Nem indult egyelőre etikai vizsgálat Hadházy ellen az állatorvosi kamaránál

Belpol

A szakmai szervezet távol tartja magát a politizálástól és nem ad felvilágosítást. Hadházy nem kapott értesítést, hogy vizsgálnák.

Hadházy Ákost a múlt hónapban két állatorvos kollégája jelentette fel az MTVA-székházban december 16-17-én történtek miatt, állatorvoshoz nem méltó magatartása miatt. Az állami hírügynökséghez elküldött feljelentésben Szinei András és Herényi Bulcsu azt írták, „a székházában önmagából teljesen kifordulva, minősíthetetlen, már deviánsba hajló módon viselkedett” a független országgyűlési képviselő. A két feljelentő szerint Hadházy magatartása összeegyeztethetetlen a kamarai szabályok mellett állatorvosi esküjének azon részével is, mely szerint arra törekszik, hogy az állatorvos-tudomány, valamint alma materük jó hírnevét öregbítse, megbecsülését előmozdítsa. (Képviselői jogukkal élve Hadházyék egy közintézményben, a Magyar Televízióban azt igyekeztekt elérni, hogy az ellenzéki pártok 5 pontos követelése képernyőre kerüljön, de erőszakkal kidobták őket az épületből.)

Megkérdeztük a Magyar Állatorvosi Kamarát (MAOK), bő egy hónap elteltével megindították-e az etikai vizsgálatot Hadházyval szemben. Gönczi Gábor, a MAOK elnöke pontokba szedve indokolta, miért nem ad felvilágosítást.

„1.) A Magyar Állatorvosi Kamara politikával nem foglalkozik. Soha, semmilyen körülmények között, még érintőlegesen sem. Sem beavatkozva, sem elhatárolódva.

2.) A Magyar Állatorvosi Kamara etikai bizottságai az állatorvosi kamarai törvény által elrendelten függetlenül végzik a tevékenységüket. Feladatvégzésükbe sem a Kamara elnökségének, sem a kamarai elnöknek nincs semmiféle beleszólása.

3.) Amikor etikai panaszbejelentés érkezik, az illetékes etikai bizottság kötelező feladata és felelőssége a panasz vizsgálata és például annak eldöntése, hogy a panasz valóban a kamarai Etikai Szabályzat hatálya alá eső tevékenységet vagy mulasztást kifogásol-e, és ezért megindítja-e az etikai eljárást.

4.) A Magyar Állatorvosi Kamara kiemelten nagy hangsúlyt fektet a 2018.05.25. óta hatályos Uniós GDPR-rendelet, továbbá a magyar „info-törvény” rendelkezéseinek betartására. E rendelkezéseknek is megfelelően egy kamarai etikai eljárás adatai (például az esetleges megindítással és az eljárással, majd az azt lezáró bizottsági végzéssel összefüggő információk) nem publikusak. Azok a az illetékes etikai bizottságra és az etikai eljárásban részt vevő felekre (panaszos és panaszlott) tartoznak. Az üggyel összefüggésben rendelkezésükre álló adatokról saját belátásuk szerint és felelősségük mellett nyilatkozhatnak.”

Megkérdeztük az érintett Hadházy Ákost is, aki egyelőre semmiféle értesítést nem kapott a kamara ügyben illetékes Pest megyei tagozatától.

Hadházy Ákossal készült év végi interjúnkat itt olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.