Mostantól Tiborcz István is kaphat honvédségi védelmet

  • narancs.hu
  • 2024. március 22.

Belpol

Egy új kormányrendelet a sógorokra és az apósokra is kiterjeszti azok körét, akiknek személyi kíséretet biztosíthatnak.

Egy a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet a sógorokra és apósokra is kiterjesztette azok körét, akiknek személyi kíséretet biztosít a Honvédség – vette észre a hvg.hu.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló eddigi jogszabály azt mondta, hogy a vezérkari főnök egyes felső vezetők „házas- vagy élettársa és gyermeke részére biztosítja a Honvédségnek a felkészített erőkkel védett személyek személykísérésében való részvételéhez szükséges személyi és technikai feltételeket”. Az érintett vezetők a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a miniszterelnök, a miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója (Orbán Balázs), a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, az államtitkárok és a kormánybiztosok. Összesen tehát több tucat ember.

Az új kormányrendelet ezt kiterjeszti a Polgári törvénykönyv szerinti hozzátartozókra.

Közéjük tartoznak a szülők, testvérek, „az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa”, vagyis például sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok. Sőt a rendelet vonatkozik a felsorolt vezetők „által kijelölt közreműködőre” is. A rendelet péntektől hatályos, de csak ezután fog kiderülni, hogy mit is jelent mindez a gyakorlatban.

FRISSÍTÉS:

Cikkünk megjelenése után a Honvédelmi Minisztérium egy rövid levélben közölte: „A sajtóban megjelent hírekkel szemben a csütörtökön megjelent kormányrendeletmódosítás egyszerű jogtechnikai módosítás, nem jelenti sem a védett személyek számának, vagy azzal kapcsolatban a Honvédség feladatainak bővítését sem.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.