A demokrácia alapismérve: a népnek – szabályozott, tiszta körülmények között – módja van megszabadulni a neki nem tetsző kormányzattól. Bár a dualizmus korában és a Horthy-érában is voltak választások, a kormányváltás lehetősége a gyakorlatban nem létezett (az 1905-ös kivétel csak erősítette a szabályt). 1990 és 2010 között ezzel szemben – a 2006-os kivételtől eltekintve – minden választás a kormány menesztését eredményezte: a demokrácia működésének alapfeltétele tehát adva volt.
| ||
A 2014-esről már az eredmény ismerete előtt tudható, hogy merőben különbözik az előző hat demokratikus választástól: a hatalom újra úgy alakított minden körülményt, hogy eleve kizárja a kormányváltás lehetőségét (mint a dualizmusban és a két háború között).
A demokratikus kormányváltáshoz két előfeltétel szükséges. A társadalomban: kormányváltó hangulat. A pártpolitikában: kormányzati alternatíva. Az előbbi katalizátora a szabad nyilvánosság. Ahol a tömegkommunikáció elsöprő hányada a hatalmi propaganda szolgálatában működik, ott ennek ellenében csak kirívóan rossz kormányzás, durva elnyomás hatására uralkodhat el a kormányváltó szándék. Ez utóbbit a közvélemény-kutatók – a hatalmi nyomás okozta félelem légkörében is – mérni tudták 2014 előtt.
A kormányzattal szemben választható alternatíva kialakulását mindenekelőtt az új választójogi törvény volt hivatva meggátolni. Ez arra épült, hogy relatív többségi – valójában kisebbségi – támogatottsággal meg lehessen szerezni az egyéni mandátumokat a széttagolt, szétforgácsolt ellenzék elől. Minden erre szolgált: a körzetek átrajzolásától a második forduló eltörlésén át a törpe- és fantompártok csalással való indulásának lehetővé tételéig. (Ma ezek az instrumentumok töltik be az egykori vagyoni cenzus, illetve a nyílt szavazás szerepét.)
A valós támogatottsággal bíró demokratikus ellenzéki pártok – a közös jelölt-, lista- és miniszterelnök-jelöltállítással – átvergődtek az útjukba állított legnagyobb akadályon: a kormányváltó alternatíva megjelent. A kormánypárt nyomasztó anyagi, médiabeli, jogi, szervezeti, hatalmi fölénye a gyakorlatban kiszámíthatatlanná – a közvélemény-kutatók számára mérhetetlenné – teszi ennek hatóerejét. A kérdés így valójában ez: van-e akkora – jórészt lappangó – kormányellenes indulat a magyar társadalomban, amely képes lesz fölülírni a (dualista, illetve horthysta viszonyokhoz hasonló) hatalmi előnyöket.
Ám ennél is súlyosabb kérdés: ha a 2014-es választás az 1905-öshöz hasonlóan kivételesnek bizonyul, akkor a folytatás az antidemokratikus berendezkedés gúzsába kötött új kormány gyors bukásához vezet-e majd, avagy roppant nehézségek árán kiküzdhető lesz a valódi kormányzás esélye. Egy biztos. Legyenek akár ellenzékben, akár kormányon: a magyar demokratikus pártok osztályrésze továbbra is az antidemokratikus erőkkel szembeni harc marad. Mindaddig, amíg az Orbán-vezette politika nem szenved megsemmisítő vereséget.
Ez utóbbira most még biztosan nincs esély.
A szerző közíró, a DK alelnöke.
