MSZP-kongresszus: Vezető erő

szerző
Kovách Márton
publikálva
1998/10. (03. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szervezettség és unalom - e két szóban foglalható össze az MSZP múlt pénteken és szombaton, az Építők hodályszerű budapesti Székházában megtartott kongresszusa. Mindebben semmi meglepő nincsen, hiszen politikai öngyilkossággal érne fel, ha egy biztos győztesnek látszó párt két hónappal a választások előtt önmarcangoló belső vitákra pazarolná energiáit. Az érdektelenségbe fulladt politikai vita előtt Horn Gyula előadói beszéde keltett mérsékelt izgalmat, amikor is a miniszterelnök az ellenzékkel való együttműködés kizárásán túl egyértelműen a jelenlegi koalíció megújítása mellett szállt síkra.

Szervezettség és unalom - e két szóban foglalható össze az MSZP múlt pénteken és szombaton, az Építők hodályszerű budapesti Székházában megtartott kongresszusa. Mindebben semmi meglepő nincsen, hiszen politikai öngyilkossággal érne fel, ha egy biztos győztesnek látszó párt két hónappal a választások előtt önmarcangoló belső vitákra pazarolná energiáit. Az érdektelenségbe fulladt politikai vita előtt Horn Gyula előadói beszéde keltett mérsékelt izgalmat, amikor is a miniszterelnök az ellenzékkel való együttműködés kizárásán túl egyértelműen a jelenlegi koalíció megújítása mellett szállt síkra.

Bár a pártelnök-miniszterelnöknek az előzetes program szerint a következő kormányzati ciklus legfontosabb feladatait kellett volna vázolnia, erről szinte semmit sem tudtunk meg az egyórás beszéd alatt. Annál több szó esett a lassan négy éve leköszönt MDF-kormány súlyos mulasztásairól, a szocialista-liberális koalíció nyomasztó örökségéről, illetve a Fidesz rettenetes demagógiájáról és vezetőinek korábbi nyilatkozatairól. Horn Gyulának ugyan több jól irányzott ütést sikerült elhelyeznie a "fiatal jobbosokon", ám beszéde a kívülálló számára azt sugallja, hogy a szocialisták komolyan tartanak a Fidesztől; a legnagyobb ellenzéki párt külön örömmel nyugtázhatja, hogy az MSZP vezetői immár nem arról beszélnek, hogy köztük és a kisgazdák között dől el a választás. A rendíthetetlen pragmatizmusáról ismert kormányfő tőle szokatlan módon történelmi-ideológiai problémákkal is foglalkozott: a múltba révedő szónok elítélően szólt a Horthy-korszak irredentizmusáról, valamint felidézte a rendszerváltó éveket. Ezen a ponton azonban őt is elragadta a múlt átírásának kényszere, hiszen egyenesen úgy fogalmazott: a rendszerváltás feltételeit nem az akkori ellenzék, hanem az állampárti reformerők teremtették meg, a Magyar Köztársaság kikiáltása a reformerek műve. No comment.

Mielőtt érdemi mondandójára rátért volna, a miniszterelnök hiányolta a "gyors alapvetéseket", majd a Vitányi Iván-féle értelmiségi mozgalmárokat áttételesen bírálva feltette a kérdést: ha tűz van, mit kezdjen az ember Brecht drámatechnikájának taglalásával? És hát a nőnap közelsége okán a szónok természetesen nem mulaszthatta el felhívni pártját, hogy most már tényleg dolgozza ki nőpolitikáját.

SZDSZ a hintában

Beszéde végén a miniszterelnök kedvelt foglalatosságaként újabb stratégiai csapást mért koalíciós partnerére: előbb szigorú, ámde megbocsátani kész tanító bácsiként megfeddte a rakoncátlan szabad demokratákat, majd közölte: az ország érdeke fontosabb a nemtelen piszkálódásoknál, ezért síkra száll a koalíció megújítása mellett. Sőt az SZDSZ-nek akkor is ajánlatot tesz, ha pártja 1994-hez hasonlóan abszolút parlamenti többséget szerez. Ez az előzetes ajánlat azért kínos a szabad demokraták számára, mert stratégáik az utóbbi időben azzal riogatják a választókat: ha az MSZP megint túlnyeri magát, akkor nincs koalíció. Hornék azonban úgy sejtik, hogy a mostani ellenzék által masszívan elutasított SZDSZ ebben az esetben is meggyőzné magát a közös kormányzás szükségességéről, s ráadásul rossz üzenet lenne egy ilyen felkérés elutasítása. Egy pillanatra ugyan úgy látszott, hogy a vízlépcső kérdése szétszakítja a koalíciót, hiszen a két párt vezetői egyre durvább hangnemben üzengettek egymásnak, s a kormányfő Bős ügyében a végsőkig feszítette a húrt - ám az utolsó pillanatban hagyta magát rábeszélni a visszakozásra. Ez a konfliktus ugyanakkor alkalmas volt annak érzékeltetésére is, hogy bár az SZDSZ és az ellenzék konkrét ügyekben kerülhet egy platformra, a pártstruktúrát átrendező szorosabb együttműködésükre egyelőre nincs esély. Ezért a kisebbik koalíciós párt számára szövetségesként csak a jelenlegi partner jöhet számításba, okoskodnak a szocialisták, s aligha tévednek. Ráadásul nem csupán azért nem dobják ki a kellemetlenkedő SZDSZ-t a koalícióból, mert nem akarnak rossz fiúknak látszani, hanem azért sem, mert segédcsapatként továbbra is szükségük lehet a szabad demokratákra. A koalíció megújítása ezért mindkét kormánypártnak érdeke. Horn szavai a taktikai megfontolásokon túl ezt a felismerést is tükrözik.

