Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. május 16-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Az európai parlamenti és az önkormányzati választások közeledtével meglehetős sűrűséggel látnak napvilágot a különböző aktuális politikai közvélemény-kutatások. Idén tavasszal is szembetűnő az a korábban is tapasztalt jelenség, hogy a mérési eredmények nem csupán idősoros (diakrón) metszetben térnek el egymástól, hanem néha a párhuzamosan publikált – bár nyilván különböző módon mért, illetve kalkulált (pláne kommunikált) – eredmények sincsenek feltétlenül köszönőviszonyban egymással. Lehet persze azt mondani, hogy a közvélemény-kutatás mindig csak az adott pillanat szempontjából releváns adatsor, amelyet kevéssé fog verifikálni egy hetekkel, pláne hónapokkal későbbi valós választási eredmény. Ezért aztán hosszabb idősorokban, az egyes mérési pontokon túlmutató tendenciákat is figyelembe véve lehet értelmezni a konzekvensen hasonló módszertannal végzett felméréseket – és még akkor sem biztos, hogy ezek „eltalálják” a pártoknak a majdani választáson produkált számait. A különböző mintavételi eljárásokkal, kérdezési módszertannal kapott, különböző szempontok szerint értékelt válaszokat pedig nem lehet minden további nélkül összevetni – és az sem feltétlenül szűri ki a különböző torzító hatású tendenciákat, ha átlagoljuk a hasonló időpontban kapott eredményeket.
Másnapos tünetek
A közvélemény-kutatók kérdőre vonása, erőteljes kritikája, súlyosabb esetben szakmai integritásuk kétségbe vonása amúgy nem újdonság, de ennek az igazi szezonja a választások után van.
Különösen akkor, amikor szinte senki nem találta el a végeredményt – mint például 2022 tavaszán. Pedig a közvélemény-kutatók feladata nem a választások kimenetelének a megtippelése; hanem a többé-kevésbé szabályos időközönként elvégzett mélyfúrás, amelyekből a tendenciák figyelembevételével következtetéseket vonnak le a jövőre vonatkoztatva. Igen ám, de a politikai közvélemény-kutatások kezdetei (az 1930-as évek) óta rendre felmerül, hogy a publikált eredményeknek is hatása lehet a politikai folyamatokra. Már a 19. században megfogalmazták a bandwagon effect lényegét, azaz a valószínűsíthető győztes kilétének a publikálása nem csupán a saját korábbi szavazóit erősítik meg a majdani döntésben, de másokat is a várt nyertes táborába vonzanak. Amúgy nem csupán ez, hanem a felmérések sugallta tendencia is – például egy új erő üstökösszerű felemelkedése (aminek manapság Magyarországon is a tanúi vagyunk) – újabb támogatókat szerezhet egy-egy politikai mozgalomnak, akár a konkurens politikai mozgalmak táborából is átcsábítva választókat.
