Magyar Narancs: Azt mondta, már a törvény benyújtásának a módja tükrözi, hogyan is áll a kormány a közoktatáshoz. Mire gondolt?
Miklós György: Az egész módosítás a semmiből jött: nemcsak mi nem hallottunk róla, de a szakmai szervezetek és szakszervezetek sem, amelyekkel a jog szerint egyeztetni kellett volna. Maga a kormányzat sem tudott egyetlen olyan oktatási szakértőt mondani, aki megmagyarázná, miért indokoltak a változtatások, milyen hatástanulmányok előzték meg ezeket. Nincsenek színvonalas érvek a tervezetben sem. Eddig sem volt túl sok jogköre a szülőknek, tanároknak, diákoknak, most ebből a nagyon kevésből is elvesznek.
MN: A tantestület és a szülők eddig véleményezhették az iskola- és óvodaigazgatók megválasztását, a pályázatokat megtekinthették. Ezek nélkül mi várható?
MGY: Egy tavalyi felmérésünkből tudjuk, hogy az igazgatók szakmai munkájával mennyire elégedettek a szülők. Az eredmény már most sem jó: a szülők 34 százaléka nem bízik az intézményvezetőben szakmailag, 14 százalékuk nem tudja, és csak 52 százalék adott pozitív választ. Ez ennél csak rosszabb lesz. A véleményezés nem volt nagyon erős eszköz, de arra jó volt, hogy legalább meg lehetett tudni azokat az eseteket, amikor a tantestület 100 százalékának ellenében neveztek ki valakit. Volt értelmes vita a jelöltek terveiről, a végzettségéről, arról, hogy melyik mennyire megbízható. Enélkül gyakorlatilag egy diktatúraszerű kinevezés marad. Ezen nincs mit szépíteni.
MN: Az intézményvezetők elbocsáthatóságának feltételein is változtatnának: a tervezet szerint visszahívhatja a miniszter az igazgatót, ha „olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenység folytatására kerül sor, amely a köznevelési jogszabályok súlyos megsértése révén a gyermek, tanuló Alaptörvényben foglalt jogainak megsértését eredményezheti”. Az Alaptörvényben ez a gyerekek „megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődését” jelenti.
MGY: Néhány hónapja megjelent egy írás a Magyar Nemzetben, amely gyakorlatilag arra buzdította a szülőket, hogy jelentsék fel a tanárt, ha nem jót mond a gyereknek az iskolában. Sejthető, hogy ez a mostani szabályozás ugyanebből a hozzáállásból fakad. Nehéz ezt elképzelni a gyakorlatban: ha elhívná az igazgató az iskolába az Amnesty Internationalt, hogy az emberi jogokról tartson egy előadást, akkor másnap repülne is? Azt már látni lehetett, hogy azok az igazgatók, akik annak idején kiálltak 2016-ban a jobb oktatásért, már nincsenek mind igazgatói státuszban. Valószínűleg ezt a folyamatot akarják felgyorsítani.
| ||
A cél, hogy a hatalomhoz hű emberek legyenek igazgatói jogkörben. Ennek messzemenő hatásai lesznek, mert nem a hozzáértés számít majd, a hatalomhoz lojális, úgymond „pártkatonák” kerülnek az intézmények élére. A kormány kommunikációja szerint örülni kell, hogy nő az igazgatók fizetése. De ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy muszáj volt emelni a fizetést, mert ilyen munkakörben, megtépázott jogkörrel ki akarna dolgozni? Ez nem szakmai kihívás, hanem a hatalom kiszolgálása.
MN: Milyen hatásai lehetnek ennek?
