Bár a változások csak január 1-jétől lépnek hatályba, az Országgyűlés határozatilag sürgős kihirdetést kért a köztársasági elnöktől. A sietségre volt is okuk: négy magánszemély beadványa folytán az Alkotmánybíróság (AB) előtt feküdt az a népszavazási kérdés, amely arra várt választ: egyetért-e a választópolgár azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés.
A képviselői költségtérítés szabályozására Seres Mária kezdeményezett referendumot, amelyet végül 600 ezren támogattak aláírásukkal. A parlamentnek ezek után túl sok választása nem volt, így áprilisban - 360 igen szavazattal - támogatta a népszavazás kiírását. Az MSZP frakcióvezető-helyettese, Göndör István május 21-én beterjesztett javaslata nyomán (két éve is próbálkozott e témakörben) azonban az Országgyűlés - részben kétharmados többséget igénylően, tizenkilenc nemmel, egy tartózkodással -
módosította
a vonatkozó törvényszöveget. (Gulyás József kivételével az SZDSZ-frakció mondott nemet, valamint az immár független Katona Kálmán, Pettkó András és Almássy Kornél, az exfideszes Tóth András tartózkodott.) A népszavazási kezdeményezés kulcsszavát - költségtérítés - egyszerűen törölték a törvényszövegből. És ami nincs, arról nem lehet népszavazni. Géczi József Alajos (MSZP), a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke a parlamenti vitában június 9-én azt mondta: "A törvény elfogadásának jó esélye van, és ezt örömmel jelenthetjük majd Seres Mária úraszszonynak, aki felkavarta ezt az állóvizet." Seres Mária ravaszkodást sejtve a dolog mögött a végszavazás másnapján levelet küldött az államfőnek, kérve, ne írja alá a módosított törvényt. Hiába. Július 14-én az AB a parlament két héttel korábbi - és július 3-án kihirdetett - döntésére hivatkozva okafogyottnak látta a referendumot.
A politikának nem ez volt az első próbálkozása az ügy népszavazás nélküli rendezésére; még az aláírásgyűjtés idején - nyilván "társadalmi nyomásra" - arról született határozat, hogy az országgyűlési képviselők költségtérítésük tizenöt százaléka után adóznak (ez év februárjától van így). Ez azonban csupán rájuk vonatkozó, egyedi szabály volt, amivel még erősebben felnyomták a politika iránt csak mérsékelten érdeklődők agyát is.
A probléma rendezetlenségéből fakadó mind szélesebb körű ellenszenvre Göndör István némileg sértődötten reagált a törvényjavaslatát felvezető június 9-i expozéjában: "Az elmúlt években már tapasztalható volt, és nem boncolgatom, hogy a társadalomban miért van elégedetlenség a politikusi tevékenységgel. Ebből egy mozzanatot emelnék ki: nyilván azoknak az embereknek, akik ezt a munkát nem próbálták ki, akik nem próbáltak egy parlamenti hozzászólást megírni, előkészíteni, egy vitára fölkészülni, elég nehéz megmagyarázni azt, hogy milyen lekötöttséget és terheltséget jelent a képviselői munka, ezért nagyon nehéz megmagyarázni azt, hogy melyik az a jövedelem, amely arányban áll a képviselői tevékenységgel."
Voltak azonban olyan fölvetések is, amiket viszont a civil demagógia és ostoba, zsigeri hatalomellenesség képtelen akceptálni; ilyen volt Répássy Róbert (Fidesz) megjegyzése is: "Én annak örülnék a legjobban, ha nekem ezzel az egész költségtérítés-problémával nem kellene foglalkoznom. Biztosítson nekem az Országgyűlés Hivatala a választókerületben irodát, biztosítsa nekem azt úgy, mint egy állami hivatalnoknak, hogy hogyan fogok én az irodámból Budapestre járni. Biztosítsa azt, hogy az infrastruktúrám meglegyen. Biztosítsa azt, hogy legyen telefonom. Biztosítsa azt, hogy legyenek telefaxok, meg legyen fénymásoló meg minden, és akkor nagyon egyszerű lenne a dolgunk, mert tényleg csak a fizetésünket kapnánk, és minden egyéb infrastruktúrát, minden egyéb költségünket az Országgyűlés Hivatala állná, és az Országgyűlés Hivatala biztosítaná."
A képviselői jövedelem
(még az év végéig) a tiszteletdíjból, a költségtérítésből és kedvezményekből jön össze. A tiszteletdíj fogalma a módosítás után is megmarad: az továbbra is az alapdíjból és - a bizottsági tagságért vagy egyéb tisztség ellátásáért járó - pótdíjból áll. A költségtérítés mint szó eltűnik, jön helyette a választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás (amelyek költségátalány és szállásköltség-térítés címen korábban is léteztek). Mindezt együtt javadalmazásnak hívják majd.
A kedvezmények (például a tömegközlekedési ingyenbérletek) már eddig is fokozatosan leépültek, január 1-jétől de jure is megszűnnek. Ahogyan Géczi József Alajos (MSZP) a Házban fogalmazott: "Sokszor elmondtam már, 'szöd nem arról nevezetes, hogy ott elhangzott egy bizonyos beszéd, amit aztán valaki a zsebében kivitt egy magnókazettán, hanem 'szöd arról nevezetes, hogy ott döntött úgy a szocialista frakció, hogy megszünteti az ingyenes utazási kedvezményt. Érdekes, hogy a kalauzok egy része ezt még két év után sem tudta, tehát nem sikerült ezt propagálni."
