„Miniszterelnök úr! Nem fél, hogy túltolják? Mi lesz, ha a »magyar emberek« már majd plakátot sem tudnak olvasni?”

  • narancs.hu
  • 2018. április 23.

Belpol

Nyílt levelet írt a Tanítanék Mozgalom Orbán Viktornak.

A levelet teljes terjedelmében és változtatás nélkül közöljük:

Sokak által tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr!

Egy oktatáspolitikai ügyben zavarjuk Önt. Nem tudjuk, értesült-e róla, de a PISA-eredmények után a hazai kompetenciamérések is azt mutatják, hogy a magyar gyerekek és fiatalok szövegértési és matematikai készségei rettenetesen gyengék.

Különösen a leszakadó régióban élők gyermekeinek képzése mutat komoly, rendszerszintű problémákat, valamint a szakképzésben tanulóké – pedig hát a szakképzés az Ön szívügye, azt mondják. A kormányzati stratégia szerint a diploma, sőt még az érettségi megszerzése helyett is a szakképzés felé kell „terelni” gyermekeinket. Meg is tesznek ez ügyben mindent.

Tudta? A szakközépiskolában tanuló, 10. osztályos tanulók kompetenciaeredményei nem érik el a 6. osztályos gyerekek országos átlagát. Hiszen van azért az országban néhány „elit iskola”, elfogadható, sőt kimagasló eredményekkel. És vannak a magukra hagyott, kétségbeejtő helyzetbe taszított intézmények, melyekbe Ön biztosan nem íratná a gyermekeit. Hát, aki megteheti, ugye… A két világ között pedig a tátongó űr.

Egy rendes demokráciában persze elég lenne ez ügyben az oktatásügyi miniszterhez fordulni. Mert egy rendes demokráciában ilyen is van. Magyarországon csak egy Önhöz maximálisan lojális református lelkész van, egy Balog Zoltán nevű ember, az emberi erőforrások minisztere, jelentsen ez bármit is. De hát Magyarországon elvileg ő felel – az egészségügy, a szociális szféra, a civil szervezetek és a kultúra mellett – az oktatásügyért is. A PISA-eredmények kapcsán még neki írtunk. Nekünk nem válaszolt, de a sajtóból úgy értesültünk, Balog Zoltán a felelősséget Önre hárította, ugyanis így nyilatkozott: „A mandátumát (…) a Fidesz elnökétől, Orbán Viktortól kapta (…), majd ő szól, ha akad ezzel kapcsolatban tennivaló, de nem szólt.”

Miniszterelnök úr! Tudna szólni a beosztottjának, hogy baj van? Ön, mint egykori Soros-ösztöndíjas, megtapasztalhatta, micsoda lehetőséget jelent egy fiatal életében, ha jó képzésben részesülhet. Oké, a CEU-t és a Soros Alapítványt már elüldözték – értjük mi, nem hiányzik a konkurencia. De itt most nem is a jéghegy csúcsáról van szó.

6. osztályos szinten lévő 10. osztályosok, miniszterelnök úr? Az oktatási rendszerből tízezrével kieső, 18 éven aluli fiatalok, akik érettségi és szakma nélkül hullanak bele a közmunkába, a nyomorba, a bűnözésbe?

Miniszterelnök úr! Nem fél, hogy túltolják? Mi lesz, ha a „magyar emberek” már majd plakátot sem tudnak olvasni?

Büszke és erős, európai ország? Ha most egykori Soros-ösztöndíjas egyetemista önmaga látná ezt a szellemi pusztulást, mit szólna? És mit mondana Balog Zoltánnak?

Tudjuk, hogy nekünk nem fog válaszolni. De válaszoljon legalább saját magának. Nem az a baj, hogy Ön állítólagos „liberálisból” állítólag „nemzeti” lett. Nincs az a liberális és nincs az a keresztény-konzervatív értékrend, mellyel az oktatás lebutítása, a gyerekek esélyeinek lerombolása összeegyeztethető lenne. És nincs az a hatalom, amiért megérné. Szerintünk.

Tanítanék Mozgalom

Orbán Viktor ma a XI. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján tartott beszédet, erre reflektált a Tanítanék Mozgalom a fenti levéllel.

Orbán Viktor ezt üzente a tüntető fiataloknak

De volt szava a külföldre vándorolt százezrekhez is. „Jól tudjuk, előbb-utóbb minden ország olyan lesz, amilyen a fiatalság” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Hungexpón, a XI. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.

 

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.