Mészáros Lőrincé lett az Andrássy úti Kogart ház

  • narancs.hu
  • 2021. május 14.

Belpol

Ötmilliárd forintot fizetett érte.

A Mészáros-csoport ötmilliárd forintért megvette a Kogart házat, a  Kovács Gábor kollekciójának  is helyet adó Andrássy úti épületet - írja az mfor.hu.

A lap azt írja, az Andrássy úti kiállító helynek átalakított villát piaci hírek szerint régóta árulta Kovács Gábor milliárdos műgyüjtő üzletember, akadt egy kínai vevőjelölt is, de a pletykák szerint ő csak 3 milliárd forint körüli összeget adott volna az épületért.

Még szerencse, hogy Mészáros Lőrinc nem garasoskodott és kb. 14 millió eurónak megfelelő összegért zsebre vágta az impozáns Andrássy úti palotát.

 

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.