MGY: Rosszabb esetben szétverheti a teljes tantestületet, mint például a Budai Nagy Antal Gimnáziumban, ahonnan az igazgatóváltás után gyakorlatilag elmenekültek a tanárok. Egy ilyen, felülről irányított intézményvezetés teljesen lelövi a kreatív kezdeményezéseket, a tanároktól engedelmességet vár el, és ez fog a gyerekek felé is átmenni. Az egész módosítás az iskolák autonómiáját számolja fel, és pont azt teszi lehetetlenné, amire szükség lenne: az önálló projektmunkát, a kritikus gondolkodást. Ez hatalmas visszalépés. És a bizalom is elvész. Márpedig ha nem bízunk abban a tanárban, igazgatóban, aki a gyerekkel foglalkozik, akkor miért bízzunk az egész oktatás sikerességében?
MN: Több felhívásukban és közleményükben is kitérnek arra, hogy mindez összefügg a pedagógushiánnyal – ami a kormány szerint nincs is.
MGY: Próbálják eltitkolni, nem adnak ki statisztikákat, vagy csak manipuláltakat. Ezért igyekszünk nyomon követni úgy, ahogy kívülről, szülőként rálátunk erre. Ha például a szülő azt látja, hogy nincs oktatás az iskolában, akkor az jelzés, hogy nincs elég tanár. Az óvodákban még súlyosabb a helyzet. Tavaly volt egy felmérésünk, már akkor is nagyon rosszak voltak az adatok. Ha a korfát nézi az ember, az látszik, hogy évente 3–5 ezer pedagógus megy nyugdíjba, az egyetemeken végzőknek viszont csak a töredéke marad a szakmában.
| ||
A helyzet tarthatatlan lesz. Ahhoz, hogy a tanárhiányt megoldják, egyrészt sok pénz kellene, másrészt be kellene vallani az eddigi intézkedések kudarcát. De úgy tűnik, ezt nem hajlandóak meglépni, ezért inkább bekeményítenek, kinevezik a hatalomhoz hű igazgatókat, akik majd a renitens tanárokat jól megfegyelmezik.
MN: Pár mostani módosítás azért arra utal, hogy mégiscsak van némi gond: heti 10-ről 14-re emelnék az óraadó tanárok által tartható órák számát, és taníthatnak már azok is, akik tanár szakon végeztek, de a diplomájukat nyelvvizsga hiányában még nem vehették át.
MGY: Az a kisebb baj, ha csak a nyelvvizsga hiányzik: még így is jobb, ha van egy tanár, mintha nem lenne, és a magyar szakost küldik be megtartani a matekórát. De az is érthetetlen és teljesen indokolatlan, hogy minek akarják törvényben kötelezővé tenni az osztályzatokat azokban az alternatív iskolákban is, ahová direkt azért adják be a gyereket a szülők, mert szöveges értékelést és alternatív módszereket akarnak. Eldönthetetlen, hogy ez egy hadüzenet az alternatív iskoláknak, vagy csak dilettantizmus.
MN: A magántanulói státus megváltoztatása is hadüzenet lenne?
MGY: Az egyéni munkarend elvileg lehetőséget adna ugyanarra, mint amire eddig a magántanulói státusz. Legalábbis ezt mondja a kormány. De nagy kérdés, hogyan tudnak majd hozzájutni ehhez a lehetőséghez a gyerekek és a szülők, mert lesz egy központi „hivatalos szerv”, amit a tervezet említ, de amiről semmit nem tudunk, ahogy a kritériumokról sem, amelyek alapján dönteni fog. Amit a folyamatról egyelőre tudni lehet, hogy a saját iskolából átkerülne egy arctalan, aktatologató hivatalba: beadjuk a kérelmet, három hónap múlva reagálnak valamit, vagy jön egy elutasító határozat, amelyet aztán a szülők bíróságon megtámadhatnak.
