Mészáros Lőrinc szerint tévhit, hogy osztogatják neki a munkát

  • narancs.hu
  • 2024. április 8.

Belpol

Orbán Viktorral intenzív a kapcsolata, Magyar Pétert pedig nem ismeri, hiába volt a bankja felügyelőbizottsági tagja. 

Három év elteltével ismét interjút adott a kormányközelbe került Indexnek Mészáros Lőrinc. Magyarország egyik leggazdagabb embere és Orbán Viktor gyerekkori barátja kikérte magának azt az „ultraliberális, már-már kommunista jelmondatot”, hogy Magyarországon a magyar vállalkozók „csak úgy megkapják a munkákat, osztogatják nekik”. 

„Nem igaz, ezt kikérem magamnak, de kikérem minden magyar vállalkozó nevében. Ez egy tévhit, egy vicc, a világ nem úgy működik, hogy van egy joystick, és azzal állítgatják a pénzcsapot, hogy ki mennyit akar”

 

– fogalmazott. 

Mészáros szerint Orbánnal barátok, barátságuk bizalmon alapszik, de „külön úton járunk, hiszen a miniszterelnök úr 1989 óta politikus, én pedig 1992 óta vagyok vállalkozó”. A gazdasági fejlődése nem két nap alatt történt meg, hanem „az elmúlt 32 év munkájával jutottam el idáig”. „A vállalkozói világ minden lépcsőfokát megjártam, hiszen voltam kis-, közép- és nagyvállalkozó is. Ebben voltak jobb és kevésbé jó időszakok, de napról napra mindent annak rendeltem alá, hogy mindig legalább egy lépéssel előrébb tudjak jutni az utamon”

Orbán és ő is sokat dolgoznak, de így is relatíve „intenzív” a kapcsolatuk. „Napokig tudnánk beszélni sportról, futballról, »közös gyermekünkről«, a Puskás Akadémiáról. Persze ugyanígy téma a család, a gyerekek, szóba kerül a politika is, megpróbálunk együtt ebédelni, ha van időnk. Nem egyszerű összehozni, mert rengeteg elfoglaltságom van nekem is, neki még több.”

Mészáros Lőrinc Magyar Péterről is beszélt. „Bár a bankunkban felügyelőbizottsági tag volt, Magyar Pétert én személyesen nem ismerem, nem is avatkozom bele az ügyeibe. A nevét is csak onnan ismertem, hogy Varga Judit volt férje. Ő a politikai színpadon van, én a gazdasági életben élek, nincs közös pontunk. Ha valakinek én vagyok a témája, azt nem veszem támadásnak, Pesty László esetében sem, aki egyébként egy vicces ember. Lehet, hogy nekik ez a dolguk, hogy a köz érdeklődését fenntartsák, nekem meg az, hogy a vállalataim minél sikeresebbek legyenek.”

Feleségéről, Várkonyi Andreáról is kérdezték, akivel kapcsolatban azt mondta, „A feleségem egyik végzettsége köztudottan orvos, és bár már jó ideje nem dolgozik orvosként, közel áll a szívéhez az egészségügy, ebben sokat segít nekem, koordinálja az egészségügyi vállalkozásainkat.” Szerinte a kommunikáció, marketing terén is hasznos meglátásai vannak, „amiket mindig meghallgatok, de mivel az üzleti világban több mint 30 éve jelen vagyok, abban ő kér tőlem tanácsot, hallgat rám, ha elmondom, mit gondolok egy aktuális helyzetről, egy megoldandó feladatról, ami az általa koordinált vállalkozásoknál adódik. Jól működünk, boldog, kiegyensúlyozott házasságban élek, aminek azt hiszem, ez is a természetes velejárója.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.