És ami a leglényegesebb: az országgyűlési képviselők (az önkormányzati és a honi EP-képviselőkre vonatkozó ez irányú szabályokon is igazítva) végre rendesen beillesztették magukat az adórendszerbe, miközben a tételes költségelszámolás kívánalmának is eleget tettek. Igaz, kis csavarral.
Sima esetben a képviselő befizetné keresményének sáv szerinti mértékét, számláit pedig leadná a munkahelyén. Ezt azonban sokan nem akarták. Göndör István is erősen helytelenítette e lehetőséget a felszólalásában: "Én ellene vagyok minden olyan bürokratikus intézkedésnek, ami azt kívánná, hogy a Ház adminisztrációja növekedjen 5-10 fővel csak azért, hogy 386 képviselőnek havonta a táskában hozott számláit minősítse, hogy elfogadja vagy nem fogadja el. Ez a törvényjavaslat a képviselők egyéni felelősségévé teszi, hogy az ismert és hatályos jogszabályok szerint mely összegeket akarnak elszámolni, és azt hiszem, annál szigorúbb ellenőrzést, mint amit az APEH végez, más nem tud megtenni, és ebben az esetben ezeket a számlákat öt évig kell megőriznie minden egyes képviselőnek."
Ennek érdekében a jövő év elejétől a képviselők az eddigi és az idén még folytatandó ,,nem önálló tevékenység" helyett ,,önálló tevékenységet" végeznek, legalábbis adójogilag. "Önálló tevékenység minden olyan tevékenység, amelynek eredményeként a magánszemély bevételhez jut (...)" - olvasható a törvényben. E körbe tartozik "különösen az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő, a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenysége" és egyéb feltétellel "a gazdasági társaság magánszemély tagja által külön szerződés szerint teljesített mellékszolgáltatás". A mostani kiegészítés szerint pedig "az európai parlamenti, az országgyűlési képviselői, valamint a helyi önkormányzati képviselői tevékenység" is. Ily módon ezentúl a tiszteletdíj is (amelynek megkülönböztetett jelentése kellene, hogy legyen) bevételnek minősül. Képviselőink tehát
kvázi vállalkozókká
lesznek, még ha január elsejétől képviselői tevékenységükkel összefüggő összes keresményük - javadalmazásuk - után a vonatkozó jogszabály szerint személyi jövedelemadót fizetnek is. Aminek alapjából levonhatják számlával igazolt és elfogadható költségeiket. Avagy választhatják azt is, hogy nem gyűjtögetnek számlákat, hanem tízszázalékos átalányt vonnak le tőlük. Vagyis nem feltétlenül kell tételesen elszámolniuk a költségeikről. Tény, hogy e lehetőség nem kivételes, hiszen adott az adózói alkategória más foglalkozású adóalanyai számára is.
Nehéz lesz belerázódni az új módiba, de a beterjesztő azonmód segítséget ígért a többieknek: "Képviselőtársaimnak fel tudok ajánlani egy általam készített Excel-táblát, amiben mindenki kiszámíthatja a saját paraméterei alapján, hogy mennyi jövedelemcsökkenése van akkor, ha; vagy havonta hány százaléknyi költséget kell elszámolnia annak érdekében, hogy a nettó pozíciója lényegesen ne változzon."
A mentelmi bizottság tagjai tökéletes konszenzussal azt indítványozták június 15-i ülésükön, hogy az eredeti törvénymódosító javaslatban szereplő alapdíj helyett a tiszteletdíj egészének alapul vételével állapítsák meg a választókerületi pótlék összegét. Igaz, ezt a korábbi költségátalány mértékéhez képest kategóriánként átlagosan tízszázalékkal javasolták csökkenteni. E finomításokat az Országgyűlés elfogadta.
Pár nap múlva viszont kiderült: a jelenlegiek közül mintegy hetven képviselő így jobban jár, mint ha átalányt kapna. Seres Mária egyébként a változtatásokat burkolt fizetésemelésnek nevezte, Göndör István azonban arra hivatkozott, hogy az Országgyűlés nyolcvan százalékának minden hónapban uszkve húszezer forinttal kevesebb lesz a virtuális borítékjában.
Annyiban tényleg burkolt fizetésemelésként fest a parlament akciója (noha egészében feltehetően csökken a képviselők jövedelme), hogy a költségeket egyszerűen hozzácsapták a honoráriumhoz. Azt is lehetett volna mondani, hogy az eddigi költségátalány összegével megemelték a tiszteletdíjat (hiszen ez történt), és bizonyos kiadások elszámolhatók belőle. Aztán pedig úgy adóznak utána, mint az azonos helyzetben levő polgárok. Megjegyzendő, nem az egybeszámított összeg méltánytalan, hanem az volt az, hogy keresményük egy része után nem kellett (és még fél évig nem kell) adózniuk.
A legfontosabbat végül megoldották, hiszen a költségátalány volt a legproblematikusabb és legetikátlanabb pontja a szisztémának (amit a februári "tizenöt százalékos" maszatolás még nevetségessé is tett). A legkézenfekvőbbnek látszott már korábban is, hogy a honorárium és a mostani költségátalány összegét vonják egybe (akár a képviselői alapdíjat bátran megemelve, hiszen az az Európában szokásoshoz képest kifejezetten alacsony), azt képviselői keresményként állapítsák meg, s aszerint adózzon a honnak anyja-atyja. Legyen e téren egy a sok közül. Ennek világos kimondását azonban most sem vállalta az Országgyűlés, sőt annyiban rontott is a helyzetén, hogy - a látszat mindenképpen ez - sunyi trükközésekkel megfúrt egy legitim referendumkezdeményezést. Nagykoalícióban.
