A közigazgatásra az elmúlt tizenöt-húsz évben világszerte sokféle kihívás hatott, amelyekre az államoknak mindenütt valamilyen választ kellett adniuk: rendszerváltás, globalizáció, demográfiai változások, az Európai Unió közösségi és regionális politikája, az informatikai forradalom. A reformoknak számos irányzata alakult ki, de egyik sem vált általános receptté, bár a cél hasonló volt: felgyorsítani az ügymenetet, hatékonyabban ellátni a közfeladatokat, és minőségi közigazgatási szolgáltatásokat nyújtani (lásd Nincsenek dogmák című keretes írásunkat).
A közigazgatási reformra Magyarországon átfogó stratégia eddig nem született. A távlati elképzelésekről a legtöbbet az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) árul el, melyben a jogalkotás és végrehajtás eredményességének javításáról, a társadalmi részvétel erősítéséről, a közigazgatás "szolgáltatóvá" tételéről, az e-governance (az elektronikus kormányzás) elterjesztéséről, költséghatékonyabb működésről, a humánerőforrás minőségének javításáról, valamint "az integrált kistérségi és regionális döntési szint megerősítéséről" olvashatunk.
A második Gyurcsány-kormány a legradikálisabb közigazgatási húzását rögtön megalakulása után megejtette, amikor
rövid idő alatt keresztülvitte
a közszektor rendszerváltás óta legkiterjedtebb szervezeti átalakítását. Noha figyelmet elsősorban a minisztériumok rendszerének és belső hierarchiájának átszabása kapott (a politikai és a közigazgatási államtitkári pozíció összevonása, az Orbán-kormány alapította főtisztviselői kar megszüntetése), ilyen nagyságrendű, az államigazgatású szervezetek teljes hálózatát (beleértve a minisztériumok háttérintézményeit, a központi hivatalok megyei szerveinek regionalizációját, az állami vagyont kezelő szervezeteket, köztestületeket és közalapítványokat) érintő átalakítás (összevonás, megszüntetés, feladatátcsoportosítás) korábban nem volt. Az intézmények negyede (200) megszűnt, a foglalkoztatottak összlétszáma 240 ezerről 227 ezerre csökkent. A közigazgatás szervezeti rendszerének megváltoztatása része volt az "államreformnak", azaz a közszféra átfogó reformjának ("a reformot magunkon kezdjük" szlogen jegyében).
De a közszolgáltató intézmények üzemgazdasági szemléletű átszervezése (az egészségbiztosítás új alapokra helyezése, iskolák, kórházak összevonása, megszüntetése), beleértve egyes állami vállalatok (például a MÁV) racionalizálását, a tervezetthez képest szűkebb körben és mélységben mentek végbe, vagy egyszerűen megbuktak. Míg a közigazgatás átszervezésében sok minden történt, kudarcot vallott a kormányzati negyed projekt, ami egy helyre koncentrálta volna a központi közigazgatást. Változtak viszont a közigazgatásban dolgozó tisztviselők foglalkoztatását és javadalmazását érintő szabályok, aminek legfőbb és legtöbbet kritizált eleme a köztisztviselői teljesítményértékelés bevezetése és fokozatos kiterjesztése volt (júliustól már a kormány- és központi hivatalokkal bezárólag). Az állások betöltésénél kötelezővé vált a pályáztatás, a foglalkoztatás keretei sokkalta rugalmasabbak lettek, a fegyveres szerveknél lezajlott a nem tipikusan ide tartozó munkakörök civilesítése. Az eredeti tervek azért ezen a területen is módosultak, miután a "kormányzati HR-központ" csak a pályázatok kiírását és az előszűrést végzi. A kormányzati személyügyek intézésére létrehozott államtitkárság ma már nem - ez előzőhöz képest alacsonyabb hierarchikus szintet képviselő - szakállam-titkársági, hanem főosztályi szinten működik, a kiválasztás és a munkáltatói jogok maradtak a minisztériumoknál. Szintén nem történt előrelépés (és erről várhatóan már le is tesz a kormány) a közigazgatás és a közszolgáltatások foglalkoztatási formáinak egyszerűsítésében.
