Joga van a szülőnek járvány idején otthon tartani a gyerekét

  • narancs.hu
  • 2021. július 29.

Belpol

Az ombudsman jelentése megerősítette a TASZ álláspontját.

Engedélyezni kellett volna, hogy a szülők a járvány idején otthon tarthassák a gyermeküket – állapította meg egy esztergomi üggyel kapcsolatban Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.

Egy kisiskolás szülei olyan kérvénnyel fordultak az igazgatóhoz, tekintse a gyerek hiányzását igazoltnak, de ő elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy erre nincs jogköre. A szülők a tankerülethez fordultak, de ott az igazgatónak adtak igazat. A most megszületett ombudsmani jelentésre a Társaság a Szabadságjogokért hívta fel a figyelmet a 444-en.

A TASZ emlékeztet: tavaly ősszel több olyan szülő is a jogvédő szervezethez fordult, aki szerette volna otthon tartani iskolás gyermekét.  A TASZ úgy ítélte meg, hogy a szülői kérelem alapján az iskolaigazgató igazolhatja a gyerek távollétét alapos indok esetén,  a járvány pedig ilyen indok. Ám az derült ki, hogy sok intézményvezető nem tudott erről a lehetőségről. Ők az esztergomi esethez hasonlóan arra hivatkozva utasították el a szülői kérelmeket, hogy hatáskör hiányában nem igazolhatják az ilyen hiányzást. Egy szülő akkor az oktatási hivataltól kért állásfoglalást a TASZ tanácsára, és a hivatal is úgy tudta, az igazgatónak van erre jogköre, de sok diáknak ezután sem engedélyezték, hogy otthon maradhasson. Aztán a harmadik hullám idején az emberi erőforrások minisztere rugalmasságot kért az igazgatóktól a hiányzások elbírálásában, és szóba került az az EMMI-rendelet, amely szerint az intézményvezető alapos indokkal tényleg igazoltnak veheti a diák távolmaradását. 

Az ombudsman jelentése kitér a tankerület eljárására is: „a Tankerületnek minden alakszerűséget, az eljárási és tartalmi követelményeket figyelmen kívül hagyó egyszerű válaszlevele nem felelt meg a szülői kérelem elbírálását meghatározó törvényi, az Nkt. és az Ákr. által támasztott követelményeknek. Számos korábbi ombudsmani jelentés rámutatott arra, hogy a fenntartói »döntés« (tájékoztatás) e formája, az elbírálás határozati formájának elmaradása ráadásul kizárta annak a lehetőségét is, hogy a panaszos szülők jogorvoslattal éljenek a sérelmezett ügyben. Mindezek alapján megállapítom, hogy a Tankerület a szülői kérelem elbírálásával kapcsolatos eljárásával, jogértelmezésével a panaszosok tisztességes eljáráshoz, valamint jogorvoslathoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.”

 

Az ombudsman felszólította a tankerület vezetőjét arra, hogy tegye elérhetővé a szülők számára, hogy hányan fertőződtek meg az iskolákban, mert a szülők ez alapján tudnak megfontolt döntést hozni.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.