Megszólalt Maróth Miklós: az a lényeg, hogy könnyebb legyen elbocsátani a kutatókat

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 2.

Belpol

Az Akadémiától elvett kutatóhálózat új főnöke lyukas hordóhoz hasonlította az MTA-t.

Hosszú interjút adott a 24.hu-nak Maróth Miklós orientalista, akit tegnap neveztek ki az MTA-tól elvett kutatóintézeteket fenntartó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányító tanácsának élére.

Maróth szerint a kormány azért nem akart a régi rendszerben több pénzt adni a kutatásra, mert "lyukas hordóba nem akar vizet hordani." Ez alatt azt érti, hogy "az akadémián nem mindenki inát megfeszítve kutat."

Arra a felvetésre, hogy az átszervezéssel könnyebb lesz munkatársakat elbocsátani, úgy válaszol: "Ez a lényeg! (...) Magyarországon a közalkalmazottakat foglalkoztató állami cégek stábját épp úgy, mint az akadémiai kutatóintézetekét zömmel a munkaügyi bíróságok állították össze, ugyanis hazánkban lehetetlen megszabadulni a rossz munkaerőtől, hiába bocsátod el, a bíróságok visszahelyezik az állásába. Ennek most remélhetőleg vége."

Maróth egyébiránt igyekszik azt a képet közvetíteni, hogy az irányító testületben jó lesz az együttműködés a kormány és az MTA által delegált tagok között, mert ő például mindenkivel jóban van.

Azt is mondja, hogy Palkovics László miniszter a későbbiekben nem fog beleszólni az IT munkájába,

Bár politikai kérdésekre nem szívesen válaszol, a fékek és ellensúlyok rendszeréről azért kifejti a véleményét:

"Ha én megválasztok egy miniszterelnököt, az általa vállaltak megvalósításában nem teszek rá féket, hanem azt akarom, hogy meg tudja csinálni, amit a programjában ígért. Féknek és ellensúlynak ott a négyévenkénti választás. Na, de politikai kérdésekben nem nyilatkozom."

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.