Az egész azzal kezdődött, hogy a soros Meleg- és Leszbikus Fesztivál apropóján a Hír TV konzervatív értelmiségi szalonjában megtárgyalta ezt a különc társaságot. A résztvevők közé valahogyan Usztics Mátyás színművész is bekeveredett, akiről kiderült, hogy anyanyelvi szinten buzizik. (Korábban csak Kern András - szintén színész - tett bizonyságot hasonló tehetségről élő adásban.) Szóval volt ott minden, a Rádiókabaré falugyűlésének bántóan sematikus romafiguráját alakító Uszticstól megtudhattuk, hogy a homoszexuális ember egy "genetikailag és erkölcsileg torz" fajta, és különben is, ők nem is melegek, hanem "buzeránsok". Normális esetben a kutyát sem érdekelné a véleménye, ha nem ücsörögne rendre Orbán Viktor exminiszterelnök háta mögött mindenféle rendezvényeken. Mivel a moderátor és a többi résztvevő készséggel asszisztált a fröcsögéshez, a történteket jelenleg az ORTT is vizsgálja. Nem is Magyarországon élnénk azonban, ha mindezt ne lehetett volna tovább fokozni. A Jobbik Net Polgári Kör internetes honlapján hitet tett Usztics mellett, demonstrálva, hogy a jobboldali szívekből szólt. (Nevezett személy nem tarthatja sokra Márkus László, Gobbi Hilda vagy a nemrégiben elhunyt angol színészóriás, Sir John Gielgud művészetét.)
| ||
Ekkor jött a meglepő fordulat. Egy meleg internetes oldalon feltűnt egy frissen alakult, kifejezetten melegeket tömörítő,
Sokszínű Magyarország
nevezetű polgári kör, amely nyilatkozatban tiltakozott a műsor és a Jobbik reakciója ellen, valamint felszólította a Polgári Öntevékeny Csoportokat (a PÖCS-öket) és a jobboldali pártokat, hogy határolódjanak el a homofób megnyilvánulásoktól. Bűbájos naivitás. A nemzeti melegfront zászlóshajójának közleménye leszögezi, hogy "a gyermeknemzés mint olyan fontos a nemzet megmaradása szempontjából", de hozzáteszi: "a heteroszexuális párok között is sokan gyermektelenek, s ennek ellenére ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak". Ezt idáig akár egy liberális érdekvédő is mondhatta volna. Vadabbnak tűnik az a tézis, miszerint "ennek a nemzetnek a sorsáért aggódunk, s felelősséget érzünk elszakított nemzetrészeink sorsa iránt". Nem is beszélve a folytatásról: "A jobboldali tábor nagyobb része nem gyűlöli és nem is kívánja kirekeszteni a melegeket, sőt számos ismert politikus tevékenykedik jobboldali pártokban, igen magas pozícióban. Melegidentitásukat mindenki tudja, bár nem szokás a magánélet kiteregetése." Az emberben mocorogni kezd a kisördög: biztos csak megjátsszák a jobboldaliságot, hogy provokálják a polgári fertályt. Az igazság ehhez képest egyszerűen az, hogy valóban nemzeti értékrendet valló homoszexuálisok kiáltványával állunk szemben. Különös. Azt szemrebbenés nélkül elfogadjuk, hogy létezhetnek misszionárius pózt kedvelő anarchisták, impotens liberálisok vagy hatvankilencező kommunisták, de hogy egy homoszexuális konzervatív legyen - abszurdum!
Pedig a melegközösségben sem ritkák a heves politikai retikülcsaták a bal- és a jobboldal szimpatizánsai között. Utóbbiak a melegfelvonuláson provokáló újnáciknak öntudatosan azt kiabálták vissza, hogy "Hajrá, Magyarország, hajrá, Magyarok!", a választási kampányban pedig nemzetiszínű szalaggal a hajtókájukon látogatták a homoszexuális szórakozóhelyeket. Ezek valóban megtörténtek. Sőt. Az egyik hazai meleg havilapban állandó publicisztikai rovata van egy láthatóan antiliberális szerzőnek. A "hogyan lehet egy meleg jobboldali" kérdése számukra úgy merül fel, hogy miért kellene minden homoszexuálisnak baloldalinak vagy liberálisnak lennie. És tényleg, miből gondoljuk egyáltalán, hogy a saját nemükhöz vonzódó polgártársaink zömében az MSZP-re és még inkább az SZDSZ-re szavaznak? Intuíció, semmi több, hisz ilyen témájú tudományos kutatás nem készült. Ha viszont összevetjük az SZDSZ támogatottságát és a melegek becsült számát, nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a homoszexuális-társadalomnak messze nem az egésze - ha egyáltalán a többsége - adja rá a voksát. (Ennek lehetséges okaira később még visszatérünk.)
