Magyar Narancs: A hazai húsgyártás legális szereplőit az egyre bátrabb, saját hasznát milliárdokban mérő feketekereskedelem szorongatja. Utóbbi létezésének fő oka a 27 százalékos forgalmi adó. Miért éppen a húsiparban okoz ekkora problémát a magas áfa?
Foltányi Árpád: Ennek megértéséhez korábbról kell indítani. A 90-es évek végétől megindult egy olyan folyamat Magyarországon, amely nemcsak a húsipart, hanem az élelmiszeripar más ágazatait is érintette. Bejöttek Magyarországra a kereskedelmi láncok, ami önmagában nem probléma, ám nagyon sokan jöttek be egyszerre, és hatalmas árversenybe kezdtek: annyira lenyomták az árakat, hogy a magyar vállalatok képtelenek voltak tartani a lépést. Mivel a nagykereskedelmi lánchálózat a magyar kereskedelemnek egyre nagyobb szeletét foglalta el, a nagy magyar húsfeldolgozó cégek nem tudtak mást tenni, mint beszállítani ide, és sokszor vesztettek ezeken az üzleteken. A 90-es évek végén módosított élelmiszertörvény csak rontott a helyzeten, hiszen megengedte, hogy ne tüntessék fel a gyártót a termék csomagolásán, csak a forgalmazót. Így bármikor behelyettesíthették a kereskedelmi márkákkal a magyar termelőket, ami számukra szintén versenyhátrányt jelentett. Ha nem adtad oda például a minőségi párizsidat gazdaságos párizsiként, akkor vettek máshonnan.
MN: Ez a törvény azóta sem változott?
FÁ: Nem. A csomagoláson van egy apró betűs termelői azonosító szám, ez alapján a vevőnek persze fogalma nincs, honnan származik az áru. Az árak leszorításával párhuzamosan elindult a minőségromlás, és az előírások egyre lazábbak lettek, például a klasszikus párizsi egyharmad hús, egyharmad víz és egyharmad szalonna, de ez már rég nem így van. A minőségromlás egyik főszereplője volt a pécsi Délhús Rt., amely a 90-es évek végén osztrák többségi tulajdonba került. Az így megerősödött Délhús kihívást jelentett a többi hazai cég számára, és nem utolsósorban több száz munkahelyet, viszonylag jó megélhetést biztosított a dolgozóinak. Az érem másik oldala, hogy mondjuk a húsvéti sonkáikat foszfátos páctechnológiát használva duzzasztották fel, így lett egy kiló húsból másfél kiló sonka. Fogalmazzunk úgy, hogy a magyar húsgyártók által addig nem használt technológiák alapjaiban rengették meg a hazai húsgyártást. Ezzel párhuzamosan a sertésállomány folyamatosan csökkent. 2000-ben 6 millió sertés volt Magyarországon, 2004-ben 5 millió, ma alig 3 millió. Az EU-csatlakozás után bejött a földalapú támogatás a mezőgazdaságba, ami úgy évi 500 milliárd forint a földet művelők számára. Az uniós logika szerint ennek az értelme az lenne, hogy a vidéket életben tartsák és fejlesszék. Nálunk viszont ez eltorzította a mezőgazdaságot a növénytermesztés irányába.
MN: A feldolgozott sertésáru korábban Magyarország egyik fő kiviteli cikke volt. Miért nem lépett közbe az állam akár törvényi úton a szinten tartásért?
FÁ: Ez jogi szabályozással nem oldható meg. Magyarország 2-2,5 millió sertést fogyaszt el évente, így az ország legerősebb exportcikkei közé tartozott a sertéshús, és ennek meg is voltak a jól bejáratott felvevőpiacai: Nyugat-Európában a sonkafélék, Spanyolországban, Olaszországban, illetve a szomszédos országokban a tőkehús. Japán és Korea rengeteg árut vett tőlünk, ezek feldolgozott, nagy kézimunkát igénylő, minőségi termékek voltak.
MN: Most már nem szállítunk ezekbe az országokba?
FÁ: Nem. A földalapú támogatás, szemben a korábbi úgynevezett exporttámogatással, nem erősítette nálunk az állattartási kedvet. Éppen ellenkező folyamatot indított el. Az EU-csatlakozás előtti exporttámogatással minden kiló exportra kerülő hús után 80-100 forintot kapott a gyártó. Ez a sertésiparban 12-13 milliárd forintot jelentett, és ugyanennyit a baromfinál - a csatlakozás után ez eltűnt a hússzektorból, és ez az exportot nagyrészt veszteségessé tette.
