MIÉP-tüntetés a Hősök terén: Elveszettek

szerző
Turcsányi Sándor,sissova
publikálva
1999/34. (08. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jó, hogy csak ritkásan esnek nagy nemzeti ünnepeink. Így legalább nem olyan feltűnő, hogy úgyszólván a teljes magyar politikai élgarnitúra gyakorlatilag képtelen értelmes szövegek értelmes előadására tömegek előtt. A legjobbak is maximum parlamenti szerepléseiket tekintik ez ügyben irányadónak, ami persze meglehetős aránytévesztés. Március 15-i szomorú tapasztalatainkból okulva, mostanra már nem is szerveztünk körkapcsolást, menjen Deutsch Tamás után Hódmezővásárhelyig az, akinek ilyet írt fel az orvosa, de ő is csak akkor, ha előtte meggyőződött a fehér köpenyes pernahajder diplomájának hitelessége felől. Nem érdekelt bennünket Thürmer Gyula sem, aki Mátraverebélyen - a hegyi falucska összes domborzati sajátosságával dacolva - síkra szállt az áfamentes új kenyérért. Tekintetünket a Hősök terére fokuszáltuk, a sok hülyeségből hátha kisül valami. Tévedtünk.

Jó, hogy csak ritkásan esnek nagy nemzeti ünnepeink. Így legalább nem olyan feltűnő, hogy úgyszólván a teljes magyar politikai élgarnitúra gyakorlatilag képtelen értelmes szövegek értelmes előadására tömegek előtt. A legjobbak is maximum parlamenti szerepléseiket tekintik ez ügyben irányadónak, ami persze meglehetős aránytévesztés. Március 15-i szomorú tapasztalatainkból okulva, mostanra már nem is szerveztünk körkapcsolást, menjen Deutsch Tamás után Hódmezővásárhelyig az, akinek ilyet írt fel az orvosa, de ő is csak akkor, ha előtte meggyőződött a fehér köpenyes pernahajder diplomájának hitelessége felől. Nem érdekelt bennünket Thürmer Gyula sem, aki Mátraverebélyen - a hegyi falucska összes domborzati sajátosságával dacolva - síkra szállt az áfamentes új kenyérért. Tekintetünket a Hősök terére fokuszáltuk, a sok hülyeségből hátha kisül valami. Tévedtünk.

Hogy végül is miért Csurkáék megmozdulására esett választásunk, arra menten több magyarázat is kínálkozik.

1. ´ket szeretjük legjobban.

2. A nagyanyám a múlt héten a Hősök terén felejtette 120 mm-es tarackját meg a kishúgomat, hátha meglesznek.

3. Hátha egyenest onnan kell indulni a rácra, tótra, oláhra (nyilván kisföldalattival).

4. Beszoptuk azt, hogy Cs. delirációi mindenféle, az ENSZ által lemenedzselt, vetélkedő jellegű határmódosításokról egyáltalán jelentenek valamit.

Jelentjük: egyáltalán nem jelentenek semmit.

Legkevésbé tömegmozgató, pláne nem tömegformáló erőt. Az régóta tudható, hogy Csurka körülbelül hány embert bír az utcára vinni, gyakorlatilag tetszőleges indokkal. Nos, annak ellenére, hogy ez a visszabácskát-dolog előre elég vérfagylalónak tetszett, és a média is nagyon rajta volt a program ajánlgatásán, úgyszólván semmi vagy semmi jelentős létszámbeli előrelépést nem könyvelhetnek el a hősök. Az arcok is ugyanolyanok (ostobák és megkínzottak) maradtak. Ha a négyórás monstre balhé legelejét még egy nagyobbszabású létszámellenőrzéssel is megfejelték volna, akkor sem számolhatnánk be rendkívüli eseményről. Mindenki eljött, plusz a három alulinformált exendékás turista, akik valamiért a Városligeti-tó helyén keresték Zamárdi-Felsőt meg a lángossütőt.

Életet az éveknek

Legyünk őszinték: az efféle négyórás vircsaft nem ezeknek a koros, nyúzott és a legváltozatosabb fogyatékosságoktól gyötört, derék irredentáknak van kitalálva. A magyar élet és igazság az, hogy Csurkára a többségük már szinte kidőlt. Úgyszólván csak állni járt beléjük a lélek (a honfi) addigra.

