MSZP-Fidesz-összeborulás Törökbálinton

  • narancs.hu
  • 2020. január 14.

Belpol

Szentmiklósi-Tóth Tamás rendre leszavazza az ellenzéki javaslatokat. Többek között az átláthatóságot is ördögtől valónak tartja.

A település polgármesteri címét a fideszes Elek Sándor nyerte el, de az önkormányzati választás eredménye alapján elméletileg a 12 fős testületben két fős többsége volt az ellenzéknek. Ha nem is optimális helyzet, az ellenzék és a civilek ebben a konstellációban egy fideszes városvezető mellett is átvihettek volna számos számukra fontos ügyet.

A 444-en feltárt történet viszont azt mutatja meg, hogyan hiúsítja meg az önzés az összefogást: az egyik ellenzéki képviselő ugyanis úgy döntött, ahelyett, hogy azokat képviselné, akik megszavazták, a testületben inkább a Fidesz szekerét tolja.

Az ominózus politikus az MSZP helyi elnöke, Szentmiklósi-Tóth Tamás, aki még a székét is áttolta a fideszes kollégákhoz. „Így a testület felállása 7-5-ről 6-6-ra módosult. Az ellenzék előnye elolvadt. Patthelyzet alakult ki” – olvasható az írásban.

Már korábban is különutas volt

Szintén a 444 írta meg, még a kampány idején, hogy Szentmiklósi-Tóth Tamás egy kollégájával együtt úgy döntött, elkülönül a többi ellenzékitől. Ő maga ezt azzal indokolta: „A baloldalt hitelesen csak úgy tudjuk képviselni Törökbálinton, ha ettől az összefogástól elhatárolódunk, kizárólag érvek és értékek mentén folytatunk párbeszédet.” Ugyanakkor az érvek és értékek mentén gondolkodó Szentmiklósi-Tóth kollégájáról kiderült, hogy korábban a helyi Fidesznek szivárogtatta ki az ellenzék dokumentumait, a kiugrott MSZP-s jelölt pedig rögtön óriásplakáthelyhez jutott a kormánypárt jóvoltából.

Amióta a testület tagja lett, Szentmiklósi-Tóth sorra szavazza le az ellenzéki javaslatokat. A település átláthatóbb működését célzó beadványt sem támogatta – holott az arról szólt volna, hogy a Törökbálintot érintő összes szerződés, vagyonnyilatkozat, pályázat és közérdekű adatigénylés nyilvánosan hozzáférhető legyen.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.