Magyar Narancs: A párt egyik alapítójaként hogyan éli meg a történteket?
Béki Gabriella: Nekem az SZDSZ kicsit a saját gyermekem. Segítettem megszületni. És most gyászolok.
MN: Mi fáj a legjobban?
BG: Annak idején azért kezdtem politizálni, mert elegem volt a kettős könyvelésből. A szocializmus idejében így neveztük azt, hogy másként beszélnek az emberek nyilvános fórumon, munkahelyen, és másként egymás között. A Rakpart Klub összejövetelei annak szellemében zajlottak, hogy nincs ilyen: nyilvánosság van, és azt mondjuk, amit gondolunk. Rossz volt aztán azzal szembetalálni magamat, hogy egy idő után egy párt, amelyik a demokráciáért küzd, belül nem demokratikus. Hogy bár zászlajára tűzte a másik ember tiszteletét meg a toleranciát, sok vezetője kifejezetten intoleráns az eltérő véleményekkel szemben. Legjobban persze az fáj, hogy egyáltalán felvetődhetett a pártból való kizárásom gondolata. Én szabaddemokrataként nem utasításokként akarom elfogadni a többségi döntéseket, hanem érveket szeretnék hallani. Győzzenek meg! Hiba, ha mondjuk egy elnök vagy frakcióvezető megállapodik a koalíciós partnerrel, és a frakciónak csupán arra van lehetősége, hogy tudomásul vegye, mire kell szavazni.
MN: Önt Fodor Gábor híveként tartják számon.
BG: A legfontosabb kérdésben, a Bajnai-kormány támogatását illetően másként szavaztunk. Eleve biankóban nem ír alá az ember ilyesmit. Erre nem válasz az, hogy rendkívüli helyzet van, rendkívüli időket élünk.
MN: 1994-ben még több mint egymillióan szavaztak a szabaddemokratákra, 1998-ban hatszázezerrel kevesebben. Volt tehát már hasonló arányú vesztesége a pártnak. Igaz, ha az öt százalék feleződik, akkor egy párt a parlamenti küszöb alá kerül.
BG: Sokan a Tocsik-ügyhöz kötik az SZDSZ megzuhanását, miközben az már a koalícióba lépésnél elkezdődött.
MN: Ön akkor hogyan gondolta?
BG: Szerettem volna, ha az SZDSZ liberális erőként a magyar hagyományoknak megfelelően is középpárt legyen. Tölgyessy Péter pont ezt forszírozta: egy középutas politikát akart megvalósítani. Akkor abszolút többsége volt a szocialista pártnak, méghozzá nem egy-két szavazattal. Nem kényszer szülte a koalíciót.
MN: Az SZDSZ bukásában ön szerint mennyire játszott szerepet, hogy a párt programjának csekély része valósult meg?
BG: Az SZDSZ a szabadság és a szolidaritás pártjaként határozta meg magát. Ez azonban hordoz magában ellentmondást. Ennek a két értéknek a házasítása már induláskor is nagy kihívás volt. Miközben liberális gazdaságpolitika működik, a versenyben lemaradókról is megfelelő módon gondoskodnia kell az államnak. Az SZDSZ-ben is mindig a gazdaságpolitika szempontjai domináltak, a szolidaritáséi pedig háttérbe szorultak. Eközben tömegek maradtak le, a szegénység olyan méreteket öltött, hogy mára már nehezen kezelhető társadalmi feszültségek keletkeztek. A hátrányos helyzetű településeken már a harmadik generáció nő fel úgy, hogy nem látja dolgozni a szüleit. Ezt a gondot a segélyezési rendszeren keresztül nem sikerült, nem sikerülhetett enyhíteni. Rengeteg ilyen konfliktusunk volt a szocialistákkal. Például az Út a munkához néven elhíresült program kapcsán, amely abból a tényből táplálkozott, hogy sok helyütt az emberek magasnak érezték a segélyezetteknek járó összeget, mondván, hogy azért meg sem dolgoznak. Nagyon rossz irányba indult el a kormány, amikor dolgoztatni akart a segélyért, és ezzel fölerősítette az előítéletes gondolkodásmódot. Sokszor elmondtam a parlamentben, munkáért nem segély jár, hanem munkabér, annak összes munkajogi vetületével. Segély azoknak jár, akiknek nem jut munka, vagy nem képesek dolgozni. Az az éhenhalás ellen jár, szolidaritási alapon.
MN: Az SZDSZ alapítói közt jó néhány SZETA- (Szegényeket Támogató Alap) tag volt: az ismertebbek közül például Havas Gábor, Solt Ottilia, Iványi Gábor, Demszky Gábor, Hodosán Róza képviselő is lett 1990-ben.
BG: Solt Ottilia után én vittem a szociális kérdéseket a parlamenti frakcióban. Az SZDSZ kormányra kerülve beszélt ugyan a rászorultság elvéről, szociálpolitikai kérdésekről, de amikor aktuálisan döntéseket hozott, adó- és költségvetési kérdéseknél, az élet legkülönbözőbb területeit érintő törvények és törvénymódosítások alkalmával ezt a szemléletmódot alig-alig érvényesítette. Kisebbik koalíciós partnerként rendszerint gyenge volt ahhoz, hogy végigvigye az akaratát, de az is lehet, hogy én voltam gyenge, s ezeket az érdekeket hangsúlyosabban kellett volna képviselnem a párton belül és kívül egyaránt.
