Mélyrepülés (Frei Tamás - a RIPORTER, 2000. november 27., RTL Klub)

  • Janisch Attila
  • 2000. december 7.

Belpol

Korábbi produkcióiból már megismerhettük a RIPORTER (így nevezi magát visszafogott egyszerűséggel a mesterkérdező) sajátos világát, amelyben az érdeklődés felkeltéséhez a minimális feltétel, hogy a kérdezett levágott testrészekről, tömeges halálról, kiontott belekről és egyéb "hétköznapi" eseményekről tudjon beszámolni. Így a hajótörést szenvedett, cápáktól marcangolt tengerészek esete már igencsak vérpezsdítően hatott a RIPORTERre, aki izgalmát leplezendő, némiképp mesterségesen alázatos testtartással hajlongott előttünk.
Korábbi produkcióiból már megismerhettük a RIPORTER (így nevezi magát visszafogott egyszerűséggel a mesterkérdező) sajátos világát, amelyben az érdeklődés felkeltéséhez a minimális feltétel, hogy a kérdezett levágott testrészekről, tömeges halálról, kiontott belekről és egyéb "hétköznapi" eseményekről tudjon beszámolni. Így a hajótörést szenvedett, cápáktól marcangolt tengerészek esete már igencsak vérpezsdítően hatott a RIPORTERre, aki izgalmát leplezendő, némiképp mesterségesen alázatos testtartással hajlongott előttünk.

Legújabb műsorában vér nem volt, egyetlen csepp sem. Pénz viszont igen. Számolatlanul. Frei Tamás futószalagján ez alkalommal a világ leggazdagabb magyarjai kerültek elénk. Olyan vagyonokról esett szó, amelyek például engem teljesen hidegen hagytak, hiszen már a számok végiggondolásához sem volt elegendő a gimnáziumi érettségim. Mindazonáltal Frei (ahogy a bevezető szövegében elmondta) okulásul szánta e műsort azoknak, akik túl hamar feladják a reményt, és nincsenek tisztában saját lehetőségeikkel.

Aztán elkezdődött a műsor, amelyben Frei élő pénztárgéppé változott. Mennyibe kerül ez? Mennyibe kerül az? Mennyiért iszik kávét? Mennyiért ebédel? Mennyiért utazik? Tényleg!? Hallják?! - kiáltott fel a RIPORTER egy-egy szaftosabb összeg hallatán. A számjegyet követő tizenkét nulla Freit már-már olyan izgalomba hozta, amelyet korábban csak a válogatottan borzalmas halálnemek felsorolásakor és bemutatásakor érzett. Mintha a sajátja volna, úgy dicsekedett a mások vagyonával. Múzeummá, sőt aukciós helyiséggé változtatta a szépen berendezett lakásokat, amint kezét dörzsölve, némiképp csodálkozva, de leginkább önelégülten járkált az értékes bútorok, képek között. Az arca, akár a 60-as, 70-es évek vicclapjaiban a kapitalistáké, számok és dollárjelek villogtak a szeme helyén.

Ebben a jéghideg és lélektelen pénzsivatagban csak néha villant fel a pénz mögött álló pénzember (micsoda szó!), például amikor arról beszélt, hogy a francos kölykei ugyan azt hiszik, marad rájuk valami az irdatlan vagyonból, de nem kapnak azok egyetlen centet sem, egy frászt, a pénz menjen vissza oda, ahonnan jött, a társadalomba. És így is lett. Kissé hajlott korba lépve, a mérhetetlenül gazdag ember szívkórházat építtetett, és nem csak azért, hogy Frei riportjának a végén ott állhasson saját kórházának előcsarnokában a saját szobra előtt, és az öröklét várományosaként hallgathassa, amint a saját szívspecialistája azt bizonygatja a RIPORTERnek, hogy a gazda szíve örökké dobogni fog.

És bár tudom, kórházat építeni ezerszer helyesebb, mint üresfejű, jégszívű aranyifjakat nevelni, ekkorra már a jótéteményt is utálattal fogadtam.

Pedig azért, hogy ezeket a gazdag embereket sikerült megutálnom röpke fél óra alatt, hogy saját demagógiámba vakultan a pokolba kívántam a házukat, vagyonukat, festmény- és könyvgyűjteményüket, kizárólag Frei Tamást, a bennünket, nézőket képviselő RIPORTERt terheli a felelősség. Ez az ő igazi kudarca. Frei viselkedésével és kérdéseivel maga osztotta fel a világot szolgákra és urakra, és ő volt az, aki lehetőséget sem adott ezeknek az embereknek, hogy emberként jelenhessenek meg előttünk, olyan emberekként, akiknek a vagyonukon kívül sorsuk is van.

Janisch Attila

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.