Mészáros Lőrinccel kerültek szembe a délegyháziak bányaügyben

  • narancs.hu
  • 2021. július 29.

Belpol

Nem akarnak több zajt, pedig a cég innen vinné a kavicsot az atlétikai stadionhoz.

A délegyházi Napsugár utca házaitól 50-100 méterre kavicsot szeretnének kitermelni. Az utca házait zömmel az elmúlt években húzták fel, fiatal házasok építettek itt, akik megvették a telket jó helyen, most meg bányát nyitnak rájuk – erről szól a Népszava riportja.

A helyiek attól tartanak, a szálló por nem áll meg az úton, és a kitermeléssel járó zaj sem hiányzik nekik. A bányanyitás ellen tiltakozva civil szervezetet hoztak létre, ennek vezetője, Tóthné Purthál Györgyi gazdálkodó a lapnak arról beszélt, hogy a környezetvédelmi engedélyben meg szokták ugyan szabni a bányaüzemeltetés feltételeit, de ezek betartását nemigen ellenőrzik. Hiába működhet egy bánya csak reggel hattól este tízig, ha a cég folyamatos munkarendet vár el a dolgozóitól, és ez a munkaügyi hatóságnak jó, akkor éjjel és hétvégén is termelhetnek.

 Tóthné javaslatára a helybeliek ügyfélként bejelentkeztek az új bánya megnyitásával kapcsolatban indított engedélyezési eljárásba, abban a reményben, hogy sikerül meghiúsítani a tervet. Arra hivatkoznak, a bánya 1500 ember életét érintheti a zaj és a por miatt, a talajvíz csökkenése pedig az egész településre hatással lesz. 2009-ben egy másik vállalkozó már meghátrált a tiltakozás hatására.

A helyiek módosíttatni szeretnék az önkormányzatnál a terület rendezési tervét, mert abban ez a terület különleges bányászati minősítéssel szerepel. Riebl Antal délegyházi polgármester szerint azonban ez a javaslat kárt okozna a településnek, csődbe vihetné az önkormányzatot, mivel kártalanítani kellene az érintett tulajdonosokat.

A bányanyitást a Precíziós Agrokémia Zrt.  tervezi. Az itt kitermelt kavicsot pedig a Népszava információi szerint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezéséhez használná föl – ez a lap által megszerzett hivatalos nyilatkozatokban áll –, és a stadionépítésnél keletkező „szennyezetlen inert anyaggal” töltenék fel a  bányatelek rendezésekor a medret.

A bányavállalkozó azt ígéri, hogy a visszatemetés után a területet szántóföldként lehet majd használni, de a riport szerint a helyiek ezt nem nagyon hiszik el.

Az önkormányzat hozzáállásáról azt írja a Népszava, hogy a polgármester egy ideig azzal intézte el a közelben lakók érveit, hogy laikusok, azóta viszont aláírásgyűjtést kezdeményezett Délegyháza a bányanyitás ellen, és keddig 1720-an aláírták a petíciót. Beadványt juttatott el a helyhatóság a kormányhivatalhoz is, amelyben a bánya ellen érvel. 

Az új bányából évente 200 ezer köbméter homokot és kavicsot termelnének ki, ez naponta 128 teherautónyi rakományt jelent.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.