Nonszensz, hogy a szülőnek évekig tartó bírósági procedúrába kellene belemennie elutasítás esetén ahelyett, hogy megbeszélhetnék az egészet személyesen a gyereket ismerő pedagógusokkal. A minisztérium visszajelzése egyébként az volt, hogy csak a visszaéléseket szeretnék megszüntetni a magántanulói státusz módosításával. Ez nagyon jól hangzik, de nekem az a félelmem, hogy nem az számít visszaélésnek, ami a gyereknek rossz, hanem az, amit az új törvényben majd meghatároznak a saját akaratuk szerint. Sok módon kerülhet magántanulói státuszba valaki, valóban vannak visszaélésként definiálható esetek is. A legismertebb, amikor a gyerek külföldi tartózkodás, élsportolói karrier, speciális élethelyzet miatt magántanuló, az ilyen esetekben szerintem továbbra is meg fogják adni az egyéni munkarend lehetőségét. Amikor azért kerül valaki magántanulói státuszba, mert az iskola nem bír vele, mert magatartás-problémás, hátrányos helyzetű, nincs idő vele külön foglalkozni órán, az tényleg hiba, a gyerek elkallódik, pedig az iskolában lenne a helye. Ezt nem a kényszer fogja megoldani.
Ráadásul az egészből nem az látszik, hogy a kormány erre keres megoldást – az elmúlt három évben sem volt jellemző, hogy nagy erőkkel küldték volna a szakembereket, iskolapszichológusokat, szociális munkásokat, a problémára felkészített iskolaigazgatókat. Ha tényleg a visszaélést szeretnék megszüntetni, akkor az kellene, hogy világos kritériumrendszert hozzanak létre, de ennek nyoma nincs. Az önkénynek van nyoma. Tehát csak azt lehet feltételezni, hogy nem egy problémát akarnak megoldani, hanem az egész valójában a tanulócsoportok ellen irányul.
MN: Miért ellenük?
MGY: A tanulókörök az elmúlt években kezdtek megerősödni, nagy nehezen találtak befogadó iskolákat, de ha lehet, ezt titkolják, mert egyből rájuk szállnak. A józan magyarázatát nem látni: kit zavar az a néhány ezer gyerek? Igaz, a tanulócsoportoknak változó a minősége – ez nem minőségbiztosított formátum, hanem egyéni kezdeményezések alapján alakulnak.
| ||
Ennek a szülők viszont tudatában vannak, és így is vállalják, mert az állami oktatást annyira rossznak tartják. Ezek a tanulócsoportok pedig jól tudnak működni: a gyerekek ugyanúgy le tudnak vizsgázni egy kevésbé hajszolt, élményalapú oktatás mellett, mint a társaik a túlterhelt közoktatásban. Ráadásul teret adnak az új módszerek kipróbálására, digitális oktatásra, projektmunkákra. Épp ezeknek a támogatására, bátorítására lenne szükség, és leszűrni a tapasztalatokat. Az a félelmünk, hogy ehelyett most jelentős részüket ellehetetlenítik vagy létbizonytalanságban tartják. Van olyan tanulócsoport, amely megpróbál átalakulni magániskolává, de ezt csak nagyon kevesen tudják megcsinálni.
MN: Előkerült a tervezetben említett „hivatalos szerv”, a szöveg szerint ebbe szervezné ki a gyerekek iskolaérettségének eldöntését is az új rendelkezés.
MGY: Ez alapvetően pedagógiai döntés, épp ezért eddig az óvodavezető és az óvodapedagógus hatásköre volt. Az én kisebbik gyerekemnél is sokat gondolkodtunk, hogy érdemes-e várni. Ez fontos döntés, és csak azzal a pedagógussal együtt lehet felelősen meghozni, aki ismeri a gyerek fejlődésének folyamatát. Ezt nem lehet központosítani egy hivatalban. Ráadásul úgy tűnik a törvényből, hogy meg sem kérdeznék az óvodát, hiszen leírt cél, hogy minél több gyerek menjen 6 éves korában iskolába. Pedig az a gyerek, aki tévesen, nem iskolaérettként kerül tovább, annak az iskolai évei tönkremennek, folyamatos kudarcélménye lesz, és ezt aztán egész életében hordozza magában.
MN: A szülőknek van bármilyen eszköze, amivel változást lehetne elérni? Az állami tankönyvek bevezetésekor megpróbálták aktivizálni a szülőket, és arra buzdítani, hogy merjenek nem állami, minőségi könyveket venni a gyerekeiknek. Ez hogyan zárult?
