Balázs Péter: A célját sejtem, azt viszont tudom, hogy valóban értékes hozadéka az ilyenfajta diplomáciának nincsen. Ez a politika kifordított kesztyűre hasonlít, vagyis belpolitikai törekvéseket próbál külföldi kapcsolatok segítségével tükrözni. Ha feltételezzük, hogy itt pillanatnyi belpolitikai érdek működik a háttérben, akkor ugyanezt kell feltételeznünk a másik oldalról is.
MN: Mivel viszonozhatja Berlusconi, Schüssel vagy Stoiber a magyar kormányfő látványos közeledését?
BP: Az általuk vezetett olasz, osztrák és bajor állam rendkívül fontos Magyarország számára. Gazdasági, biztonságpolitikai partnereink, és integrációnk lezárásának lényeges bírái. Éppen ezért nem szabad leragadni ezen országok egy-egy mulandó politikai áramlata mellett. A külpolitikának hosszú távra kell építkeznie, és ebből lehetőség szerint ki kell kapcsolni, hogy hol ki kormányoz. Jó kapcsolatokat nem rázhat meg egy kormányváltás egyik oldalon sem, hiszen a ciklikus választások során átalakuló vezetés a demokratikus állam természetes rendje. Hatalmon lévő vagy éppen ellenzékbe szorult pártokra külpolitikát építeni nagy tévedés.
MN: Miért szeretnek az olasz, a katolikus délnémet és osztrák jobboldali erők minket, mikor ezek általában egész kampányukat a Kelet-Európából érkező munkavállalókkal szemben építik fel?
BP: Az, hogy szeretnek, nagyon szép kifejezés. Az államok közötti kapcsolatokban azonban a szeretetnek vajmi kevés szerepe van, a diplomácia az érdekek politikája. Vethetnek a vezető politikusok egymásra szimpatikus pillantásokat, ami teljesen természetes azok között, akik hasonló nézeteket vallanak. A szeretet viszont nem váltható kézpénzre. Ezért a vonzalomért egyetlen plusz magyar munkavállalót sem fognak beengedni, egy fillérrel sem fognak több támogatást az EU-ban Magyarországnak megszavazni. Mivel ez a szimpátia is a belpolitikából táplálkozik, minden lépése is a belpolitikára tekint. Ezek a partnerek csak azt fogják meglépni, ami saját országukban számukra hasznot hoz.
MN: Mi a szerepe Martonyi külügyminiszternek a kormányfő törekvéseiben?
BP: A külpolitikának minden országban alkalmanként több hatalmi centruma is lehet. Helmut Kohl alatt például a német diplomáciának három központja volt: a kancellária, a külügy és a védelmi minisztérium, amelyek eltérő földrajzi irányba mutattak, és egymással is versenyeztek. A magyar külpolitikában jelenleg két műhely létezik. Az egyik természetesen a külügy mint illetékes minisztérium. Úgy tűnik azonban, a tárcán belül is két irány van: a miniszter főleg az euroatlanti integráció köreiben mozog, míg a politikai államtitkár a határon túli magyarok ügyeinek felelőse. A Miniszterelnöki Hivatal minden témában illetékes, és nagyon erős politikai irányzatot képvisel, aminek legújabb jele épp az említett olasz kapcsolat. Ez a többpólusú külpolitika nem probléma, ha a három tökéletes egyensúlyban van.
MN: Érte már külföldi kritika a magyar törekvéseket, a tudósítások alapján érzékeltette valamelyik külügyminiszter ellenérzéseit a budapesti NATO-csúcs alatt?
BP: Berlinben magam is tapasztaltam, hogy a magyar-német kapcsolatokban a legfelsőbb szinten nem túl meghitt és bizalomteli a viszony. Magyarázkodnom kellett néhányszor, amikor aránytalanul billent a magyar vezetők látogatásainak mérlege a német kormány ellenzéke, a jobboldal által vezetett déli tartományok javára. A külügyi képviselőknek többször meg kellett védeniük Brüsszelben a kormány néhány nehezen indokolható belpolitikai törekvését vagy bizonyos kérdésekben az előzetes egyeztetés elmulasztását. Voltak már csikorgós magyarázatok. Úgy gondolom, a NATO-csúcson ahhoz túl sok probléma várt megoldásra, hogy foglalkoztak volna azzal, éppen melyik országban vannak.
MN: Az EU legutóbbi tanácskozásán elfogadott egy akciótervet, amellyel a tagállamok esetleges antidemokratikus politikáját a jövőben szankcionálják. A megállapodás bekerült az unió alapszerződésének 7. cikkelyébe.
BP: Az új rendelkezés a megbukott osztrák szankciók tanulságából született. Ha tagok leszünk, természetesen minket is kötelezni fog. Amíg a csatlakozás előkészületei folynak, a koppenhágai kritériumokhoz kell tartani magunkat. Ennek legelső pontjában áll a jogállam és a demokrácia megóvása. Ha ettől ebben a ciklusban vagy a választások utáni években eltávolodnánk, Brüsszel pillanatok alatt lefékezheti, akár le is állíthatja a csatlakozási folyamatot. Pedig már a tárgyalások utolsó körénél járunk.
Gergely Márton
