmiségieket képviselő szakszervezeti szövetségek is csatlakoztak. A rezidens orvosok és a pedagógusok problémáit is felvállalják?
SZT: Többről van szó. Nem csak az ÉSZT (Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés) és a SZEF csatlakozása miatt közösek az érdekeink. A pedagógusokra és a diákokra is nagyon számítunk, az ő bőrükre is megy az, ami most folyik, a koncepciótlanság, a végig nem gondolt, durva ötletek az egyre újabb felsőoktatási és közoktatási törvénytervezetekben. Most már nagyon komolyan el kéne gondolkodnia a jogalkotónak azon, hogy bevonja ezeket az egyre szélesebb rétegeket az egyeztetésekbe, mert ami most folyik - elmondják, amit akarnak, aztán becsukják az ajtót és kiadnak egy sajtóközleményt, amivel részükről letudták a dolgot -, nem mehet tovább. Ezt akarjuk megmutatni.
MN: Vannak más szervezetek, amelyekkel együttműködnek a szakszervezeti mozgalmon túl is?
SZT: Minden mozgalom, ha jól működik, szűkebb célcsoportot céloz meg először, aztán lassan szélesedik ki, ahogy egyre többen támogatják. A szakszervezetek eredményeit az elmúlt kétszáz évben az magyarázta, hogy miközben politizáltak, bizonyos értelemben távol is tartották magukat a politikától. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakszervezetek legyenek minél szorosabb kapcsolatban a civil társadalommal. Nagyon jó példa, ahogy a MILLA-sok gyakran együtt mozognak a szakszervezetekkel, például az április 9-i, budapesti helyszínű európai szakszervezeti demonstráció szervezéséből a MILLA is kivette a részét. Az ő megjelenésük, aktivitásuk örömteli fejlemény. Egyébként most ide tették át a központjukat a mi székházunkba. Ami a pártokat illeti, a parlamentáris demokrácia pártok versengésén alapul, a törvényalkotás, amivel sok dolgunk van, a parlamentben zajlik. A szakpolitikusokkal beszélni, megkísérelni meggyőzni őket nemhogy nem árulás, hanem a szakszervezeti tevékenység egyik legfontosabb része - lenne. Normális esetben, ha szóba állnának velünk. Nyilvánvaló, hogy a pártokkal, legalábbis a demokratikus pártokkal dialógusban kell lennünk.
MN: Miért tette hozzá, hogy a demokratikusakkal?
SZT: Egy nagyon-nagyon szélsőséges párttal nem tudnám elképzelni az együttműködést.
MN: A Jobbikra gondol?
SZT: Jelen pillanatban a Jobbik parlamenti erő, nem zárható ki a beszélgetésből. Meg kell mondanom őszintén, hogy a Jobbik több, munkavállalókat érintő kérdésben meg is kereste a szakszervezetünket, és ez független attól, hogy azzal a kitaszító-kirekesztő politikával, amit alkalmanként képviselni tűnnek, sem a szakszervezet, sem én személy szerint nem tudok a legkevésbé sem azonosulni. Minden egyes párttól tartjuk a távolságot, másrészt végezzük a dolgunkat, próbálunk minél jobb pozíciókat kiharcolni a dolgozóknak. Amikor a már említett sztrájktörvényről lezajlott az a néhány perces vita a parlamentben tavaly decemberben, akkor a Jobbik képviselője azokra az érvekre is hivatkozott, amelyek a VDSZ vonatkozó szakmai anyagában szerepeltek. Vannak olyan parlamenti pártok is persze, amelyek a leveleinkre sem válaszolnak, a három ellenzéki párt mindenesetre meg szokott minket kérdezni azokban az ügyekben, amelyekben illetékesek vagyunk. Egyébként szomorúnak tartom, hogy egy kétharmados parlamenti pártkoalíció egyáltalán nem kíváncsi senki érveire, szakértelmére, szempontjaira, mielőtt döntéseket hoz. A korkedvezményes nyugdíjjal kapcsolatos, már említett szakmai anyagunkra, amit minden parlamenti képviselőnek megküldtünk, semmiféle válasz nem érkezett, annyi sem, hogy köszönöm. Ez tényleg megdöbbentő, miközben tízezreket, százezreket érintő kérdésekről van szó. Én nem mondom, hogy a vegyipar a mai Magyarország legmeghatározóbb ipari ágazata, bár az export tekintetében korántsem elhanyagolható, de mégiscsak a szavazópolgárok iránti tökéletes közönyt sejteti ez a viselkedés.
MN: A szakszervezetek, konföderációk is szokták egymást vádolni azzal, hogy pártpolitikai érdekeknek rendelik alá működésüket, a sajtó is gyakran teszi ezt. A Liga és a Munkástanácsok Fidesz-bérencként, a többiek, főképp az MSZOSZ, MSZP-bérencként vannak számon tartva. Ráadásul tényleg sokan léptek át az érdekvédelemből a pártpolitika világába az utóbbi huszonegy évben, Nagy Sándortól Kerpen Gáborig. Önök élesen támadják a kormányt, nem fogják tudni elkerülni ezt a vádat.
