Momentum: Konzultálni szabad, sztrájkolni nem?

  • narancs.hu
  • 2022. december 16.

Belpol

Stummer János azt firtatja, hogyhogy tanítási időben hívta Pintér Sándor fórumra a tanárokat.

„A Belügyminisztérium úgy döntött, hogy holnap Budapestre »konzultálni hívja« a tanárokat az oktatás helyzetéről. Tanítási napon, tanítási időben rendelik Budapestre a pedagógusokat az egész országból. Történik mindez két héttel azután, hogy arra hivatkozva rúgtak ki nyolc tanárt az állásából, mert azok nem tartották meg az óráikat” – írta a Facebookon Stummer János (Momentum) a pénteki közoktatási fórum kapcsán. 

A politikus nyílt levele arról szól, hogy november végén azért bocsátották el három budapesti gimnázium nyolc pedagógusát, mert a tanóráikat nem tartották meg, és ezzel a Belügyminisztérium szerint kötelezettségeiket szándékosan, jelentős mértékben megszegték, korlátozva a tanulók tanuláshoz való jogát. 

Stummer úgy látja, azzal, hogy a mostani fórumra tanítási időben rendelik be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre a tanárokat, „országszerte annyi pedagógus esik ki így a munkából, hogy ezzel véleményem szerint súlyosan sérül a diákok tanuláshoz való joga”. Azt kérdezi, emiatt kit fognak kirúgni a Belügyminisztériumból.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.