Az első Gyurcsány-kormány alatt - bár meglehetősen vontatottan - elkezdődött az e-kormányzás kiterjesztése. A lakossági ügyek intézésére létrejött az Ügyfélkapu, ami egyre több szolgáltatást nyújt (adó-és járulékbevallás, személyi adatok letiltása, bizonyos OEP-adatok lekérése, felsőoktatásba történő jelentkezés, támogatási kérelem területalapú támogatások benyújtására), de a rendszerben még legalább annyi tartalék van, mint az EU szorgalmazta közigazgatási eljárások egyszerűsítésében és gyorsításában.
A közigazgatási reformmal kapcsolatban a Narancs által megszólaltatott szakértők többsége mindenekelőtt a tervezés esetlegességére, a döntési jogkörök szétaprózottságára hívta fel a figyelmet. Báger Gusztáv, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Fejlesztési és Módszertani Intézetének főigazgatója szerint árulkodó a központi költségvetési intézményhálózat átalakítását megalapozó,
egy év alatt tizenkilencszer
módosított kormányhatározat, melyet az ÁSZ egyik májusi jelentése is kritizált. (A számvevőszék szerint elmaradt az állami feladatok körének, terjedelmének és finanszírozásának felülvizsgálata, a modellszervezetek definiálása, valamint olyan kontroll- és javítómechanizmusok beépítése, melyek a rendszer optimális működtethetőségét szolgálják. Emiatt az ÁSZ szerint az 50 milliárdos remélt megtakarítás könnyen odaveszhet.) Többen érzékeltették, hogy túlzottan megszorításvezérelt volt az átalakítás, mások a közigazgatási reform szervezeti hátterének gyengeségét kifogásolták. Báger a Narancsnak utalt rá, hogy Magyarországon nincs a kormányzást segítő, nemzetgazdasági szintű tervezésre alkalmas kutató- és tervezőközpont (central planning office), mások viszont az államreformot egy kézben tartó minisztériumot vagy ügynökséget hiányolták. (Az előbbi elképzelés egy univerzális és esetleg döntéshozó, az utóbbi pedig egy one-issue intézményt hiányolt a végrehajtó hatalmon belül.) Többen nem értették, hogy az utóbbi verzióhoz leginkább közel álló Államreform Bizottságot (ÁRB) 2007 nyarán miért kellett megszüntetni. "Az ÁRB újdonsága részben abban rejlett, hogy külső szakértőket közvetlenül bevontunk a munkálatokba. Már a koncepciók kialakításában támaszkodtunk rájuk, a tematikusan felálló 8-10 munkacsoport (melyek közül a közigazgatási csak az egyik volt a nyugdíj-, oktatási, egészségügyi, szociális és foglalkoztatási, önkormányzati munkacsoport mellett) tagjainak fele külső szakértői műhelyekből, kutatóintézetekből, szakértők közül került ki, a másik felét pedig az érintett tárcák munkatársai alkották." Mi több, a koncepciókat elfogadó és végrehajtásra kiadó döntéshozók, tehát az ÁRB fele is külső szaktekintélyekből állt (Repa Imre, a kaposvári kórházat szanáló orvos-közgazdász, Sárközy Tamás, a Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézetének igazgatója; Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke; Nagy János, a Debreceni Egyetem rektora, jelenleg a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke; Botka László, Szeged polgármestere; Mázsa Péter közgazdász, a Medgyessy-kormány gazdasági tanácsadója - B. Zs.). Az ÁRB ily módon egy stratégiaalkotásra és a folyamatok koordinálására, az érdekek összehangolására szakosodott MEH volt a MEH-en (Miniszterelnöki Hivatalon) belül. "Csak míg manapság az ilyen típusú szervezetet máshol integrálják a kormányzás mindennapi mechanizmusaiba, addig az ÁRB-t egy év után megszüntették" - mondta a Narancsnak Jobbágy Valér, az ÁRB-titkárság volt vezetője, aki azóta el is hagyta a közigazgatást. Noha többen kulcsszereplőnek tartották az ÁRB-t, illetve a titkárságát és munkacsoportjait, azt is hozzátették, a feladatokat végrehajtó minisztériumok nehezen fogadták el, hogy kívülről dirigálnak nekik, és nem kizárólag hozzájuk tartoznak a reformok.
