Minden nyolcadik óvodapedagógus hiányzik a fővárosban

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 21.

Belpol

Még úgy is, hogy a fővárosi óvodapedagógusok bérét az önkormányzatok próbálják kiegészíteni. 

Az óvodák és bölcsődék még mindig önkormányzati fenntartásban vannak, a G7.hu pedig megkérdezte a 23 fővárosi kerületet arról, hogy milyen a helyi óvodapedagógusok bérezése, illetve hogy mekkora a szakemberhiány.

A 23 kerületből 4 ellenzéki vezetésű nem válaszolt a kérdésekre, a felmérésből azonban az derült ki, hogy az óvodapedagógusok átlagjövedelme a fővárosban minden juttatással együtt átlagosan havi 466 ezer forint volt 2021-ben (ebből a bruttó bér 432 ezer forint, ami a fővárosi 541 ezer forintos bruttó átlagbértől ötödével marad el),

a fővárosi óvodapedagógusok jövedelmének ötödét azonban nem a kormány, hanem az önkormányzatok állják.

A fővárosi óvodapedagógusok ugyanis átlagosan 40 ezer forint jövedelemkiegészítést és 30 ezer forintos cafetériát, jutalmat és egyéb juttatást kaptak. Ahol fideszes a polgármester, ott 72 ezer forintot, ahol ellenzéki, ott 62 ezer forintot fizettek ki átlagosan egy-egy óvodapedagógus többletjuttatására – magyarul a fővárosi kerületekben a kormánypárti vezetésű önkormányzatok tesznek többet az elhibázott kormányzati politika kompenzálására.

A bölcsődei és óvodai pedagógusok országos átlagfizetése a KSH 2021-es adatai szerint 353 ezer forint volt, és ha nem lennének az önkormányzati juttatások, a fővárosban is 360 ezer forint lett volna a 2021-es bruttó átlagbér, ezt 62 ezer forinttal emelik meg a juttatások.

De mindezek ellenére is 

minden nyolcadik óvodapedgagógusi státusz betöltetlen Budapesten.

A választ adó önkormányzatoknál a 2612 státuszból 316 volt betöltetlen augusztus végével, és mivel a nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok száma magasabb, mint a frissen végzett, a területen egyáltalán dolgozni kívánó pályakezdők száma országosan, ezért a hiány növekedni is fog. 

A G7.hu megvizsgálta azt is, hogy a fővárosi adatok alapján mennyire függ össze a magasabb önkormányzati bérkiegészítés és a pedagógushiány, és arra jutottak, hogy minél magasabb az önkormányzati juttatás, annál kevesebb a betöltetlen státusz, az összefüggés azonban nem olyan erős, vagyis más faktorok (munkahelyi körülmények, közlekedési és lakhatási feltételek) is befolyásolják a munkaerőhiányt. Ennek több oka is van: egyrészt a munkahelyi körülmények is fontosak a bérek mellett, másrészt az is nagyban befolyásolja a hiányzó kollégák számát, hogy éppen az adott kerületben mennyien vonultak nyugdíjba, van-e a kerületben elég fiatal munkavállaló, milyenek a közlekedési és lakhatási feltételek.

 

Az óvodapedagógus-hiánnyal és az óvodák helyzetével nemrég mi is részletesen foglalkoztunk ebben a cikkünkben: 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.