Éppen e számos empirikus vizsgálattal is megerősített tendenciák léte, no meg a beléjük vetett erős hit is befolyásolja, miért érzik olyan fontosnak egyes politikai erők a pártnépszerűségek felmérésével is foglalkozó közvélemény-kutatási piac befolyásolását. Ez egyrészt jelenti a kutatási eredmények célzatos kommunikációját, a megrendelt adatok megfelelő (a manipulációt sem nélkülöző) tálalását, a számukra kedvezőtlen adatokat publikáló közvélemény-kutató cégek diszkreditálását, a saját táborhoz közeli vagy formálisan is abba tartozó politikai véleményeket szondázó cégek fenntartását. Emlékezhetünk rá, miként fogadta gúnykacaj nem is oly’ rég, ráadásul az erősen kormánykritikus fórumokon azon közvélemény-kutatási adatokat, illetve az azokat prezentáló, „baloldaliként” számon tartott cégeket, amelyek nem a sokak által előre látott, vagy legalábbis vágyott eredményeket közölték a hagyományos, posztkommunista „óbaloldal” (nevesítve: a DK) gyöngüléséről. A magyar jobboldal, leginkább persze a Fidesz és holdudvara legendáriumában régóta szerepel az a vád, hogy néhány jó nevű, a szakmában megbízhatónak számító cég azzal manipulálta a választásokat 2006-ban, hogy a baloldalnak kedvező számokat publikált. És újabban is a Fidesz számára nem különösebben kedvező előzetes adatok magyarázhatják azt a heves, személyeskedő, az egyes cégek szakmai hitelének és piaci presztízsének kikezdését célzó kampányt, amelyet a NER-sajtó folytat hét olyan „ellenséges”, „baloldalinak” kikiáltott közvélemény-kutató (nevesítve: 21 Kutatóközpont, Idea, Iránytű, Medián, Publicus, Republikon, Závecz Research) ellen, amelyek jó ideje jelen vannak a piacon. E hecckampány miatt nemrég Hann Endre (Medián) nyílt levelet intézett a szakma képviselőihez, mind a Magyar Nemzetben kipécézett „baloldali”, mind a Fidesz-közelinek tekintett cégekhez. Ebben közös állásfoglalásra szólította fel őket az általa karaktergyilkosnak nevezett kampány ellen. Azt sem rejtette véka alá, hogy a NER-sajtókampány célja világos: a később publikálandó adatokat próbálják jó előre hitelteleníteni. Hozzátennénk, ilyen esetben az is cél, hogy korlátozzák a győzteshez húzás, de legalábbis a felfutó erőhöz való csapódás, azaz a bandwagon effect mindenhatónak vélt hatásait (amelyeknek amúgy nagyon sokszor éppen a Fidesz volt a nagy nyertese).
A saját tábor számára látszólag kedvezőtlennek mutatkozó adatok paradox hatást is kiválthatnak. Az első helyét veszélyben érző erőt egyrészt gigantikus mozgósító kampányra ösztönzi, másrészt beveti a manipulatív kommunikáció, a nyíltan félelemkeltésre apelláló, uszító kampány minden eszközét – felhasználva az elfoglalt állami média és a megszerzett/kivásárolt sajtóbirodalom teljes felületét. Ami igen eredményes lehet, és így a korábban szorosnak tűnő választási eredményt közzétevő közvélemény-kutatók minden predikciója hamisnak bizonyul. Van erre természetesen hazai példa is: a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző felmérések szoros versenyt jósoltak a Fidesz–KDNP, illetve az ellenzéki összefogás között, és ezek az adatsorok aztán köszönőviszonyban se voltak a választásokon elért fölényes Fidesz-sikerrel. A decens közvélemény-kutató cégek közül legfeljebb a Medián tudta belőni a választások előtti utolsó publikációjában a Fidesz megkérdőjelezhetetlen, fölényes győzelmét, habár az ellenzék eredményét ők is a hibahatáron túl felülmérték. (Náluk pontosabb becslést az akkor a piacon először feltűnő, azóta főleg kormányhoz közeli megbízóknak dolgozó Magyar Társadalomkutató Kft. adott.) A kormánnyal szemben kritikus oldalra sorolt többi, a NER-től független cég viszont jelentősen elmérte magát, ámbár a NER-közeli Századvég és Nézőpont is jóval szorosabb eredményt jósolt annál, mint ami bekövetkezett.
Bizonyos hibák ráadásul igencsak makacsnak bizonyultak: a 2018-as országgyűlési választások előtt is tendenciózusan alulmérték a közvélemény-kutatók a Fidesz várható eredményét, az ellenzékét viszont túlbecsülték. Pedig akkor lett volna esély arra, hogy jobban jöjjenek ki az egészből a közvélemény-kutatók, de a jelek szerint nem hittek a felméréseik nyomán kapott nyers számoknak – arra számítva, hogy a Fidesz támogatottsága felülről korlátos. A 2022-es helyzet annyiban bonyolultabb volt közvélemény-kutatói szempontból, hogy a Fidesz egy hirtelen adódott, rendkívül intenzíven alkalmazott, és nagy mozgósító erejű kampánytémával operált: ez a háború vagy béke (ál)kérdése volt, amelyben a szerepeket manipulatív módon elosztotta maga és az ellenzék között – és az akkori ellenzék ezzel nem is tudott mit kezdeni. Megjegyzendő, az idén pontosan ugyanezt az egyetlen témát vették elő hangsúlyosan, abban bízva, hogy az egyszer már bevált csodafegyver ismét működik majd.
A szakmán belüli kritikák szerint az utóbbi két országgyűlési választás, de különösen a 2022-es alkalmával bekövetkezett előrejelzési kudarcnak a tanulságaival máig sem nézett szembe teljes mértékben a közvélemény-kutatási szakma. Ígéretes kezdeményezések azért akadnak. Ilyen lenne egy olyan közös weboldal, amelyen a különböző felmérések adatait lehetne összevetni; igaz, vannak olyan vélekedések, hogy a tendenciózusan torzító mérési eredmények esetében még a súlyozott átlagolás sem küszöböli ki a félrevezető következtetéseket.
Félrehordás
Tóka Gábor például közvetlenül a 2022-es választások után közölt elemzésében jutott arra, hogy a korábban (a 2018-as országgyűlési, a 2019. májusi EP- és a 2019. októberi önkormányzati választások alkalmával) még működő módszer, azaz a közvélemény-kutatási eredmények átlagolása, ezúttal egyszerűen nem működött. Analíziseiben visszatérően hangsúlyozza azt is, hogy a közvélemény-kutatók által gyakorta emlegetett plusz-mínusz 3 százalékos hibahatár inkább legenda, mint valóság – és inkább plusz-mínusz 10 százalékról beszélhetünk. Márpedig ebből az is következhet, hogy mondjuk két párt népszerűsége közötti különbségének statisztikai hibája (például, hogy mennyivel vezet a Fidesz) akár kétszer nagyobb is lehet, mint egy-egy (kisebb) párt népszerűsége. A hibahatár azt is jelenti, hogy két irányba is félrehordhat a közvélemény-kutatási eredmények összesített (aggregált) átlaga is.
A nagyobb hibahatár kialakulásához nem is annyira a korábban is jól leírt, torzításhoz vezető effektusok (például a saját vélemény elhallgatása, a politikai preferenciák megmásítása – akár a kérdező cég ismerni vélt politikai preferenciái tükrében), vagy esetleg némelyik felmérő cégek manipulatív kérdezési módszerei járulnak hozzá, hanem a lekérdezéshez kialakított, reprezentatívnak szánt minták kialakítása. Ezek szerint a társadalom összetételét minden faktor szerint visszaadó valódi reprezentatív mintavétel már csak a tankönyvek lapjain létezik; például azért, mert egy ilyen mérés megfizethetetlenül drága lenne. Jó esetben is csupán a reprezentativitást szimuláló, számos rafináltnak szánt módszert alkalmazó barkácsolás zajlik (rétegzett minták, kvóták, súlyozás és más módszerek alkalmazásával), és többnyire elavult statisztikai adatok alapján próbálnak véletlen mintát előállítani – mindez Tóka nemzetközi kutatási eredményekre alapozott megfontolásai szerint a tényleges hibahatár másfél-kétszeres növekedését okozza egy valódi véletlen mintavételhez képest. Ehhez jön még, hogy a pártarányokat nem is az ezer megkérdezettre, hanem a csak százas nagyságrendű pártválasztóra, azon belül is a biztos szavazóra vetítik – ebben az esetben a mintavételi hiba egy-egy párt esetében 6–7 százalék is lehet.
Mindez nem sok jóval kecsegtet a június 9-i választási eredmények előrejelzésével kapcsolatban sem, habár a tényleges és a prognosztizált adatok összevetése, az egyes politikai erők népszerűségének sokszor egymás rovására történő változása nyilván az idén is termékeny vitákhoz vezet (vagy sem). Abban bízhatunk naivan, hogy az intézetek legalább a választásokhoz közeledve, már csak a saját presztízsük védelmében is, az általuk legpontosabbnak ítélt (és nem a megbízók vélt érdekeinek megfelelő) adatokat fogják publikálni.