SZT: Palkovics Imre pedig képviselő volt, és a többi. A mi alapszabályunk kimondja, hogy a VDSZ csak pártpolitikától függetlenül működhet. Mondom, politizálunk, de nem úgy. A tagjaink politikai nézeteiről nem tudunk, nincs is közünk hozzá, de nyilvánvaló, hogy sokfélék, ezért nem csatlakozhatunk kizárólagosan senkihez. Az állandóan emlegetett és átkozott MSZOSZ az utóbbi időkben, tanulva a múltból, kellőképpen eltávolodott valamennyi párttól, ezek az állandóan ismételt vádak mára minden alapjukat elveszítették. A munka törvénykönyvével kapcsolatban is megvannak a szakanyagaink, meg is kerestek minket az ellenzéki pártok, meg is kapták természetesen ezeket, kíváncsi vagyok, mi lesz ezután. Alig várjuk, hogy a kormánypártokkal is érdemben tárgyalhassunk. A munka törvénykönyve a dolgozók bibliája, vagyis hogy ezeket a változtatásokat tényleg átverjék nélkülünk, azt lehetetlennek tartom. Az önmagukban is döbbenetes tervek a műszakpótlékra, hogy a délutánit megszüntetik, az estiért 15 százalék bérpótlék járna, a mi ágazatainkat különösen súlyosan érintenék. Nálunk 40 százalék az alapbér és 60 a műszakpótlék, így az új szabályozás akár 30 százalékos bérkiesést is jelenthet. Nekünk nagyon jó kollektív szerződéseink vannak, és a jelenlegi munka törvénykönyvének előírásaihoz képest is viszonylag magas pótlékok járnak a dolgozóknak. Ezért mondhatom azt, hogy a tervezett változtatások kiszámíthatatlanul súlyos munkahelyi feszültségeket generálnak. Már el is kezdődött, sorozatban mondják fel a kollektív szerződést a munkaadók, hiszen úgy tűnik, megtehetik, mondván, hogy ha nem kell, nem adjuk, ez egy vállalat és nem jóléti intézmény. A szakszervezeti jogok megnyirbálását pedig egyszerűen pofátlanságnak tartom. Az, hogy az üzemi tanács nem kollektív szerződést, hanem azt kiváltó üzemi megállapodást köthet, nagyon veszélyes. Magyarországon sokszor előfordul, hogy olyan üzemi tanácsokat hoznak létre, amelyek a felső vezetésből állnak - ők aztán nem fogják képviselni a munkavállalói érdekeket - és hogy még nagyobb legyen a szívás, a munka törvénykönyvének előírásaitól immár negatív irányba is eltérhetnek majd a megállapodások.
MN: Mit érzékel, mennyire elszánt a szakszervezetek tagsága, tisztában vannak-e a helyzetükkel?
SZT: Forró lesz az ősz. A nehézség az, hogy a munkavállalók többsége érti ugyan, mi készül, de érezni egyelőre értelemszerűen nem érzi. Az adóváltozásokkal hasonló volt a helyzet, mi november óta mondogattuk, hogy ez nagyon fájdalmas lesz, senki nem hitte el, aztán nem is januárban, mert akkor a decemberi fizetését kapja az ember, hanem csak februárban esett le igazán a tantusz. Ezt most mindenképpen el szeretnénk kerülni, ezúttal nem hagyjuk, hogy kész helyzet elé állítsanak bennünket. Ha minden igaz, akkor január elsejétől lesz hatályos a kormányzati tervek szerint a munka törvénykönyve, nekünk pedig annak tárgyalása során kell erőt, meghatározó erőt felmutatni. Rettentő veszély, ha nem értik meg a tömegek, mi készül ellenük, mert akkor hiába járatjuk a szánkat; és mire felébredünk, teljes lesz a kiszolgáltatottság. A munkavállalók, ha így alakul, mindent el fognak vállalni, a legmegalázóbb körülményeket is kénytelenek lesznek elfogadni, hogy enni adhassanak a gyerekeiknek. Eközben a feketegazdaság tovább burjánzik, és ezzel a kormányzat nemigen akar foglalkozni. Úgyhogy a jelenlegi tervek inkább az ázsiai, távol-keleti munkamodell bevezetését célozzák.
MN: Igen, erre büszke is a kormányfő.
SZT: Ne mondja, a családbarát kormány feje? Én ez esetben rögtön javasolnám is a kormányzatnak, hogy folytasson tereptanulmányt csak egyetlen hónapig egy dél-koreai gumigyárban vagy Kínában egy vegyipari cégnél. A család és a munkahely közti arányok megfordulnak, ott első a munkahely. Nem kérdezik, mikor van vége a munkaidőnek, majd szólnak. Emlékezzünk vissza, hogy néhány éve, amikor Dunaújvárosban elkezdett termelni a dél-koreai gumigyár, mekkora konfliktusok voltak. Az ünnep- és szabadnapokat nem kívánták kiadni. A Tatabánya melletti japán gumigyártó cégnél is komoly konfliktusok alakultak ki, ez is mutatja, hogy talán mégsem kéne Magyarországból Ázsiát csinálni.
MN: Mi lesz a forró őszön? Tüntetés, sztrájk, útlezárás?
SZT: Igen, ez mind belefér. Minden jogilag adott eszközt ki fogunk használni. Ha szűkülnek a jogaink, akkor komoly probléma lesz, de a mi munkavállalóink józanok, semmilyen erőszak vagy törvénytelenség lehetősége nem merülhet fel. Még mindig vannak eszközeink, amelyek jobb belátásra bírhatják a döntéshozókat, ha próbálják is kicsavarni ezeket a kezünkből.