Bár egy másik, ugyancsak jócskán elfogadhatónak tűnő nézet szerint csupán annyi történt, hogy a fiatal Hegedüs Lóránt, a lelkipásztor, úgy lenyomta Istvánt, az egykori drámaírót, mint Orbit a sörszagot.

A fiatal versenyző két órával az idős mester előtt ugyancsak munkaruhájában lépett fel, mondani igei köszöntőt, melyben visszafogott nyájassággal, noha pásztor, emlékezett meg Kun Béláról és körömtépő és vérbíró gyermekeiről. Naná, pont ez kellett oda. Egy vérbíró, és helyből lementek hídba, nagyon bírják a vért, alighanem. Meg mintha kicsinyt le is lennének maradva, egyes, utólag nehezen ellenőrizhető állítások szerint néhányuk, meglehet csak forgalmi okokból, a Bajza utcában melegített a nagy alkalom előtt, élénk "Ruszkik, haza!" kiáltásokkal, majd miután valaki figyelmeztette őket a pontos időre, délceg vigyázzállásban bár, de elég hamisan elénekelték a "Van a Bajza utca sarkán egy kis palota" kezdetű és tartalmú melódiát, azt hívén, hogy az a szovjet himnusz.

El fogjuk érni Trianon revízióját - zárta gondolatait az ifjú Hegedüs, ám amikor Csurka élénk taglejtésekkel az övéinek sorát éppcsak megnyitotta, máris láthatóan többen úgy vélték, hogy ők ezúttal inkább az ozsonnát érnék el, Trianon, ha eddig kibírta, majd megoldódik A vajas kenyér abszolválása után.

Vesszen az előleg!

Pedig ha a dolog valamiért érdekes lehetett, az az ő beszéde volt. De Csurka István 1999. augusztus 20-án délután a Hősök terén nem mondott semmit. Megint. Mostanra még csak a külsejét sem szabták hajszálnyival dizájnosabbra.

Pedig mondania kellett volna valamit. Végtére is nem akárhol szónokolt. Az első konkrétan és bevallottan irredenta tömeggyűlésen, amit több mint fél évszázad óta tartottak. Csurka csak azt morzsolta, amit naponta a tévében, követeljük az ENSZ-től (biztos mert az már annyiszor bejött a történelem során), meg döntsön a nép. Hozzá még valami középfajú zsidózás meg a korai nemzethalál üres víziója, és passz.

Pedig ezek mondhatni mind egy szálig pillanatnyi potenciálján kívül eső dolgok. Valójában úgy tűnik, nem tud mit kezdeni azzal a dologgal, amit megfelelő történelmi és aktuálpolitikai háttérrel - ezek pedig elég nagy dolgok - maga gerjesztett. Még csak azt sem lehet mondani, hogy kicsúszott a dolog a keziből, mert láthatóan nincs hova csúsznia, ott van nála, és nézi bután. Talán azért, mert egyáltalán nincs is olyasmi, amiről ő most azt hiszi, hogy van, csak a környezete adott. A jugoszláviai dráma, mely kétségtelenül az ottani magyarság további ezer veszélyt rejtő drámája is, illetve a honi politikai helyzet a maga jobboldali kormányával, mely azon túl, hogy lehetőségeihez mérten végrehajtotta a NATO utasításait, semmi érdemlegesre vagy értelmesre nem volt képes a jugoszláv háború kapcsán, pláne az ottani magyarság érdekében, meg az az ugyancsak kétségtelen aktuálpolitikai tény, hogy a MIÉP tavaly bekerült a demokratikusan megválasztott magyar parlamentbe, noha erre gyakorlatilag minden ízében alkalmatlan formáció, ami az így nyakába szakadt nyilvánossággal, hát még vállalt feladataival, mit sem bír kezdeni.

