Nem sikerült végezni a hétvégén a "hétvégi karbantartással" a Nyugati pályaudvaron

  • narancs.hu
  • 2024. november 18.

Belpol

Hétfő reggel emiatt nem tud annyi vonatot fogadni a pályaudvar, mint kellene, több vonat csak Kőbánya-Kispestig közlekedik. 

Hétfőn reggel részben kiesett a forgalomból a Nyugati pályaudvar: a Mávinform közlése szerint a pályaudvaron tartott hétvégi váltókarbantartás műszaki okok miatt elhúzódott, így a reggeli csúcsforgalomban csak kevesebb vágányon tudják ott fordítani a vonatokat.

Emiatt a ceglédi és lajosmizsei vonalon a reggeli vonatforgalomban változásokra, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra kell számítani. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az elővárosi vonatok egy részének végállomása ideiglenesen Kőbánya-Kispestre került át, nem mennek el a Nyugatiig. Részletes lista a változásokról itt olvasható.

A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között a megszokottnál kevesebb vonat közlekedik a reggeli órákban, ezért ezen a szakaszon a MÁV az M3-as metrót ajánlja azzal, hogy érvényesek rá a vasúti jegyek is az ország- és vármegyebérleteken kívül.

Hozzátették, amint a Nyugati pályaudvaron a korlátozásokat feloldják, a forgalom újjászervezését azonnal megkezdik, hogy mielőbb helyreállhasson az eredeti menetrend. Azt is írták, a szakemberek folyamatosan dolgoznak, hogy az állomás mielőbb a teljes kapacitással üzemelhessen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.