Milyen racionális megfontolások szólhatnak amellett, hogy egy meleg férfi vagy nő a jobboldallal szimpatizáljon? (Az irracionális indítékok között "a családban mindenki más konzervatív", a "bejön ez a macsós nyomulás" és a "bukok a Répássyra/Szalai Annamáriára" típusú érveket sorolhatjuk.) Védhető az álláspont, ha egyébként más szempontból a polgári politika kedvezményezetti körébe tartozik az illető. Netán vallásos? Láttunk már ilyet, külön szervezetük is van a keresztény melegeknek. Nagycsaládos? Nem jellemző, bár ne becsüljük alá a hagyományos házasság mellett alternatív nemi életet élők számát se. Esetleg határon túli? Nyilván vannak
székelyföldi magyar melegek
is, nyitott kérdés azonban (ha nem mindjárt blaszfémia), hogy a hazai jobboldal őket is képviseli-e. Középosztálybeli? Ellentmondóak a nemzetközi tapasztalatok, egyes felmérések szerint a melegek között nagyobb arányban találhatók jómódúak, más eredmények szerint nincsen ilyen "felülreprezentáltság". Vajon fogékonyak-e meleg honfitársaink az antiglobalista szólamokra? Nincsen adat. Hát a rasszizmusra, antiszemitizmusra? Felmérés szintúgy nem készült, de aki ismer melegeket, tudhatja, hogy az előítéletes gondolkodás nem ritka az ő köreikben sem. A cigány- és zsidóellenesség mellett sajátos színt jelent az a kölcsönös megvetés, amely a leszbikus nők és a meleg férfiak között tapasztalható, illetve az "egyszerű melegek" viszolygása a transzvesztitáktól és a transzneműektől.
A merőben spekulatív eszmefuttatás helyett fordítsuk figyelmünket a magukat nemzeti érzelműnek valló homoszexuálisok önvallomásai felé. Közel egytucatnyi beszélgetés alapján három érveléstípus rajzolódik ki (átmenetek, átfedések elképzelhetők). Az első csoportba a mainstreamtől mindenáron különbözni akaró "hiperlázadókat" sorolhatjuk. 'k azok, akik - érzékelve a rájuk nehezedő szubkulturális nyomást - csak azért sem lesznek SZDSZ-, illetve MSZP-támogatók. A meleg polgári kör életre hívása is inkább a melegtársadalomnak akart fityiszt mutatni, és nem a konzervatívokat célozta pukkasztani. Lássuk be, argumentációs kánonjukban vannak elgondolkodtató mozzanatok. Az SZDSZ-szel szerintük minimum két nagy baj van. Nem képviselik igazán a melegjogok ügyét, hiszen négy, kormányrúdnál töltött év alatt sem "vitték át" az azonos neműeket diszkrimináló beleegyezési korhatár módosítását. (A passzust végül az Alkotmánybíróság minősítette alaptörvénybe ütközőnek, és semmisítette meg.) Amikor pedig mégis kiállnak a homoszexuálisokért, akkor sem egyértelműen és őszintén teszik ezt. Volt például olyan ínséges év is, amikor egyetlen szabaddemokrata politikus sem vállalta a meleg-fesztivál megnyitását, így a szervezők kénytelenek voltak a külön utas Tamás Gáspár Miklóssal beérni. (Ne legyünk igazságtalanok: Pető Iván és Demszky Gábor is mondott már nyitóbeszédet melegfesztiválon, bár tény, hogy a főpolgármester csak többéves unszolás után és csak egyetlen alkalomra állt kötélnek.) A fanyalgók benyomásán még az a tény sem változtat, hogy Gusztos Péter minden ilyen felkérést elvállal - hiszen ő mégsem tartozik az SZDSZ legelső vonalába. Kuncze Gábor ugyan többször sérelmezte, hogy a Fidesz az emberek hálószobájában matat, de akkor sem volt világos, hogy nem a "tessék már több gyereket szülni" lelki terrorja ellen emelt-e szót. Ez a nyelvezet túlságosan kódolt a melegek egy részének.
Az MSZP sem lopta be magát minden melegszívbe. Ezer szállal kötődik ugyanis ahhoz a kommunista rezsimhez, amely nem éppen az alternatív életformák iránti toleranciájáról vált híressé. Kovács László pártelnök ráadásul 1999 novemberében azt találta mondani egy lapinterjúban, hogy a melegeket nem érik itthon
hátrányos megkülönböztetések,
ezért nem érez késztetést arra, hogy azonosuljon az ügyükkel. Egyúttal bőszen helyeselte Kósáné Kovács Magda döntését, aki a parlament kisebbségi és emberjogi bizottságának szocialista elnökeként nem vállalta a melegfesztivál megnyitását. Kovács mindehhez hozzátette: "Ő sem szeretné, ha kötelezővé tennék." Mármint a homoszexualitást. Ezek után tényleg akár Orbán Viktorra is szavazhat az ember (ha buzi). Legutóbb Lévai Katalin szocialista esélyegyenlőségi miniszter beszélt vérlázító tónusban a homoszexuálisokról a Nap-keltében.