Azok az emberek, akik pénteken a Hősök terén az üvöltötték, hogy "Vesszen Trianon!", nem tudták, mit beszéltek. Ez inkább szomorú, mint röhejes vagy veszélyes. Pedig régi vágyuk válhatott most valóra. A komcsizást - ha másért nem is, de a nagy számok törvénye miatt - nyilván már maguk is unhatják, noha nem tudnak még róla, és a nehézkedési erő következtében még mindig erre gerjednek leginkább.

A magyarországi irredentizmus hosszas szobafogság után újra kiszabadult az utcára, és fogalma sincs, merre menjen. Zsebre dugott kézzel bámul valami teljesen alkalmatlan helyre telepített irodalmi-néptánc-rock ´n´ roll fesztivált, vigyázzba áll, ha Nagy Ferenc énekel, tapsol, ha az emelvényen álló kövér törpe felemeli a hangját, sorban áll a saját képével díszített jelvényért, igyekszik életszerű tüneteket produkálni. Jelen állapotában csak egy slemil a sok közül.

Csakhogy egy egészen biztos. Az elmúlt fél évszázadban masszív klausztrofóbiája nőtt, hat ökör sem tudná már újra a négy fal közé cipelni. Nem is kell. Inkább ápolásra szorul. És ez mindnyájónk felelőssége. A tiéd is, Csurka!

Turcsányi Sándor

Tüzes víz

Szerintem mindig máshonnan jó nézni az augusztus 20-i tűzijátékot, a kormány ajándékát. Egy agglomerációs halásztelki paneltetőn kezdtem, és jövőre már talán bejutok a Citadellába is. Idén egy gellérthegyi villa tetejéig sikerült megközelíteni a látványcélt, de onnan is majdnem lemosott minket a tomboló őselem, amely nem a tűzijátékok barátja. Esernyő, tokaji, bőrdzseki, de megérte a vadvízi túra, mert azt mondták, hogy ez a napfogyatkozás fordítottja lesz, éjszakai vörös napfelkelte, hetvenötmillió készül lángsírba menni a főváros egén.

Nehéz a népet elkápráztatni, de azért biztos sikerült, főleg azokat, akik a szikrázó rudacskákkal ugró ejtőernyősöket is jól látták a Dunában elaludni. Nekem bizony jobban tetszett volna, ha egyeltalán nincs szünet, és folyamatosan robbannak a vidéki vállalkozócsalád jól programozott petárdái, meg nem kőröz állandóan a fejünk felett a magánrepülő, amelyben faknóz, milyen politikusok ellenőrizték a show kivitelét. Talán a Torgyán Bubu, mert neki is osztottak ajándékot zöld-fehér szikraeső formájában.

A trikolór sem maradt el, jól is néztünk volna ki, játszották alá sűrűn a himnuszt, szórták köré a díszítőelemeket, csak időnként volt bugyirózsaszín a piros, ami negyven éve simán elment volna színszabotázsnak, és kicsit meg is sértődtem, mert mégsem vagyok én Barbie Állam polgára.

Viszontláthattam régi kedvenceimet az égen, a sárgán folyó trópusi pálmát, a csillárformulát lila-fehérben, a nagy intelligens Tesla-gömböt, ami így közelről, mert felénk tartott, olyannak tűnt, mintha fénysebességgel rohannánk egy ismeretlen galaxis felé, és az izgalmas füstködöt, ami miatt rendszeresen azt hiszem, hogy végre soha nem fogom viszontlátni a Duna túlpartját.

Volt újdonság is: rakott csészealjaknak vagy bojtos népnemzeti sapkáknak nevezhetnénk, amikor egyik kör a másikban robbant újabb színekben. A hangok is teljesen különbözők lettek, nem az a tavalyi egyszerű, folyamatos ágyúrobaj, hol magunk elé tartottuk az ernyőt a képzelt srapnelek ellen, hol az óvóhely iránt kellett érdeklődnünk, de olyan is volt, hogy csak a Hegyalja úti riasztók kórusát lehetett hallani.

Végül megvalósulni látszott mániás programozó barátunk - és ezek szerint tűzijátékügyi minisztereink - régi álma is, narancsvörösre festették egy tűzfolyammal a Citadella déli oldalát. Sajnos nem örökre.

sissova

szerző
Turcsányi Sándor,sissova
publikálva
1999/34. (08. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra