Miniportré Gy. Németh Erzsébetről: Helyre igazítják

Belpol

A felszínen az ő főpolgármester-helyettessége az oka a fővárosi koalíciós huzakodásnak - az MSZP őt akarja, Demszky Gábor viszont semmiképpen sem. (Lásd: Beszédes szeszélyek, Magyar Narancs, 2006. december 7.) Holott egyre inkább úgy fest, személye csak annyiban fontos, hogy a szocialisták vele bosszantják egymást, no meg persze a főpolgármestert.
A felszínen az ő főpolgármester-helyettessége az oka a fővárosi koalíciós huzakodásnak - az MSZP őt akarja, Demszky Gábor viszont semmiképpen sem. (Lásd: Beszédes szeszélyek, Magyar Narancs, 2006. december 7.) Holott egyre inkább úgy fest, személye csak annyiban fontos, hogy a szocialisták vele bosszantják egymást, no meg persze a főpolgármestert.

Gy. Németh Erzsébetet 1989-ben szippantotta magához az országos politika. Pontosabban a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) apparátusa, ahova annak titkára, Kiss Péter hívta, az úttörőkapcsolatok ápolását bízva rá - Gy. Németh ugyanis az Úttörőszövetségből érkezett. A Havanna lakótelepi általános iskolában kezdetben képesítés nélkül, majd képesítetten dolgozó tanerő úgy is, mint egykori ifivezető, a nyolcvanas évek közepétől a helyi úttörőházban tevékenykedett. Nem sokkal később a piros nyakkendős pajtások kerületi elnöke lett, 1988-ban pedig budapesti titkáruk.

Jött

1990 tavaszán ő vezette a parlamenti mandátumokért önálló erőként versenybe szállt BIT választási irodáját - és négy évvel később is. Az első alkalommal a BIT a futottak még kategóriáját erősítette, 1994-ben viszont anyaszervezete, az MSZP hathatós segítségével a nagypolitika porondjára léphetett. A szocialista párt az évi elsöprő sikerének egyik magyarázata az volt, hogy maga köré gyűjtötte a hozzá húzó szervezeteket, mozgalmakat, több helyütt egyéniben indítva jelöltjeiket (akik párhuzamosan MSZP-káderek is lehettek), illetve befutó helyeket adva nekik országgyűlési és önkormányzati listákon. (Mint ahogyan a Fidesz is teszi az utóbbi években.) Így jutott a parlamentbe a BIT-esek közül 1994-ben például Bakonyi Tibor, Botka László, Molnár Gyula (Kiss Péter már 1990-ben ott volt), a fővárosi közgyűlésbe pedig Gy. Németh Erzsébet. Frakciótitkárnak tették meg; kulimunka, de szem előtt van az ember. 1998-ban frakcióvezető-helyettes lett, noha előzőleg a fővárosi listán csak a tizennegyedik helyre sorolták. 2000-ben viszont már ő a frakcióvezető. A posztért vívott küzdelemben Gy. Németh legambiciózusabb vetélytársa Danielisz Béla volt, aki akkor főként amiatt maradt alul - mondja egy valamikori potentát -, mert "kifejezetten utálta" az SZDSZ-t - ellentétben riválisával, "aki csak a szocialistáknál feltétlenül szükséges mértékben berzenkedett ellenük".

Gy. Németh Erzsébet az MSZP-ben egy időben teret nyert, a zord Fideszt ellenpontozó mosolypolitika egyik megtestesítője. A 2000-ben harmincnyolc éves politikusnő fővárosi frakcióvezetővé választása része volt annak a folyamatnak, amelyben az MSZP végképp átfesteni szándékozta az "elnyűtt öreg funkcionáriusok pártja" képet. Nem véletlen az sem, hogy Gy. Németh 2001 elején tagja lett - többek között Juhász Ferenccel, Nagy Nórával, Tóbiás Józseffel, Gál J. Zoltánnal, Mesterházi Attilával együtt - a kormányzásra készülődő Medgyessy Péter ifjú kampánycsapatának, a Tízek Társaságának. A 2002-es parlamenti győzelem után frakcióvezető-helyettessé választották, ami akár egy ígéretes karrier kezdete is lehetett volna. Ám az év őszén az önkormányzati választáson nagy fölénnyel nyert ellene Demszky Gábor. Medgyessy távozta után nem sokkal aztán az országgyűlési képviselőcsoportban is elveszítette tisztségét.