MN: Pedig ön rengetegszer felszólalt. Szociális és emberi jogi, kisebbségvédelmi kérdésekben még mindig szabaddemokrata politikusok szólalnak meg a legmarkánsabban. Lehet tudni, mit gondol az SZDSZ - csak sokszor azt nem, mit csinál.
BG: Ez így van. Solt Ottilia idejében ez látható volt. Később azonban például a cigányok integrációjának ügye soha nem volt kiemelt választási téma. Igaz, nem akartuk megtagadni az emberi jogi alapvetéseket, de hangsúlyozni sem. Mert azt lehetett érzékelni, hogy ezzel inkább veszíteni lehet szavazatokat, s nem nyerni. Most a belpolitikai helyzet lényeges változása következtében döntött úgy az SZDSZ, hogy ez választási téma lesz. Annyira elromlott a cigányság helyzete, megítélése, hogy nem lehetett nem megszólalni.
MN: Nem lehet, hogy nincs kétszázezer-egy liberális szavazó? Vagy ha van, jó részük véglegesen csalódott a pártban?
BG: Korábban az SZDSZ készíttetett olyan kutatást, amelyben puhatolta az emberek véleményét különböző kérdésekről. Lényegesen magasabb arányban adtak egy-egy konkrét kérdésre liberális választ, például az öngondoskodással, az előítéletességgel kapcsolatban, mint ahányan magát a pártot választották.
MN: Ha most feltennék azt a kérdést, "szereti-e ön a cigányokat", vagy ,,ingyenélő-e, aki segélyen él", alighanem más arányokat találnának. Nem ez változott meg?
BG: Hogy ezekre a kérdésekre többségben előítéletes választ adnak, általános tapasztalat. Ezzel együtt azt gondolom, ebben az országban most is tíz-tizenöt százalékra tehető azok aránya, akiknek a gondolkodásmódja a liberális párt üzeneteihez áll legközelebb. 'k most képviselet nélkül maradtak.
MN: Vagy a párt vált hiteltelenné a szemükben, és ezért vagy egyáltalán nem akartak szavazni, vagy máshová voksoltak.
BG: A 2009-es EP-választásra ez igaz lehet. Azt is érzékelem, hogy sok ember ment el tőlünk az LMP-hez, és azt sem zárom ki, hogy Bokros Lajos révén az MDF is vitt el szabaddemokrata szavazókat. Egy balközép liberális réteg számára voltunk fontos kisebbségi koalíciós partner. Azzal a döntéssel, hogy fölálltunk a koalícióból, megrendítettük a bizalmukat.
MN: A koalícióból kilépést támogatta?
BG: Igen, támogattam. A küldöttek nyolcvan százalékának az akarata egy irányba mutatott, de én már ott is arról beszéltem, hogy nagyon különböző indítékból jutottunk erre a döntésre. Voltak, akiket a sértettség motivált, úgy érezték, a miniszterelnök felrúgta a koalíciót, lehetetlenné tette a bennmaradást, mások a párt megerősödését remélték a szocialistákkal kötött házasság felbontásából. Én a kormányzati munka során elkövetett hibákkal való őszinte szembenézést reméltem. Ne felejtsük el, hogy a kilépésre alig egy hónappal azután került sor, hogy a magyar lakosság látványosan, népszavazáson mondott nemet az SZDSZ egészségpolitikájának egészére is. A kilépést azonban egy nagyon cikcakkos periódus követte. Így aztán azok is megharagudtak ránk, akik pártolták a koalíciót, és azok is elégedetlenek voltak, akik örültek annak, hogy kijöttünk végre. A frakcióban is komoly vita folyt arról, hogyan is kell definiálni a kormánypártiságot meg az ellenzékiséget. Ugyanis azt mondtuk, nem megyünk bele a Bajnai-kormányba, ellenzékben vagyunk. Ám ugyanúgy megszavazunk minden kormány-előterjesztést, mint ha koalíciós partnerek lennénk.
MN: Ön is szavazott meg ilyet.
BG: Természetesen a válságkezeléshez szükséges javaslatokat megszavaztam. A nyugdíjtörvény módosítását is, hiszen a korhatáremelést meg kellett hirdetni. Nem szavaztam meg ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény módosítását, a gyes idejének rövidítését, mert ezeket kártékony javaslatoknak tartom. És nemet mondtam a vagyonadóra is, aminek tisztességes kidolgozására nem volt ideje a kormánynak.
MN: Marad-e a pártban? Megmarad-e a párt?
BG: Ha lehet pozitívuma egy ilyen sokkoló vereségnek, az az, hogy most mozgásba jött minden. Úgy folytatni, ahogy eddig csinálta az SZDSZ, biztosan nem lehet. Sokan elhagyják a pártot, köztük az Új Generáció vezetői is. Heteken, napokon belül eldől, van-e elég erő ebben a pártban a megújuláshoz, vagy születnie kell egy másik szervezetnek a liberális választók képviseletére.
