Navracsics vezeti a Pannon Egyetem új kuratóriumát

  • narancs.hu
  • 2021. március 26.

Belpol

A kuratórium öt tagból áll, akik havi egymillió forintos tiszteletdíjat kapnak.

Sajtótájékoztatót tartottak pénteken a veszprémi Pannon Egyetem átalakulásáról, hiszen az intézmény is aközé a 11 egyetem közé tartozik, amelyeket érinti a szeptember 1-től érvényes alapítványi magánegyetemmé alakulás.

A Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke a Fidesz veszprémi politikusa Navracsics Tibor lesz, aki volt már az Orbán-kormány  közigazgatási és igazságügyi minisztere, külügyminisztere volt, az Európai Bizottságban pedig oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó európai uniós biztosként is dolgozott. Navracsics elmondta, hogy a kuratórium tagjai havi egymillió forintos tiszteletdíjat kapnak majd. Hozzátette, hogy ezt ő elnökként nem fogja felvenni. 

A 444.hu beszámolója szerint az öttagó kuratórium többi tagja: 

  • Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, aki a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának korábbi igazgatója,
  • Dr. Gaál Zoltán, aki 1998 és 2007 között az egyetem rektora volt,
  • Pápai Tamás, a veszprémben is jelen lévő Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, 
  • és Garancsi Mária közgazdász.

Utóbbit a a veszprémi gazdasági élet meghatározó szereplőjeként mutatta be Navracsics. A korábban a  Pannon Egyetem gazdasági tanácsában is részt vevő Garancsi Mária egyébként az Orbán Viktorral jó kapcsolatban levő  Garancsi István nővére, aki szintén több - számos közbeszerzést nyerő - cégben tulajdonos.

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.