Az ÁRB talán legtávlatosabb közigazgatási projektje a közfeladatok áttekintése volt, amit az ÁSZ szerint még a központi költségvetési intézményrendszer átalakítása előtt kellett volna megtenni. Erre volt is már korábban több kezdeményezés, de a minisztériumok nem azonos színvonalon végezték el a munkát, és ami kijött, az sem épült be a tervezési logikába. A projektet a KPMG vezette tanácsadói konzorcium nyerte közbeszerzés útján (rajta kívül az Ifua Horváth & Partners és a Telkes Tanácsadó Zrt. vett benne részt, összesen nettó 80 millió forintért). A csapat első lépésben összeállította a közfeladatok teljes kataszterét, amiért az állam valamilyen (szabályozási, finanszírozási, ellátási) felelősséget vállal. A lajstrom szerint az ilyesfajta állami kötelezettségek - beleértve a települési önkormányzatok vagy a társadalombiztosítás által finanszírozott, illetve az önkormányzatok vagy más közintézmények által ellátott feladatokat is - 50 ágazatot, 112 szakterületet, 761 feladatcsoportot, 2797 feladatot és 7288 tevékenységet ölelnek fel. Ilyen öszszesítés korábban nem volt. Ezután a feladatcsoportok szintjén azt is tesztelték, hogy adott tevékenységek valóban közérdeket jelenítenek-e meg, és ha igen, megfelelő mértékben és módon történik-e az ellátásuk, s megfelelő-e a finanszírozásuk módja. Mindezek eredményeként kétszáznál több javaslatot fogalmaztak meg, amikből a minisztériumokkal folytatott egyeztetés után mintegy 140 maradt. Ezek egy részét gyorsan végre lehetett hajtani, egy másik részét az állam maga is el tudta végezni, néhány javaslat azonban újabb projektek indítását és külső segítség bevonását feltételezte. A feladatokat leíró kormányhatározatba végül olyan javaslatok kerültek, mint a katasztrófavédelem rendszereinek a felülvizsgálata, az APEH szerepének növelése a helyi adók beszedésében, hulladékgazdálkodási felelősségi garanciarendszer kiépítése (azért, hogy a szenynyezők által hátrahagyott hulladékok semlegesítése ne közpénzekből történjen), vagy ide vehetjük a szociális támogatások legális foglalkoztatásra ösztönző jellegének erősítését (e területen ez ma az első számú slágertéma). A Draskovics Tibor miniszter kabinetjétől kapott információink szerint a projekt összesen 160 jogszabály módosítását eredményezheti az év végéig, amiből mintegy 80 teljesült. (Persze a külső támogatást is igénylő projektek sorsa kérdéses, bár "a folytatás határozott kormányzati szándék".)
Tanács Zoltán, az Ifua Horváth & Partners projektvezetője szerint a konzorcium 140 felvetése főként racionalizálási javaslat volt, s inkább vonatkoztak az állami szerepvállalás mértékére és mikéntjére, mint elhagyására. Ez részben azon múlt, hogy a megbízók
meg sem kísérelték
értékválasztással definiálni az ideális állam méretét, ami magában hordozta volna egy nagyobb szelektálás lehetőségét. A projektnek ugyanakkor fontos eredménye volt a költségvetési előirányzatok "bekalibrálása" a feladatkataszterben szereplő feladatcsoportokba. Többek között azokat az összegeket is figyelembe vette, amelyek a gyakorlatban "szabad pénzként" bújnak meg a minisztériumi költségvetésekben, és amelyeket aztán tetszőleges módon szokás szétosztani támogatásként. Mindez az adatok kuszasága miatt nem is volt olyan egyszerű: a tanácsadók csak becsléssel tudták meghatározni a feladatcsoportok költségét (például, hogy az állam mennyit költ felsőoktatásra, beleértve a tanulóbérleteket, a szociális ösztöndíjakat stb.), és azt, hogy bizonyos feladatok kivezetése a közigazgatásból mennyi megtakarítással járhat.
A közfeladatok felülvizsgálata emellett számos, a gazdálkodást érintő problémára felhívta a figyelmet. "Jelenleg csak azt tudjuk, hogy mi megy be a rendszerbe, de azt, hogy pontosan mire mennyit költenek, és hogy a kívánt célt elérik-e vele, azt már szinte lehetetlen megmondani. A közfeladatokat úgy kellene kezelni, mint egy projektet: konkrét teljesítménycélok kitűzése, részfeladatok és az erőforrásigény megtervezése, a célok teljesülésének mérésére mutatószámok beépítése, folyamatos visszacsatolás és szükség esetén beavatkozás. Ma hiába indítanak egy olyan programot, ami azt célozza, hogy javuljon a diákok szövegértése, az eredményességét nem mérik, és nem korrigálnak, ha a megoldás részben vagy egészben rossz." Tanács szerint a közigazgatásból hiányzik az eredményorientált gazdálkodási szemlélet, amelynek a kialakításához a nyilvántartási és információs rendszereket és a könyvviteli rendszert is át kell alakítani. "A pénzforgalmi szemléletű helyett át kellene térni az eredményszemléletű és feladatalapú számvitelre, ami megmutatná a költségeket, hogy mi megy működésre és mi az egyéb" - foglalta össze Tanács Zoltán. A sztenderdizálás alapját már most meg lehetett volna teremteni, ha a közfeladatok felülvizsgálata során leválasztják a szűken vett hivatali működés költségét, továbbá közfeladat-ellátásnak csak azt tekintik, ami kifelé irányul. Bár a tanácsadók ezt favorizálták, a projekt minden költséget eltérített végül a közfeladatokra.
Olyan, évi több százmilliárd forintos megtakarítást eredményező javaslatok is kihullottak az egyeztetéseken, melyek ma több alternatív gazdasági programban is visszaköszönnek - mondta lapunknak Várnai Éva, a KPMG ügyvezetője és partnere. Ilyen volt a lakástámogatási rendszer felülvizsgálata és a hozzáférés szigorítása (melynek terve még az egyeztetések alatt kitudódott, és emiatt a kormány kihátrált mögüle - B. Zs.), valamint az önkormányzati rendszer radikális átalakítása. "A legtöbb olyan állami szerv, amely vidéki hálózatot működtet, nagyobb a kelleténél, részben amiatt is, mert nem épít a hálózatok együttműködésében rejlő lehetőségekre - mondta a Narancsnak Várnai. - Amíg az önkormányzati törvényről a pártok nem egyeznek meg, a régiósok mellett a megyei intézmények is megmaradnak, és velük együtt fennmarad a párhuzamos feladatellátás és az esetenként pazarló infrastruktúra."