A jobboldali melegek egy másik hányada szerint lehetnek olyan értékek, amelyek képviselete fontosabb a libidópolitikánál. 'k vagy a határon túlról települtek át, vagy egyszerűen csak hisznek a szeretetben és az összefogásban, urambocsá' Nagy-Magyarország realitásában. Talán nehéz elhinni, de léteznek MIÉP-szavazó melegek is, akiket még az sem zavar, hogy választott pártjuk többször deklarálta, hogy nem kér a homoszexuálisok támogatásából. Vulgárfreudista megfogalmazásban: bennük nem kevés, saját melegségükből eredő önutálat és a megaláztatások élményétől vezérelt bosszúvágy kavaroghat. Az ilyen meleg fiatalok átlagos randiját a következőképpen képzelhetjük el: találkoznak egy gyönyörű kristályéjszakán, majd közös pogromként megnéznek egy árjaestet. Természetesen mindketten úgy vélik, hogy ők jelentik egymás számára a végső megoldást.
A harmadik típusba tartozók azt állítják, hogy a jobboldali pártok - köztük is elsősorban a Fidesz politikusai - sosem léptek fel egyértelműen a homoszexuálisokkal szemben. 'k a keresztényi szeretet elvét hajlamosak a melegekre kiterjesztve is értelmezni, és az ő szemükben a meleg jobboldali politikusok ténykedése sem számít képmutatásnak, sokkal inkább büszkeségérzéssel tölti el kebelüket. Lelki szemeik előtt a brit konzervatív párt egykori meleg elnökjelöltje, Michael Portillo és a jelenlegi republikánus amerikai alelnök, Dick Cheney nyíltan - és apja által is elfogadottan - leszbikus lánya lebeg. Továbbá azok az európai (például olasz) konzervatív politikusok, akik büszkén menetelnek a melegnapi felvonulásokon, vagy éppen a holland radikális jobboldal néhai vezetője, Pim Fortuyn, akinek - "buzeránsként" - még Lovas Istvánból is sikerült kicsalogatnia néhány elismerő szót. De hol vagyunk mi ettől? Első lépésként legalább a liberális, ne adj' isten:
meleg politikusaink
is beállhatnának a menetbe. Való igaz ugyanakkor, hogy a kortárs mélymagyar buzológiai diskurzus gyöngyszemeit zömében nem pártpolitikusok, hanem kriptonáci publicisták, újabban pedig a polgári körösök jegyzik. Mintha létezne egy paktum a két oldal között, hogy csak módjával buzizunk mi, nemzetiek, ha nem jöttök elő azzal, hogy ki micsoda ideát. Van tehát mibe kapaszkodni, de nem mindig. Torgyán József az Országgyűlésben használta a bé betűs szót, egy MDF-es államtitkár hevesen tiltakozott az ellen, hogy melegszervezetek középiskolai felvilágosítást tartsanak, a Harrach Péter vezette szociális minisztérium pedig olyan családpolitikai koncepciót fogalmazott meg, amely nemkívánatosnak minősítette ezt a fajta "devianciát". A Fidesz melegstratégiájának egyébként része, hogy kényes ügyekben a KDNP-s tagjait beszélteti, ezzel kommunikálva, hogy szó sincs itten übermensch-tudatról kérem, csak hát ugye a keresztényi értékek. Nehéz belátni ugyanakkor, hogy miért kellene irányadónak elfogadnunk olyan egyházi vezetők állásfoglalásait, akiknek köztudottan sosem volt saját nemi életük.
Újabb érv a polgári kézben Szájer József nyilatkozata, aki az emlékezetes Tarlós-féle Sziget-ügy kapcsán (a Habeas Corpus emberjogi szervezet felszólítására) leszögezte, hogy a Fideszhez mindig is közel állt az emberi jogok védelme. Azért éppen ő szólíttatott meg, mert az azonos neműek élettársi kapcsolatának elismeréséről szóló '96-os parlamenti vitában a Fidesz vezérszónokaként támogatta a kormány egyenjogúsító tervezetét. Ehhez képest egy alkalommal maga Orbán Viktor is szalonbuzizott. Kormányfőként arra az ellenzéki felvetésre válaszolt a parlamentben, miszerint túlságosan is rózsaszín képet fest az ország helyzetéről. Szellemesnek vélt riposztjában valami olyasmit mondott, hogy ez a szín inkább az SZDSZ-hez áll közel. Nem tudná a fej, hogy mit csinál a kéz?
Megértéssel és türelemmel kell lennünk tehát jobboldali érzelmű meleg honfitársaink iránt is, mert ők sincsenek könnyű helyzetben. Különösen akkor, ha pártot akarnak választani maguknak.
