A miskolci polgármester névre szólóan küldött virslikupont a halott férfinak, hátha elmegy a Fidesz fórumára

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2018. június 28.

Belpol

Ingyen sört is adtak volna neki. De nemcsak ez az egyetlen furcsaság a miskolci időközi körül, ahol két Erdei Sándor is indul.

Hosszú riportban számolunk be a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban a július 15-ei miskolci időközi választásról.

Itt indul Erdei Sándor, akit Rokker Zsoltti néven ismert meg a magyar nyilvánosság jó másfél évtizeddel ezelőtt. Aztán itt indul még az az Erdei Sándor, aki egyelőre méretes kamujelöltnek tűnik, mert Nyékládházán lakik, és biztos, sok mindennel foglalkozott az elmúlt napokban, épp csak a kampány maradt ki ezekből. Viszont a névazonosság kiválóan alkalmas arra, hogy elvigyen jó pár szavazatot a miskolci Erdei Sándortól (szül. 1976), aki mögé viszont a Jobbikig bezárólag az egész ellenzék felállt.

Riportunk első állomása épp ezért lett Nyékládháza, ahol több minden kiderült Erdei Sándor (szül. 1983) hátteréről

–         például, hogy a Jabilnál dolgozik Tiszaújvárosban

És bár vele nem, de a rokonával és több ismerősével is sikerült beszélni róla – amit megtudtam, azt mind elolvashatják a lapban.

Most viszont a miskolci tapasztalatainkból osztanánk meg egyet, kicsit bővebben.

Az alábbi levelet Erdei Sándor egyik szimpatizánsa kapta. Ő sose adta meg nevét a Fidesznek, ennek ellenére többször felkeresték a kormánypárti aktivisták, most pedig névre szólóan kapott levelet, amely a kormánypárti jelölt, Nagy Ákos fórumára csalogatja őt. Aláíróként a város fideszes polgármestere, Kriza Ákos szerepel:

false

 

Egy másik levél pedig a férjét; ingyensört és virslit is kapnának, ha elmennének. Csakhogy nem fognak, mert az asszony férje már rég meghalt.

false

 

„Értetlenül állok ez előtt” – mondta a hölgy a Narancsnak. Ez volt a fő szöveg:

false

 

Korábban a hvg.hu írta meg, hogy a választáson induló Molnár Zsolt olyan jelölt, aki Fidesz-aktivista.

false

 

Molnár a Facebook-posztjában nemrég Nagy Ákost népszerűsítette. Aki ellen épp elindulni készül. Vicces, nem?

További részletek a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”