„Nem tudunk már hová hátrálni”

  • Lakner Dávid
  • 2015. április 1.

Belpol

A dolgozói szegénységről és a minimálbérkérdésről rendezett konferencia a kormányt nem érdekelte, de a súlyos tények és az érdemi vita így sem hiányzott.

A Friedrich Ebert Stiftung és a Policy Agenda által szervezett szerdai konferencián, ha a kormány képviselői nem is vettek részt, 2010 előtti vezetők, mostani ellenzéki politikusok azért képviseltették magukat: jelen volt a közönség soraiban többek közt Szigetvári Viktor és Lendvai Ildikó is. A Kossuth Klubban tartott rendezvényt a Policy Agenda igazgatója, Kiss Ambrus nyitotta meg. Mint felvezetőjében mondta, a dolgozói szegénységről azért is fontos beszélni, mert frusztráltabbá, a szélsőségek iránt nyitottabbá tesz. (Mondandójával feltehetőleg a Jobbiknak az utóbbi időkben mért megerősödésére hívta fel a figyelmet.) Kiss szerint egyre növekszik azok száma, akiket a dolgozói szegénység sújt: köztük vannak a pályakezdő fiatalok épp úgy, mint a közfoglalkoztatottak. Az igazgató úgy látta, a dolgozói szegénység rendszerhiba, de egy rendszert nehéz megváltoztatni, ezért egyelőre marad az egyéni sorsok menedzselése reális lehetőségként.

Kiss után Pogátsa Zoltán és Magas István közgazdászok tartották meg bevezető előadásaikat, melyek elvileg vitában álltak egymással a minimálbérkérdés jövőjét illetően. Valójában azonban heves szópárbaj itt még nem volt, már csak azért sem, mert Pogátsa jól felépített, láthatólag szenvedélyes előadására Magas egy visszafogottabb, általánosabb jellegű beszéddel válaszolt. A Nyugat-magyarországi Egyetemen oktató közgazdász szokása szerint a „neoliberális” modellt vette célba, és arról beszélt, hogy a vulgárliberális értelmezés szerint az alacsony bérek vonzzák a befektetőket, míg a magasak inkább taszítják. Pogátsa viszont úgy látja, ez nem igaz, mert akkor Bulgária lenne a legvonzóbb, Svédország pedig a legkevésbé vonzó a befektetők számára. Pogátsa szerint minden azon múlik, milyen erősek a szakszervezetek és a munkaadók. „Állandóan megjelenik, hogy először meg kell tanulni úgy dolgozni, mint a németek, aztán hőbörögni” – vélekedett, majd egy OECD PIAAC-felmérésre hivatkozva kijelentette, hogy ha ez így lenne, akkor nem lennének magas bérezési országok is hátul a felnőtt lakosság képességeit felmérő listán.

A közgazdász úgy látta, szektorális béralkukra lenne inkább szükség, míg most ezekkel szemben központilag megszabott minimálbér van. Pogátsa hozzátette:

Ki kell szorítani azokat a cégeket a piacról,

amelyek éveken keresztül nem tudják megfizetni a munkavállalóknak a bérminimumot. Szerinte persze ha emelkedne a bérminimum szintje, kiderülne, hogy ki tudják azt is fizetni a munkaadók, csak egyel kisebb autót lennének kénytelenek vásárolni.

Senki nem vidám

Senki nem vidám

Fotó: Németh Dániel

Magas István a klasszikus kérdés feltételével indított: „Mikor jobb az élet, gazdag országban szegényként vagy gazdagként egy szegény országban?” Szerinte nem triviális a válasz, és egyértelműen előbbinek jobb, ami „a fejlett kapitalizmus vívmánya.” Aztán nem túl pozitív jóslatokkal hozakodott elő: szerinte jó esetben is néhány évtized kellene ahhoz, hogy beérjük Németországot, de ez akár hetven évbe is beletelhet.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség leköszönt elnöke, Pataky Péter arról számolt be: ő maga aktív résztvevője volt a bértárgyalásoknak, és a háromoldalú egyeztetéseken szerinte egyedül a kormány nem tekintette értéknek a tárgyalásokat. Szerinte ez már megfigyelhető volt az első Orbán-kormány idején is: miközben ők ötszáz forintos minimálbéremelésről vitáztak, Orbán Viktor az egyeztetéseket megkerülve a nyilvánosság előtt bejelentette, hogy két éven belül 25-ről 50 ezerre fog nőni ez az összeg.  Ugyanakkor Pataky szerint sem következett be drámai zuhanás, „a magyar textilipar pedig enélkül is megszűnt volna.”