MGY: Megpróbáljuk láthatóvá tenni a problémát, megmutatni, hogy milyen sokan nem értenek egyet, és ennek hangot adunk. A tankönyvügyben a kiáltványunkat több mint 5600-an írták alá az ország 937 településéről, a videóinknak több százezres a nézettségük. Az aktivitási programmal azt akartuk elérni, hogy fogjanak össze a szülők, és vegyék meg a tanár által szakmainak és minőséginek tartott könyveket.
Statisztikáink ősszel lehetnek erről, de annyit már most is tudunk, hogy vannak helyek, ahol a szülők megrendelték saját maguk a nem állami tankönyveket. Nagy eredmény, hogy fenn tudtuk tartani a lehetőséget, hogy ne csak az állami tankönyv kerülhessen a gyerekek kezébe. Annak ellenére, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár áprilisban levélben igyekezett megfélemlíteni az iskolákat.
MN: A közoktatási törvénnyel kapcsolatban vannak terveik? Összedolgoznak-e a különböző pedagógusi és érdekképviseleti szervezetekkel?
MGY: Június 21-én a parlamenti vita idején a Kossuth téren tartottunk egy kiállást, azon több mint 30 civil szervezet és az összes ellenzéki párt részt vett, és közös állásfoglalást adtunk ki, amelyben a törvényjavaslat azonnali visszavonását követeljük. Az ilyen széles körű egyetértés ritka, és mindenképpen nagy eredmény. Emellett a TASZ-szal már felvettük a kapcsolatot, ők vitatják az egész módosítás alkotmányosságát, és jogi útra terelnék az ügyet. Minden képviselőnek – a fideszeseknek is – elküldtünk egy levelet, amelyben kérjük, hogy a gyerekek érdekében ne szavazzák meg a módosítást.
| ||
Ha ez mégis megtörténik, akkor ki kell találni, hogyan lehet nyilvánosságot adni a következményeknek. Az igazgatói kinevezéseket mindenképpen szeretnénk követni. A pedagógus-szakszervezetekkel is együttműködünk. Sajnos a pedagógustársadalom – érthető módon – eléggé el van fáradva. 2016-ban volt egy nagy remény, fellelkesülés, sokan remélték, hogy valami változik, de nem változott semmi, sőt. Elcsillapodtak a tüntetések, és a kormány már úgy érzi, bármit meg lehet tenni.
MN: A módosítások érintik a szülő véleményezési jogát, a pedagógus szakmai autonómiáját, de elsősorban a gyerekeket. Milyen következményei lehetnek rájuk nézve, ha elfogadják a törvénymódosítást?
MGY: A folyamat már 2011-ben elkezdődött, a közoktatási törvény alapozta meg: az általános központosítás, az autonómia megcsorbítása, a hatalmas adminisztrációs terhek, az óraszámok növelése, az egyentankönyvrendszer, plusz a Hoffmann Rózsa-féle NAT, amely a lexikális ismereteket erőlteti. Hatalmas tanagyag, minimális szabadság a gyerekeknek. Ez mind-mind ide vezetett. Gyakorlatilag megszűnt az oktatáspolitika. Ez ugyanis nem oktatáspolitika, hanem hatalompolitika: a teljes pedagógustársadalom lefegyverzése, a hatalom kiterjesztése, a gyerekeknek a jelenlegi hatalomhoz való láncolása minden szinten. A vége pedig az, hogy a gyerekek elvesztik az érdeklődésüket, ezt mutatják a PISA-felmérések is. Én is ezt látom, a többi szülő is, és ezért csináljuk az egészet.
| Kik ők? A Szülői Hang Közösséget az oktatási kérdések iránt érdeklődő szülők hozták létre. Akcióikkal és közleményeikkel az oktatási rendszer gyermekközpontú, szakmai alapokon nyugvó megújítására törekednek, a közoktatást érintő témákban igyekeznek képviselni a szülői szempontokat. |