Lát

2006 végén a háromfős fővárosi MSZP-tárgyalódelegációnak (Danielisz Béla budapesti frakcióvezető-helyettes, Molnár Gyula, Steiner Pál) egyetlen feladata maradt a koalíciós tárgyalásokon: kieszközölni, hogy Gy. Németh Erzsébet legyen a főpolgármester-helyettes. Molnár volt budapesti pártelnök, újbudai polgármester, Demszky Gábort évek óta vele ijesztgette az MSZP. Steiner (a Belváros volt polgármestere) budapesti frakcióvezetőről szocialista berkekben az a vélemény, hogy nem felhőtlen a kapcsolata Gy. Némethtel. "Kétségtelenül nem tartozik abba a szűk baráti körbe, akik együtt szilvesztereznek. Nagyon komoly vitáink voltak. Õ, Vajda Pál és persze Demszky Gábor sokszor keresztbe tett nekem finom eszközökkel a Belvárost érintő fejlesztési terveket illetően; védett övezet, parkolás, hasonlók. Most azonban nem rólam van szó, a frakció így döntött, nekem is ezt kell képviselnem" - ad számot fegyelmezettségéről Steiner Pál. Elismeri, hogy V. kerületi polgármesterként ő is szerette megválogatni a munkatársait. "Itt azonban többről van szó. Mindenben megállapodtunk, személyi kérdésekben is. Nagyon helytelen hatalmi technikát választott a főpolgármester úr." Ha viszont volt megállapodás Gy. Németh Erzsébetről, hol van annak nyoma? "Ügyvéd vagyok, tudom, ha fölvetek egy témát, a hallgatás azt jelenti, hogy egyetértenek vele" - vágja rá Steiner.

Ikvai-Szabó Imre, a szabaddemokraták frakcióvezetője szerint már fárasztó a Gy. Németh-ügy. "Megállapodtunk a programban, a városfejlesztési kérdésekben, a költségvetésben, a struktúrában, mindenben. Azt mondtuk, csak ezután jöjjenek a személyi ügyek. Mindent írásba foglaltunk. A legutolsó változatban is kipontozva hagytuk még a főpolgármesterhelyettes-jelöltek nevének helyét. Az SZDSZ-frakció még nem is szavazott róluk. Gy. Németh Erzsébet neve a tárgyalások elején vetődött fel, akkor beszélgetett vele Demszky Gábor, a másik két MSZP-s jelölttel együtt. Döntésről szó sem volt. Olyannyira nem, hogy akkor még csak győzködtük a szocialistákat, nem kell öt főpolgármester-helyettes, elég három is. Õk egy szabaddemokratát és három szocialistát akartak, mi már akkor is egyet tőlünk, kettőt tőlük. Nem is hoztuk volna szóba, ha nem jelentik be, hogy az egyik jelöltjük Gy. Németh Erzsébet. Erre reagált a főpolgármester. Mire azt mondták, hogy felrúgtuk a megállapodást - ami nem is létezett."

"Van egy olyan példány, amelyen szerepel a nevem, és Ikvai-Szabó Imre szignója is. Azon egyébként a feladatkörömben nincs megjelölve az egészségügy. És tudomásom szerint ezt jóvá is hagyta a szabaddemokrata frakció" - precizíroz Gy. Németh. "Valóban van egy ilyen verzió, de névről nem szavazott a frakció, csak a struktúráról, és arról, hogy a főjegyző vigye az egészségügyet, a két frakció pedig dolgozza ki a szakmai programot" - reagált erre Ikvai-Szabó.

Ikvai-Szabó elvileg főpolgármester-helyettes lehetne már, ha a szocialisták bosszúból nem helyezték volna kilátásba, hogy ellene szavaznak. A fő szabaddemokrata kifogást - miszerint Gy. Németh főpolgármester-helyettesként nem vállalná az egészségügynek a szokottnál is rázósabbnak ígérkező felügyeletét - Ikvai-Szabó Imre tovább pontosítja. Neveket és pozíciókat ír egy papírlapra: Kóka János - Vajda Pál; Veress János - Ikvai-Szabó; Magyar Bálint - Schiffer János; Kökény Mihály - Szolnoki Andrea. Vagyis eddig mindig úgy volt, hogy ha szocialista a miniszter, akkor ugyanazon terület illetékes főpolgármester-helyettese szabaddemokrata. És fordítva. Általános gyakorlat ez a Városházán 1994 óta. "Ezért sem lenne a miénk az egészségügy. Emellett azonban sikerült rábeszélnünk a szocialistákat, hogy csináljuk úgy, ahogyan például Bécsben van: legyen egy humán, egy reál és egy pénzügyi helyettes." Újabb ábra következik, majd a konklúzió. "A korábbi öt nagy helyettesi területből egy, a pénzügy maradna nálunk, a másik négy a két szocialista főpolgármester-helyettesnél, és így kerülne az egyikhez a kultúra és a szociális ügyek mellé az átmenetileg a főjegyzőhöz telepített egészségügy." Ikvai-Szabó nem érti, miért akarják a szocialisták a szabaddemokratákra verni a balhét, pláne, amióta kijelentették: megvárják a pártbeli tisztújítást. A frakcióvezető szerint ugyanis elsősorban szocialista belharcról van szó.