Egységben

A kormányfő igehirdetése után alaposan kiürült a hatalmas méretű tanácsterem, a súlypont a folyosói mutyizásokra, a büfé megrohamozására tevődött át. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a nagy neveket felvonultató, lagymatag vita termelési beszámolói a rutinos kongresszus-látogatókban régi MSZMP-tanácskozások emlékét idézték. Talán azzal a különbséggel, hogy az imperialisták kőkemény bírálata helyett most leginkább a Fidesz ostorozása volt a hozzászólások vezérfonala. A küldöttek és a tanácskozás e szakaszát figyelemmel kísérő, csekély számú újságíró fokozott várakozással tekintett Nemcsók János felszólalása elé, ám az érdeklődés már az államtitkár első mondatánál végleg lelohadt. ("Nem a Dunáról, nem is a Balatonról szeretnék beszélni.")

A szervezettség egyébként tökéletes volt. A kongresszus fényében feleslegesnek látszik Horn Gyula néhány hete megfogalmazott aggodalma arról, hogy a pártban túltengő, féktelen belső demokrácia már-már a működőképességet veszélyezteti. Péntek délután a korábbi kongresszusokon mindig döntő jelentőségű, zárt ajtók mögötti ügyrendi vita ugyanis mindössze 25 percig tartott, ami alighanem rekordnak számít a nemzetközi szociáldemokrácia történetében. Bosszankodásra legfeljebb Boldvai László pénztárnoknak lehet oka, hiszen teljesen felesleges volt kétnapos kongresszust tartani, s péntek estére több száz vidéki küldöttnek drága pénzen szállást biztosítani a kampányköltségek terhére. Majd´ elfelejtettem: a kongresszus a választások utánra halasztotta a tisztújítást, elfogadta a választási programot, jóváhagyta az országos listát, és döntött az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről. Horn Gyula 41 ellenszavazatot kapott, de ez aligha okoz neki álmatlan éjszakákat.

Kovách Márton

Jelszavaik valának

Szekeres Imre kampányfőnök a múlt héten, néhány nappal a kongresszus előtt nyilvánosságra hozta az MSZP választási jelszavait, amivel az egyik reggeli tévéműsorban sikerült némi meglepetést okoznia Kósáné Kovács Magda ügyvezető alelnöknek. Mi sem árulunk zsákbamacskát, így közöljük az eddig homály övezte, ám végre napvilágra került szlogeneket: "Esély, növekedés, biztonság", "Felelős kormányzás, sikeres folytatás: a Magyar Szocialista Párt a megoldás."

Megfontolt ígéretek

"Ne vesztegessék az időt!", "Proletárok, lóra!","Csípjétek nyakon őket!" - ezeket a komoly információértékkel bíró hadműveleti utasításokat az orosz forradalomról írt könyvében Richard Pipes konzervatív amerikai történész idézi Trockij hadügyi népbiztostól. Mindez onnan jutott eszembe, hogy elolvastam a kongresszusi küldötteknek kiosztott Biztonság, esélyegyenlőség, fenntartható növekedés címet viselő dokumentumot. Az anyag nem más, mint a következő kormány programjának tervezete. A szöveg részletesen áttekinti a rendszerváltás, illetve a mostani kormány megalakulása óta eltelt időszak társadalmi folyamatait, ám a jövő feladatairól meglehetősen elnagyoltan szól. Az ehhez kapcsolódó részek hemzsegnek a "meg kell állítani", "folytatni kell", "erősíteni kell" (és így tovább) típusú fordulatokról. Pontosan az hiányzik, amitől egy szöveget kormányprogramnak nevezhetünk: a kitűzött célok eléréséhez szükséges konkrét intézkedések meghatározása, illetve azok ütemezése, határidőkhöz kötése. De igazságtalan lenne elhallgatni, hogy ez a fajta voluntarizmus a legtöbb pártprogramot átlengi. A kongresszuson egyhangúlag elfogadott rövid MSZP-s programnyilatkozat pedig kifejezetten visszafogottnak tűnik. A jelek szerint az MSZP megfontolt, megbízható, kormányképes erő benyomását keltve igyekszik "felülígérni" a dinamikusabb gazdasági növekedést sürgető ellenzéki pártokat.

szerző
Kovách Márton
publikálva
1998/10. (03. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra