Az Eleven Emlékmű és a szégyenszobor mellé szervezett Mit akarnak a pedagógusjelölt egyetemisták? című kedd esti beszélgetésen az oktatás helyzetéről viszonylag gyorsan áttértünk az eszmerendszerek elemzésére, és a kommunizmus mint fogalom társadalmi megítélésére. Persze, előtte azért megtudtuk, tulajdonképpen mi az a KÉM: egy hallgatói mozgalom, amely az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán szervezte meg magát, elsősorban Trencsényi László egyetemi tanár vezetésével, mivel azt tapasztalták, hogy a jövő tanárait és pedagógusait a valóságtól, a társadalmi problémáktól elszakítva képzik. Ráadásul úgy, hogy tanulmányaik során gyerekekkel alig találkoznak. Így hát az a céljuk, hogy ez megváltozzon, amire van is valami esély, hiszen a jelenleg elkeserítően kevés tagot (kilenc főt) számláló csoport alkotói valamilyen formában mind foglalkoznak már gyerekekkel a tanulmányaik mellett: van, aki az Igazgyöngy Alapítványnál dolgozik, van, aki táborokat szervez vagy táncot tanít fiataloknak. A KÉM már szervezett pedagógiai élménynapot is az egyetemen, elérték, hogy a gyerekeket bevonják a képzés egy részébe, sőt szerették volna vita tárgyává tenni, hogy a hagyományos, vizsgán alapuló képzést váltsa fel egy projektalapú. Mondanunk sem kell, ez annyira nem jött össze.
| ||
Jelenleg viszont ők is a közoktatás helyzetével foglalkoznak, a Civil Közoktatási Platform tagjai, és különböző akciókkal segítik a szervezetet. Kedd reggel például, amikor az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tankönyveit mutatták be, esernyőket húztak fel a helyszínen, majd látványosan kivonultak a teremből, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a szabad tankönyvválasztásra. Hogy egyébként mennyire alulról szerveződő mozgalomról van szó, azt jól mutatja, hogy a KÉM helyszínen lévő tagjai maguk sem szerették volna konkrétan meghatározni a céljaikat, mivel szerintük mindegyiküknek más és más a prioritása. Abban azért egyetértés volt, hogy szeretnék olyan irányba terelni az oktatást, hogy az felhívja a figyelmet a társadalmi különbségekre és igazságtalanságokra – példaként hozták, hogy a közoktatásban kialakult jelenlegi helyzetről eddig összesen egy, esetleg két egyetemi órán volt szó. Közben pedig szeretnének kidolgozni egy olyan alternatív oktatási rendszert, amely megfelelő élménypedagógiai módszerekkel operál.
Nem áll melléjük a HÖK, nem reagál a HaHa
Egyelőre azonban nincs könnyű dolguk, mivel a HÖK (Hallgatói Önkormányzat) ugyan tavaly támogatta a KÉM működését pénzzel, most viszont hiába kérték őket, hogy segítsenek aktivizálni a hallgatókat; azt a választ kapták, hogy „nincs tudomásuk róla, hogy a KÉM követelései a hallgatók követeléseit is lefednék”. A Hallgatói Hálózatot (HaHa) is keresték, de választ sem kaptak.
A KÉM céljai a beszélgetés idősebb résztvevőit láthatólag megérintették, az egyezményes kézjelek azt mutatták, hogy szinte mindenki egyetért velük. Egy hölgy arról beszélt, neki különösen közel áll a szívéhez a mozgalom célja, ugyanis kilenc unokája van, és örül, hogy vannak fiatalok, akik valóban tanítani szeretnének, közben meg érdeklődnek a közélet iránt, változást akarnak. Ő már annak is örült, hogy ilyen fiatalok megjelentek itt, az Eleven Emlékműnél, mert szerinte ez a legritkább esetben fordult elő eddig.
| ||
És nagyjából idáig tartott az oktatás helyzetének, illetve a KÉM céljainak megvitatása, a beszélgetés háromnegyed része arról szólt, hogy a résztvevők szerint két év múlva le lehet váltani ezt a hatalmat. Volt olyan KÉM-tag, aki arról beszélt, hogy „most tanuljuk meg, miként tudunk felelős állampolgárként viselkedni, miként tudunk polgári engedetlenek lenni, és ebből fogjuk megtanulni, hogy 2018-ban hogyan tudunk nemet mondani”.
De a legfontosabb kérdés mégiscsak az lett, hogyan tud felépülni, kitartani egy ilyen mozgalom, hiszen a Milla vagy éppen a HaHa példája azt mutatja, semmi sem tart örökké. Olyan hozzászóló is volt, aki nehezményezte, hogy az egykori mozgalmak, tüntetések szervezői belefáradtak, és feladták a küzdelmet. Volt, aki arról beszélt, nem érti, miért nem támogatja a pedagógusok ügyét több fiatal, miért nem fontosak nekik azok az ügyek, amikről a KÉM is beszél. Nos, a magunk részéről csak annyit jegyeznénk meg, hogy a dolog nem ennyire fekete és fehér: valójában sok diák kiállt a pedagógusok és a közoktatás helyzetének megváltoztatása mellett, elég csak a kockás inges szolidaritásra gondolni.
Aztán valahogy eljutottunk az eszmerendszerek kritikájáig, és már ott tartottunk, hogy néhány résztvevő arról beszélt, mennyire örül, hogy a KÉM-tagok nem negatív kontextusban használták a kommunizmust. Hogy a beszélgetés témájának szempontjából a kommunizmus mint fogalom körüli elmélkedés mennyire volt hasznos és előremutató, azt mindenki döntse el maga. Mindenesetre jó volt részese lenni annak, ahogy az Eleven Emlékmű mellett, kis körben ülve beszélgetett egymással nyugdíjas és egyetemista.
