Újabb, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazási kérdést hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB). Hasonló célú törvénytervezetről egyeztetnek a parlamenti pártok is. Egyelőre mindkettő anynyira vehető komolyan, mint a beterjesztőik általában.
*
"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti 'Magyar igazolvánnyal' vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?" Az OVB által augusztus 31-én hitelesített kérdés pontosan ugyanaz, mint ami a 2004. december 5-i népszavazáson is szerepelt. Sőt, az akkori eseménysorozatot elindító Magyarok Világszövetsége (MVSZ) ugyanezt szerepeltette hitelesítendő aláírási ívén 2007 márciusában is; most pedig a Nép Oldali Párt (NOP) porolta le a bevált formulát. A fiatal szervezet egyébként majd egy tucat kérdésben kérte volna a nép döntését (megtiltsák-e a homoszexualitás reklámozását, szétosszák-e a pártok költségvetési támogatását a kórházak között stb.), de ezek többségében az OVB ajtót mutatott.
Az MVSZ tavalyelőtti kezdeményezéséről még az Alkotmánybíróságnak is döntenie kell. Ám a testület eleddig nem szakított időt az elvileg soron kívül tárgyalandó ügyre. Sőt, mivel az OVB úgymond egymással versengő kérdéseket hagyott jóvá, az MVSZ ezért is az AB-hoz fordul; és az sem elképzelhetetlen, hogy a NOP "új" kezdeményezését is megtámadja valaki. Ha majd mindezen döntések megszülettek, a kérdések alkotmányosan felvethetőnek találtattak, akkor sem lesz könnyű a két marginális egyletnek összegyűjteni a 200 ezer szignót. Mivel öt éve bebizonyosodott, hogy a népszavazással az égvilágon mindenki rosszul járt, a Fidesz a kérdés 2007-es MVSZ-es felmelegítésekor rögvest közölte: a referendum
nem a megfelelő eszköz
a cél eléréséhez. Az utolsó potenciális pártfogó, a Jobbik ez irányú elképzelése egyelőre nem ismert. Ennél kecsegtetőbb lehetne, hogy a KDNP kezdeményezésére a parlamenti pártok tavasz óta tárgyalgatnak egymással az állampolgársági törvény esetleges módosításáról. A jobboldalnak a nemzetközi megítélés szempontjából nyilván jobban állna, ha nem a hatalomra kerülése után kapná elő a témát, hanem már most konszenzusra jutna ellenfeleivel. A kérdésben július óta szintén igen aktív MSZP az egyik utolsó szalmaszálat markolássza, sőt, az új SZDSZ is valamiféle "nemzeti" politizálással lovagolja meg a konjunktúrát, még ha nemigen érti is senki, miről van szó.
Az immár uniós tagállamokban élő magyaroknak az állampolgárság értelemszerűen érzelmi okokból volna fontos: hogy mennyire, arra a kiváltott magyarigazolványok számából és a 2004-es népszavazás utáni reakciókból lehet következtetni. A szerbiai és ukrajnai magyar közösségeknek ezenfelül az útlevélnek gyakorlati haszna is volna. Utóbbiaknál persze külön probléma, hogy Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot (még ha ez nem a magyar, hanem az orosz kisebbség miatt van is így). Mostanra a kishatárforgalmi egyezmény értelmében a határ 50 kilométeres övezetében (azaz a kárpátaljai magyarok 90 százaléka számára) könnyített feltételekkel, kedvezményes árú vagy ingyenes vízummal lehet belépni Magyarországra. Szerbia állampolgárai pedig valószínűleg januártól vízummentesen utazhatnak az unióba; persze határátlépés és munkavállalás szempontjából egyik sem ugyanaz, mint a magyar útlevél.
Az esetleges negatív hatások ellenben jóval absztraktabbak. Egyrészt nyilván felkapnák a fejüket az európai intézmények, ha tömegesen látnánk el schengeni útlevéllel unión kívüli állampolgárokat; Lengyelország 2007-ben például az európai fejcsóválgatás miatt érte be azzal, hogy a külhoni lengyeleknek állampolgárság helyett csak vízummentességre és utazási kedvezményre jogosító "lengyeligazolványt" adott. Másrészt az etnikai alapú honosítással ismét inkább összemosnánk a kulturális és politikai nemzet fogalmát, miközben Európa jó ideje és jó okkal éppen ennek az ellenkezőjén fáradozik. A Magyarországot is kötelező európai állampolgári egyezmény
kifejezetten tiltja
az etnikai diszkriminációt honosítás esetén. Ezt persze lehet és szokás is kreatívan értelmezni: a magyar állampolgársági törvény sem vérségi leszármazás alapján biztosítja a magyaroknak a más nációhoz tartozóknál jóval kedvezményesebb honosítását (letelepülés esetén), hanem korábbi, illetve a felmenők egykori állampolgársága alapján. Effektív jogi akadály tehát nincs nagyon (bár éppen ezen vitatkoztak az alkotmánybírák 2004-ben a népszavazási kérdés vizsgálatakor), legfeljebb Magyarország némileg szembemegy választott közössége bizonyos normáival. Az ellenérvek közé tartozik még az öt évvel ezelőtt öszszehordott elméleti veszélyek szinte egyetlen józan és konkrét darabja: ha alapból nem is jár választójog az állampolgársággal, mi van, ha idehaza olyan politikai helyzet adódik, hogy megérje néhány tízezer lakcímkártyát beszerezni?
A magyar pártok nyilatkozataiban egyelőre nem merült fel, hogy a célok érdekében mit vagyunk hajlandóak vállalni. Például a Fidesz szeretné feloldani azt az "anomáliát", hogy az állampolgársághoz magyarországi lakóhely kell, az MDF meg szeretné lehetővé tenni a kettős állampolgárság - természetesen ma is létező - jogintézményének a bevezetését. A közös tárgyalási alap, hogy az állampolgárságot csak egyéni elbírálás alapján lehetne megítélni; igaz, ennek ellenkezője soha fel nem merült. Összegezve: az újabb etap elején is egyelőre addig jutott el mindenki, hogy a választásokig jó volna az ügyből némi belpolitikai hasznot húzni.
