Megvan a kormány válasza, miért írt a New York Times a pocsék magyar egészségügyről

  • narancs.hu
  • 2019. október 28.

Belpol

Soros és az álhírek.

A New York Times október 26-án terjedelmes írást közölt a magyar egészségügy helyzetéről, többek között arról is, hogy az egészségügy helyett stadionokra költi a magyar emberek pénzét Orbán Viktor.

444.hu szemléje szerint a cikk bemutatta, hogy a magyar állam több százmilliárd forintnyi adóbevételt térít el a sport, azon belül is a futball támogatására, miközben az egészségügyi kiadások csökkentek Orbán Viktor kilencéves regnálása alatt. Mindezt pedig többek között azzal illusztrálták, hogy összehasonlították a budapesti János kórház és az Orbán Viktor felcsúti háza mellett felépített, a település lakosságát kétszer befogadni képes stadion képét.

Az ügyről az RTL Klub híradója is készített riportot, melynek kapcsán megkérdezték a kormányt is. A válasz pedig szó szerint ez volt:

„A Soros-birodalom folytatja a bevándorlásellenes nemzeti kormány elleni támadást. A New York Times Soros lapja, ami közölte a Soros által pénzelt 444 álhírét.”

false

A 444 eredeti cikkszemléjében egyértelműen jelezte, hogy a New York Times-cikk egyik szerzője, Novák Benjámin a lap külsős munkatársa, angol nyelvű hírlevelük szerkesztője.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.