A MEH a közfeladatok felülvizsgálatát uniós forrásból finanszírozta, és maga a konzorcium is tett javaslatokat olyan projektekre, mint például az elektronikus közbeszerzési rendszer (illetve a közbeszerzési törvény Országgyűlés előtt lévő tervezett átalakítása), a költségvetési Gazdálkodási Rendszer (KGR) vagy közigazgatási tudástár kiépítése, amelyet az ÚMFT-ből támogatnának. A közigazgatási reformra 2013-ig összesen mintegy 140 milliárd forintot lehet elkölteni. A projektek túlnyomó többsége kiemelt, tehát főként a központi államigazgatási szervezetek aktivitásától függ, hogy sikerül-e lehívnunk a forrásokat, vagy elvesznek a számunkra. Az Államreform Operatív Program (ÁROP) alapvetően közigazgatáson belüli szervezet- és humánerőforrás-fejlesztést (oktatás, képzés, szervezetátalakítás, tanácsadás) finanszíroz, míg az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) a közigazgatáson belüli folyamatok modernizációját, valamint a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést (e-rendszerek kiépítése) támogatja. A két program aktuális akcióterveiből (2007- 2008) kirajzolódik, hogy milyen fejlesztéseket gondoltak ki legkésőbb még erre a parlamenti ciklusra. Ha nem vesszük is hozzá a még körvonalazódó 2009-2010-es terveket, az ÚMFT így is gyökeres változásokat hozhat a közigazgatási rendszer folyamataiban. A kérdés csak az, hogy mi valósul meg az elképzelésekből. Eddig az ÁROP-ban hét, az EKOP-ban hat támogatási szerződést kötöttek 4,3, illetve 23,9 milliárd forint keretösszeggel (további három, illetve két esetben van szerződéskötés folyamatban), ami az ebben a körben megvalósítandó projektelképzelések összértékének kevesebb mint a fele. A "futó" projektek előrehaladását jelzi, hogy eddig mindössze 520,3 millió, illetve 150 milliót fizettek ki. Igaz, az első év rámehetett az előkészületekre, de a végrehajtásnak most, a kisebbségi kormányzás idején kellene dinamizálódnia. Ugyanakkor az sem jó jel, hogy három projektjavaslatot már visszavontak, köztük a kistérségek megerősítéséről szóló kiírást. (A projektekről lásd keretes írásunkat.)
A sikeres megvalósítást nehezíti, hogy a nagy projektek sokszereplősek. Például az e-közbeszerzés megteremtését célul kitűző projekt megvalósításához egyszerre kell összehangolni a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság, a Pénzügyminisztérium, a Közbeszerzési Tanács és a kormányzati e-fejlesztésekért felelős MEH-szakállamtitkárság munkáját. Kockázatosak azok a törések is, melyek egyes intézményeket vagy magát a kormányzati struktúrát sújtják; például épp hogy elkészült a személyügyi szolgáltató központ üzleti terve és kidolgozták a rá szabott számítógépes rendszert, kezdeményezője, Szetey Gábor államtitkár már távozott is. Így a program is módosult, anélkül, hogy hagyták volna, hogy az új rendszer legalább a költségeket visszahozza. Az egykori gazdasági tárca élenjáró volt a controlling módszerek átvételében. Nem lehet tudni, hogy a szétválasztást követően a jogutód intézményeknél (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, illetve Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium) mi marad ebből. Az ÚMFT-s projekteknél egyébként elvárás, hogy a támogatás nyomán létrejött fejlesztésnek legalább öt évig fenntarthatónak kell lennie, különben a pénzt vissza kell fizetni.
A közigazgatási reform a megkérdezettek szerint főként üzemgazdasági részeredményeket hozott. "Szöszölés zajlott, de annak jelentős" - mondta például Báger, aki szerint a jogszabályok túl sok feladatot rónak helyi és központi szinten is az államra, ami nincs összhangban az ország teherbíró képességével. Ezért szerinte
legalább öt évre előre
kellene meghatározni, hogy mit tekintünk központi és mit önkormányzati feladatnak, és utána konszenzuálisan módosítani a jogszabályokat, egyensúlyba hozva a közigazgatás reformját a közpénzügyekével. Egy neve elhallgatását kérő régi közigazgatási szakember szerint is kikerülhetetlen, hogy a pártok megegyezzenek a kapcsolódó kétharmados jogszabályok megváltoztatásában. Szerinte hibás volt a koncepció, nem törekedett teljes erőből konszenzusra, hanem abból indult ki, hogy az önkormányzati területen jobb híján elég lesz az ösztönzőkön keresztül változásokat generálni (főként a feladatellátás kistérségi koncentrálásával), hogy a rendszer jobban működjék. Szerinte nem is lett volna szabad megfelelő politikai támogatás nélkül a parlament elé vinni az önkormányzati törvény módosítását. Jobbágy Valér szerint is elsősorban az önkormányzati területen, valamint a közigazgatás és a közszolgáltatások foglalkoztatási formáinak egyszerűsítésében, rugalmasításában van a legtöbb racionalizálási lehetőség: "Svédországban, Portugáliában, sőt a nálunk hat-hétszer nagyobb Nagy-Britanniában is százas nagyságrendű az önkormányzatok száma, nálunk meg van 3180, és ezek között meglehetősen kicsi a differenciálás a telepített feladatok tekintetében. Ez teljességgel abnormális, aminek minden egyes szakértő és az öszszes párt régóta tudatában van, csak hát a józan ész és a politikai logika ritkán jár kéz a kézben. Ezt bizonyítja az is, hogy kormányon minden párt támogatja, ellenzékben pedig ellenzi, bármilyen legyen is a szereposztás" - mondta a volt ÁRB-titkárság vezetője.
Nincsenek dogmák
2002-ben az OECD illetékes bizottsága kezdeményezte a tagországok közintézményi szférájának modernizációját, és ennek előmozdításáért fölmérte, hogy a tagországokban az elmúlt húsz évben hogyan változott a közintézmények működése. Az elemzés különböző modernizációs trendeket különített el, melyek variációi alapján megrajzolhatók az eltérő fejlődési pályák - derül ki Jenei György egyetemi tanár tanulmányából, amely az ÁSZ FEMI és a Corvinus Egyetem Versenyképesség-kutató Központja által közreadott kötetben jelent meg (A közszféra és a gazdaság versenyképessége). A trendek hatféle kitörési irányt mutatnak: különböző mértékben nyitottá és átláthatóvá tették a közintézményeket, az intézmények szabályos működése helyett a teljesítményszínvonal lett a prioritás, javítottak saját maguk elszámoltathatóságán, átstrukturálták a szervezeti kereteket, piaci típusú mechanizmusokat vezettek be és/vagy megpróbálták motiváltabbá tenni a közszolgákat. Az egyes pályák összehasonlításában a szakirodalom négy típust különít el. A fenntartó-megőrző pálya a hagyományos irányítást feszesebbé teszi, a költségvetési kiadásokat visszafogja, és kampányokat kezd a pazarlás, a korrupció és a csalás ellen. Ennek jellegzetes példája szövetségi szinten Németország. A modernizációs pálya kifejleszti az eredményszemléletű stratégiai tervezés, költségvetés-készítés, számvitel, teljesítménymenedzsment módjait. Fellazítják a köztisztviselők szervezeti pozícióit az információáramlás és a kezdeményezőkészség javítása érdekében és/vagy az állampolgárokat bekapcsolják a szolgáltatások nyújtásába, a döntéshozatalba és ellenőrzésbe. A modernizáló pályára példa a francia és a német tartományi közigazgatás. A harmadik pálya a piacosító: a három szektor (köz-, magán-, civilszféra) versenye, voucher-rendszer, költségek összehasonlíthatósága (benchmarking) jellemzi. Blair Egyesült Királysága, Clinton Egyesült Államokja mutatja a legjobban ezt az utat. A negyedik pálya a közigazgatást minimalizáló. A legradikálisabb út, melynek során annyi feladat kerül át a piaci szektorhoz, amennyi csak lehetséges (kiszerződés, privatizáció) - ez a 70-es, 80-as évek brit és amerikai (Thatcher, Reagan) kormányzására volt igaz. Az egyes országok a közintézményi innovációs gyakorlatukban leginkább az első és a második, valamint a harmadik és a negyedik pálya kombinációjával próbálkoznak. Az ún. "új közintézményi menedzsment", az utóbbinak a legmarkánsabb megnyilvánulása Jenei szerint csak korlátozott időben és csak az angolszász világ egy részében érvényesült, viszont nagy hatással volt a weberi közigazgatási rendszer reformjára. A tanulságai közé tartozik viszont, hogy kudarchoz vezet, ha a politikusok a közszféra ellenében reformálnak - mint Thatcher 1986-ban.
Egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban
A kormány az ÁROP-ból finanszírozta a közszférával kapcsolatos reformok ("államreform"), valamint egyes intézmények szervezeti átalakításának (rendőrség-határőrség integrációja, Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal átvilágítása stb.) külső támogatását, valamint a kormányzati személyügyi központ szervezte első teljesítményértékelési képzéseket. Ezenkívül ÁROP-pénzből még az idén megvalósulhat az egységes személyügyi nyilvántartási rendszer kiépítésére kiírt informatikai tender, valamint annak az e-közigazgatási szabványgyűjteménynek ("keretrendszer") a létrehozása, amely lehetővé teszi, hogy a különböző informatikai rendszerek kommunikálni tudjanak egymással. (Ez lenne az alapja mind a hozzáférés modernizálását, mind pedig az ágazatok összekapcsolását segítő EKOP-projektek sikerének.) Nagyjából itt tart most a vonatkozó 36 projekt megvalósítása; érdemes viszont végignézni a legfontosabb terveket, mert ténylegesen új korszakot nyithatnak a közigazgatásban. Igazi mérföldkő lehetne a hatályos joganyag szisztematikus áttekintését célzó dereguláció. A Clinton-Al Gore-kormányzat az USA-ban több százezer oldal elavult és fölösleges jogszabályt iktatott ki, ami a bürokratikus eljárások jelentős egyszerűsödését, a bürokratikus folyamatok felgyorsulását eredményezte. Az ÁROP első körben nyolcféle ügycsoportot nevesít, de egyelőre csak négy kisebben (születés, házasság, elhalálozás, gépjárművekkel kapcsolatos ügyek, telepengedélyezés, ÁNTSZ), valamint az e-közigazgatás jogi feltételeinek a megteremtése miatt nyújtott be terveket a bírálóbizottság elé. Ugyancsak forradalmi változást hozhatna a minőségi jogalkotás érvényesítése: az Igazságügyi Minisztérium benyújtás előtt lévő projektje a törvényalkotás minőségét, előkészítettségét és elfogadottságát kívánja javítani. Az lenne az igazi, ha ebbe behoznák a szabályozási hatáselemzés elkészítésének a kötelezővé tételét, ami alapján a várható hasznot és a költségeket is meg lehetne határozni (mondjuk, hogy mennyibe kerül az államnak és az ügyfélnek egy adójogszabály érvényesítése). Kiírás előtt áll a KGR-tender, mely a központi költségvetési intézmények gazdálkodását integrálná egy nagy informatikai rendszerbe. "Ha a KGR elkészül, onnan kezdve másképp vetődnek fel a kérdések, hiszen az egységesítené az adatszolgáltatást, a pénzügyi elszámolást és könyvelést. Pontosan látjuk majd a költségeket, és tudni fogjuk, mit kell rendbe tenni" - mondta Várnai. Az uniós források túlnyomó többsége az EKOP-os tervre menne: a fejlesztések az ügyfél-tájékoztatás korszerűsítésétől és az e-fizetés és elszámolás lehetővé tételétől kezdve a KGR-n át egyes alrendszerek (cégbírósági bejegyzések, civilszervezetek nyilvántartása, anyakönyvi nyilvántartás, vámügyintézés, családtámogatási igények, földhivatali ügyek stb.) működésének az informatikai támogatásáig sok mindent céloznak. Az igazán nagy, 4-5 milliárdos projektek (közigazgatási szakrendszerek informatikai fejlesztése, elektronikus levéltár, közigazgatási informatikai közmű - elektronikus azonosító rendszer) még itt is meghirdetésre várnak.
