Az amerikai kormány nem hunyhat szemet – Hogy lesz ebből vendégség?

  • narancs.hu
  • 2017. május 4.

Belpol

Újabb tekintélyes amerikai lap megy neki Orbánnak.

A The Washington Post internetes véleményrovatában egy cseh–magyar elemzőpáros, Dalibor Rohac és Hajba Máté írt tegnap arról, hogyan vethetne gátat az Egyesült Államok Magyarország tekintélyuralmi rendszerbe süllyedésének. A cikk szerzői azt írják, bár Magyarország Washington barátja és szövetségese, szerintük az amerikai kormány nem hunyhat szemet afölött, hogy Magyarország Orbán Viktor vezetése alatt távolodik a nyugati, demokratikus értékektől.

A szerzőpáros öt lépést javasol a Trump-adminisztrációnak. Ezek egyike, hogy az USA

vezessen be vízumtilalmat

a civil szervezetek elleni törvényjavaslat, valamint a lex CEU kidolgozóival, beterjesztőivel és megszavazóival szemben, éppen úgy, ahogy 2014-ben az amerikai kabinet kitiltott hat kormányzati tisztségviselőt – köztük Vida Ildikót, akkori NAV-elnököt –, mivel adócsalási ügyben voltak érintettek.

Dalibor Rohac

Dalibor Rohac

 

A cikk szerint Trumpnak tapasztalt karrierdiplomatát kellene kineveznie a budapesti állomáshelyre, amely január óta üres.

A nyomásgyakorlás újabb eszköze lehetne, hogy az amerikai kormány ideiglenesen csökkenti a kölcsönös katonai együttműködés mértékét, illetve leszögezi, hogy

nem látja szívesen Orbánt a Fehér Házban.

A szerzők szerint Washingtonnak cselekvésre kellene buzdítania az európai partnereket, Berlint és Brüsszelt is, mert utóbbiaknak komolyabb elrettentő intézkedésekre is lehetőségük van.

(via The Washington Post, MTI)

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.