Jön-megy

Az alkufolyamatnak inkább tárgya, mint részese Gy. Németh Erzsébet. Igaz, külön fejezet. Az MSZP igyekszik elfogadtatni Demszky Gáborral - miközben szóba sem jött például frakcióvezetőként. Õ azt mondja, tizenkét év nagyon sok a frakció vezetőségében, régebben is jelezte, hogy mást szeretne csinálni. Tanári diplomája mellett kulturális menedzseri végzettsége van (mindemellett üzletvezetői is, még a rendszerváltás előttről), illetékes bizottsági alelnök volt a fővárosban, gondolta, főpolgármester-helyettesként vihetné ezt a vonalat.

E területnek éppenséggel volt szocialista felelőse: Schiffer János. Csendben és visszafogottan távozott. Csak úgy odahagyta volna a posztját? "Kormányzati pozíciót ajánlottak fel. Hogy pontosan milyet, melyiket, arról nem volt szó." Aztán "elfeledkeztek" róla, de az okokat nem taglalja. Azt azonban elárulja, hogy "Zsóka már korábban is próbálkozott a mostani ötletével, de visszapattant". (A 2002-es kampányban ezt még Demszky Gábor is elképzelhetőnek tartotta - árnyal Gy. Németh Erzsébet.) Schiffer János szerint hiába kísérletezett volna most is Gy. Németh, "ha a párton belüli menedzser típusú emberek" nem akarják átvenni az irányítást a fővárosi frakcióban. "Azt találták ki, hogy ha annyira szeretné, legyen Gy. Németh főpolgármester-helyettes."

Mások is állítják, hogy sokan örvendve, megkönnyebbülve támogatták ezt a megoldást. A legfőbb okként az egykori BIT-esek és a feltörekvő Mozaik csoportosok közötti küzdelmet hozzák fel. Akad olyan vélekedés, miszerint az 1994, de főleg 1998 után jelentős pozíciókat szerzett, alapvetően a KISZ-ben és az akkori mozgalmi légkörben szocializálódott BIT-nemzedék politikusainak egy részét váratlanul érte, hogy máris nyakukon az újabb, menedzseri attitűddel fellépő pártgeneráció, háttérbe szorítva vagy kompromisszumra késztetve az előzőeket. (Többen oda sorolják a fővárosi frakcióból például Hagyó Miklóst, a már megválasztott főpolgármester-helyettest, megjegyezvén, hogy ő az egyik valamikori prominens BIT-est, Bakonyi Tibort szorította ki a városvezetői körből.) Úgy hírlik, ez a vonulat nem Gy. Némethet, hanem például Horváth Csabát látná szívesen főpolgármester-helyettesként. És mivel ez a csapat egyre egységesebb, úgy hírlik, Demszky - föllazítandó az MSZP-t - már nem is idegenkedik annyira a meggyengült párthátterű Gy. Németh maga mellé emelésétől.

Egyesek szerint a szocialisták most arra játszanak, hogy előbb-utóbb azt mondhassák Gy. Némethnek: bocs, de az SZDSZ sehogyan sem akar. Ámbár az MSZP makacsságában az is benne van, hogy éreztetni akarják Demszkyvel: közös jelölt volt, nélkülük nem győzött volna. (A szabaddemokraták erre azt mondják: az önálló szocialista jelöltet simán lenyomta volna Tarlós.) Akad még valami, amiről senki nem beszél nyilvánosan, ám amit szinte egyetlen politikus sem mulasztott el megjegyezni: Gy. Németh Erzsébet feltűnően jó kapcsolatot ápol Bőhm Andrással, az SZDSZ korábbi frakcióvezetőjével. Amikor ezt megemlítjük, Gy. Németh Erzsébet csak kacag ezen.

A múlt hétvégi fővárosi MSZP-tisztújításon elnökké választott Burány Sándor mindenesetre úgy szignálja majdan a fővárosi koalíciós együttműködést (amit mások mellett neki is alá kell írnia), hogy az előző hónapok tárgyalásaiból kimaradt.

Figyelmébe ajánljuk