MN: Nem készült valamiféle új stratégia a csatlakozás előtt?
FÁ: Dehogynem. Természetesen látták ezt előre a húsiparban. Az akkori legnagyobb húsgyár, a szegedi Pick a Herz és a Ringa felvásárlásával számottevő volumennövekedést ért el. A Pick vezérigazgatója, Bihari Vilmos vezetésével a szakma világos koncepciót dolgozott ki az export átalakítására és az integrált sertéstenyésztésre. Csakhogy 2001-ben Leisztinger Tamás a tőzsdén felvásárolta a Picket, új menedzsmentet állított fel, és osztalék formájában a felhalmozott eredménytartalékot kivette a cégcsoportból. Pénzügyi befektetőként a saját érdeke szerint cselekedett. Ezt követte a csatlakozás után az első komolyabb csődhullám a húsiparban: komoly cégek sora tűnt el a Zalahústól a Borsi Húsig. Ezt a folyamatot az akkori kormányzat gyakorlatilag feltartott kézzel végignézte.
MN: Mit tehetett volna egy kormány az ellen, hogy adott esetben dömpingáron érkezik hús valamelyik multinacionális élelmiszerlánc magyar üzleteibe?
FÁ: Keveset. A határok szabaddá válásával a kereskedelmi láncok bármikor le tudják "zsarolni" a magyar cégeket. Olyan húsféléket preferáltak, amelyeknek Nyugat-Európában már kicsi a kereslete. Legjellemzőbb a lapocka, az már Nyugaton kiment a divatból, tehát dömpingáron be lehet hozni. Vagy hogy például a csont nélküli sertéshúsok ennyire elterjedtek, annak egyik oka az, hogy a csontos hús hamar beszürkül a csontok mellett, így könnyebb megállapítani, mennyire friss. A csont nélkülit viszont tovább lehet eltartani, így könnyebb Nyugat-Európából behozni. A pultnál nincs kiírva, honnan származik a sertéshús. Ausztriában ilyen gondok nincsenek: az osztrák ember osztrák húst vesz. Pont. Sokkal tudatosabb fogyasztói magatartásra lenne szükség hazánkban.
MN: Hol lépnek be a húsimport folyamatába az áfacsalások?
FÁ: Az áfaügyletek folyamatosan jelen voltak az élelmiszeripar minden szegmensében. A kereskedelmi áfacsalás módszerei változatosak, de abban hasonlítanak, hogy alapos előkészítést, jó kapcsolatrendszert és általában egy megbízható, legális hátteret is igényelnek. A kiskereskedelemben eléggé általános, hogy nem mindenről adnak számlát, de ez nem csak az élelmiszeriparra jellemző.
MN: Maradjunk a sertések után elcsalt áfáknál.
FÁ: A húsipar sertésbehozatalra szorul a kisszámú hazai állatállomány miatt. Ez 2009-től oly módon alakult át, ami arra utalt, hogy szervezett bűnözői csoportok is beszálltak a sertéskereskedelembe. Ennek az a lényege, hogy X. áthozza a határon az importsertést áfa nélkül, és eladja áfásan Y. kereskedő cégének. X.-nek nem kell visszaigényelnie az áfát, mert megvette 100 forintért, és eladta 127 forintért, ezt kifizetik neki, ő viszont egyszerűen nem fizeti be az áfabevételt a következő hónapban az adóhatóságnak. X. és Y. általában egy olyan közvetítő cég, amely kifejezetten az áfatrükközésre jött létre, és hogy nehezebben legyen követhető a sertés útja, még közbeiktat egy-két gyakran csak névleg létező céget. A cégek egy idő múlva eltűnnek. Ez a gyakorlat teljesen új helyzetet teremtett az egész iparágban, az élőállat-kereskedőktől a -feldolgozókig
MN: Ez miért nem derül ki egy adóellenőrzés során?
FÁ: Mert az általános adóellenőrzések évekkel később történnek, amikor már megszűnnek ezek a cégek. Ezeknél a cégeknél áfakiutalás előtti ellenőrzés sincs, hisz ők nem visszaigénylik az áfát, hanem egyszerűen nem fizetik be. Persze hallani a szakmában lebukott csalókról is, de ez csak a jéghegy csúcsa.