A konferenciát záró beszélgetést Szikra Dorottya szociológus a nők munkaerőpiaci helyzetének elemzésével nyitotta: mint mondta,

a nők foglalkoztatása jóval alacsonyabb,

különösen az anyáké, de ha foglalkoztatva is vannak, húsz százalékkal kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért. Szikra kijelentette: a nők csaknem fele a közszférában dolgozik, míg a férfiak esetében ez csak húsz százalék, így „az állami szektorban dolgozók bérének rángása nagyrészt a nőket érinti.”

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Viktória ehhez azt tette hozzá: 700 ezer körüli a közalkalmazottak száma, akik közül 355 ezren nem érintettek semmilyen életpálya-intézkedésben. Mint mondta: 14 fajta bérrendszer van a közszférában, és mindenhol megvannak a rendezésből kimaradottak: például az óvodai- vagy iskolatitkár, illetve az a munkás, aki az oxigénpalackot odatolja a beteg ágya elé. Szerinte a szociális ágazatban kézzel fogható a dolgozói szegénység, és több mint 70 százalék a létminimum alatti nettó bérrel rendelkezik.

A Videoton vezérigazgatójaként is tevékenykedő Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint a konferencián arányaiban kevesebb szó esett arról, mit is kellene tenni. „Nyilván vannak gazdag emberek, de nem lehet mondani, hogy a magyar tulajdon sokat visz el” – fejtegette, és elmondta, precízen kell megfogalmazni, hol mennyi folyik el és ebből mennyit lehet visszaadni.

„Bármilyen minimálbért be lehet vezetni,

de inkább be kellene látni, hogy ezt nem lehet attól függetlenül venni, hogy a velünk versengő országokban mi történik.”

Szikra viszont úgy vélte: a szegénység irdatlan mértékben nőtt, a depriváció aránya 30 százalék körüli, míg Szlovákiában jóval alacsonyabb. Eközben viszont a munkaintenzitás mértéke nem csökken szerinte, így valami baj a bérekkel kell, hogy legyen, „különben mi a csodától nőne a depriváltság?” Lakatos viszont elmondta: meg kell nézni, hova tűnt a pénz, Szlovákiának pedig kisebb az adóssága, mi pedig a GDP 2-3 százalékát elköltöttük úgy, hogy „semmi közünk nem volt hozzá.”

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László úgy látta: azért is kell a harc, mert 2:1 arányban mindig a munkavállalók húzzák a rövidebbet. Szerinte a 2010-11-es bérátrendezés óta sem javult a helyzet, „ennyit az együttműködésről. Igenis harcosabb retorika kell, nem tudunk már hová hátrálni.” Mint kifejtette, a bruttó minimálbérből sem jön ki a létminimum szintje, a nettó közmunkabér pedig 51 ezer, így nekik is el kell menniük háztájiba, idénymunkába, hogy kiegészítsék fizetésüket. „Mikor lenne így idejük állást keresni?” – tette fel a kérdést. Kordás elmondta: találkozott már úszómesterrel is, akit közmunkásként foglalkoztattak az uszodában, a MÁV-nál pedig 1600 közmunkás van. „Ha ezek a munkák valósak, miért közmunkában kell őket elvégezni?” Kordás elmondása szerint „a közszférában jó rég nem volt bérfejlesztés”, és a konvergencia-program szerint 2017-ig nem is lesz, „és ezt nem szabad így hagyni. Nem feltétel nélküli együttműködés kell.”

Lakatos rákérdezett arra is, miféle összegből lehetne megoldani a minimálbéremelést, mire válaszként érkezett, hogy a be nem szedett áfát is több ezer milliárdra saccolták. Lakatos szerint viszont „ne gondoljuk, hogy a NAV direkt nem szedi be, és ha A helyett B lenne az adóhivatal vezetője, akkor sem lenne 500 milliárddal több az áfabevétel.”

Kordás végül elmondta: a közszolgáltató szférában is gondok vannak, márpedig ha a helyzet nem javul hamarosan, úgy megmozdulások is jöhetnek majd, akár már május 1-jén.

Neked ajánljuk