Ilyen állításokat nem jóindulatból és nem minden irigység nélkül tesznek, valamit a semmiről sem szólással írva le.
Azért állítólag, mert noha ilyesmiket szoktak állítani, nemigen van reménytelenebb ügy, mint a [ ]ről írni.
Egy lány, nagydarab, 14 éves, nincs neve, vagyis van neki neve, csak nem tudja, és végig az olvasó sem tudja meg, "totyog összevissza, mint egy darab seszínű tésztamassza fejjel a tetején", és ő volna a semmi.
olyan görnyedt
túl halkan fut
A semmi nem érdekes és nem nem érdekes, mert mindig valami-valaki érdekes vagy nem, vagyis hát egy valaki biztosan érdekes - tudjuk, minden élet kész regény, a legjelentéktelenebb is -, és aztán mégsem érdekel.
Vagyis úgy működik a dolog, hogy ez igen, az pedig nem.
Pedig hát pont az van, hogy az élet nem kész regény, mert nincs kész és nem regény, míg viszont egy regény meg az úgynevezett élet két dolog stb., ezt persze "mindenki" tudja jól, de mindegy.
Ilyesmi metaforákat működtetünk, és ezek a metaforák működnek is.
Jenny Erpenbecknél is, például ilyen, kissé mesterkélt, metafora-szagú indítás, hogy adva van egy kislány, aki nem tud semmit magáról - nem tud magáról -, még a nevét sem tudja.
És aztán jön az intézet: ez mindig bejön, én legalábbis eléggé fogékony vagyok intézetügyben Musil és Ottlik óta - meg két év katonai szolgálat óta.
"a lány alakja olyan görnyedt, már a járása is olyan görnyedt, hogy ha bárki kézen akarná fogni, szabályosan a semmibe markolna."
A többiek között, a többi gyerek, akik közt eltűnni igyekszik, és hogy az mennyire nem megy.
Halkan fut, és nem.
"Talán a hangerő miatt, mondja magában, talán egyszerűen túl halkan fut."
Épp azzal válik ki közülük.
A nagyra nőtt, könnyen lökdöshető testével, ami szintén kicsit túl metaforikus így, viszont jól funkcionál, egész egyszerűen, szép-egyszerűen arról beszél, hogy legjobb, ha kibékülsz magaddal, valahogy tudomásul veszed.
Ha túl halk vagy, majd mások kiabálnak, minden túlzás valahogyan kiegyenlítődik.
Hogy hiába és hiába, nem nagyon érdemes testi-lelki-szellemi méretek miatt izmozni: ha összehúzod magad, túlzottan nagydarab vagy, épp azért vagy ekkora, és azért vagy ilyen apró, mert felfújod magad.
Különben jó olvasni a könyvet, mert dolgoztak rajta, az író, a fordító (Nádori Lídia), a nyelvi lektor (Dózsai Mónika) meg a kontrollszerkesztő (Alíz), pontos, női munka, jó halkan fut.
Még annyit, hogy Ottlik regényében fiúszag van.
A 7015 II. zászlóalj 2. század 1. szakasza körletében meg kifejezett, de szó szerint kell venni, bakszag volt, Erpenbeck regényében viszont nem jó, nem rossz - mert kinek jó, kinek rossz - hihetetlenül átható kislány-nőszag van.
Hihetetlen nőillat.
Kukorelly Endre
Jenny Erpenbeck: A lelenc; fordította: Nádori Lídia; szerkesztette: Zilahy Péter; JAK, 88 oldal, 1100 Ft