MN: Miért nem tettek a húsfeldolgozó cégek ez ellen semmit sem?
FÁ: Először nem is értettük, mi zajlik. Mi régi kereskedőkkel álltunk kapcsolatban, akik többsége szintén kárvallottja ennek. Azt tudtuk, hogy melyik szlovákiai sertéstelepről hozzák be a sertést, hisz az élelmiszer-biztonság ezt nyomon követi, de hogy közvetlenül vagy más cégeken keresztül hozzák be, azt az átvevő nem tudja nyomon követni. Tudtuk, melyik telephelyről érkezik a hús, de azt nem tudtuk, hogy közte volt két cég. Az élőállat-tartás csökkenése hiánycikké tette a sertést, amit csak importtal lehetett pótolni. A húsipar már 2011-ben erős lobbiba kezdett, hogy vezessék be a sertéshúsokra is a fordított áfát, de ezt nem sikerült elérni.
MN: Hogy lehet, hogy Szlovákiában nő a sertésállomány, szemben a miénkkel?
FÁ: Mert Szlovákiában külföldi gazdasági társaságok is vásárolhatnak földeket, ezért több holland és dán cég települt a mezőgazdasági területekre. Komoly szakmai hátérrel rendelkezve behozzák otthonról a malacokat - a sertéstenyésztésnek ez a legjövedelmezőbb része -, és Szlovákiában hizlalják fel őket. A fenti okok vezettek oda, hogy az egyébként is rossz pénzügyi likviditású magyar húsipari vállalatok egyre nehezebben jutottak élő sertéshez. Csak idő kérdése volt, hogy Pápa, Kapuvár, Gyula, Kaposvár, és sorolhatnám a többit, mikor húzza le a rolót. Ezek közül hármat az állam az önkormányzatokon keresztül egy pénzügyi injekcióval megmentett, de ez a strukturális gondokat nem oldotta meg, és hogy mindezek ellenére sem került sor a fordított áfa bevezetésére, érthetetlen volt. (A fordított áfa lényege, hogy a több üzleti lépcsőn átjutó, országhatárokon át utaztatott árutömeg után csak a végfelhasználás helyén kell elszámolni az államnak, azaz megfizetni az általános forgalmi adót - jelenleg ennek az ellenkezője az érvényes, a szállító számlázza a megrendelőnek az áru alapértékét plusz a 27 százalékos áfát, és a szállító vallja be az áfaösszeget - a szerk.)
MN: Január elsejétől 5 százalékra csökken az élő sertés és a félsertés áfakulcsa, de csak a cégeknek. A vásárlók ugyanúgy kifizetik a boltban a 27 százalékos áfát.
FÁ: A húsipar gyakorlatilag bedőlt, most megpróbálják megtámasztani a maradékot. A törvénytervezet elsősorban a húsfeldolgozók érdekében született, azért, hogy az élő sertés és a félsertés adásvétele ne maradjon a szervezett áfacsalás színtere. Eltűnt a játszási lehetőség a 100 és 127 forint között. Ha ez nem történik meg, a magyar húsipar nem bírta volna tovább. Kérdés, hogy időben jött a változtatás, vagy későn.
MN: Az elmúlt évben két húsgyár gazdasági igazgatójánál is tartottak házkutatást. Az egyik ön volt. Miért éppen a pápai és a kapuvári húsüzemnél indult vizsgálat?
FÁ: Mert ott keresik a tűt, ahol világos van, és nem ott, ahol elveszett. De a viccet félretéve, a Pápai Hús volt gazdasági igazgató asszonyát a húsipar egyik legjobb gazdasági szakemberének tartják, és nem ismerek senkit, aki a tisztességében kételkedne. Az engem érintő ügyben pedig tart a jogi eljárás, ebben ezért nem nyilatkozom.
MN: Kapuvár. Lát még reményt?
FÁ: A kapuvári húsgyár még ma is a legmodernebbek közé tartozik. A gyár eszközein a Magyar Fejlesztési Bank jelzáloga van, így azokat a bank birtokba vehetné. És ahogyan a nyugat-dunántúli gazdák 12 éve is megtermelték azt a négyszázezer sertést, amit Kapuváron vágtak, úgy a jövőben is meg tudják ezt tenni. Hosszú távon egy termelői szövetkezeti tulajdonlás jöhetne létre, de ehhez kell az MFB segítsége.
