Interjú

„A Jobbikkal szembeni tabuk mára ledőltek” - Krekó Péter, a Political Capital (PC) elemzője

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2015. április 1.

Belpol

Az Ipsos a teljes népesség körében 21 százalékra mérte a Fideszt és 18-ra a Jobbikot. A szélsőjobboldali párt soha nem állt még ilyen jól. Mi vezetett ide? Erről beszélgettünk az elemzővel.

Magyar Narancs: Másfél éve beszélgettünk a Jobbikról (lásd: Szexivé tenni a szélsőjobbot, Magyar Narancs, 2013. október 30.), akkor csak 6-800 ezer szavazója volt a pártnak. Az akkor kezdődött ún. cukiságkampánnyal az alacsony támogatottságukat akarták feltornászni – úgy tűnik, sikerült is, ma a Jobbiknak az Ipsos szerint 1,5 millió szavazója lehet. Ezt csak a kampánynak köszönhetik, vagy másnak is?

Krekó Péter: Az imázsváltás sikerét a 2014-es választások is igazolták, ahogyan azt is, hiába van a szélsőjobboldalon egy hangos, radikális kisebbség, a táboron belül ez a váltás nem okoz különösebb problémát. Legutóbbi beszélgetésünk óta a Jobbik bőven megkétszerezte szavazói számát. Az imázs sokat számít, de hangsúlyoznám: ez az arculat a Jobbiknál alapvetően csak a felszín, amely a szélesebb nyilvánosságnak szól. A mögötte húzódó tartalom ugyanaz, mint korábban. Ez törvényszerű is, hiszen a párt vezető politikusai ugyanazok maradtak, sőt a legutóbbi tisztújításon inkább a keményvonalasok kerültek előtérbe a mérsékeltebbekkel szemben. Azaz valódi mérséklődésről nem beszélhetünk. Ezt mondom én, az elemző, a választók azonban nem így látják, ők a formára reflektáltak 2014-ben. És noha fontosak azok a botrányok, hírek, amelyek egyre gyakrabban fedik fel a Jobbik valódi arcát, ezek – ha megállíthatják is a növekedést – nem fogják lerombolni a mostani támogatottságot. Nagyon szeretnének ugyanis a Jobbik szimpatizánsai hinni abban, hogy a Jobbik hiteles erő, így a jelenlegi politikai környezetben irreális várni, hogy akármilyen politikai információ bezúzná a párt támogatottságát. Közben a par­lamenti pártok kevés energiát fordítanak rá, hogy megtalálják a Jobbik ellenszerét. A magam részéről a Jobbikot egy olyan projektív felületnek látom, amire a választók rávetítik az igényeiket: tisztaságot, elvhűséget, erkölcsös­séget, a nemzeti érdekek képvi­seletét.

MN: Mit tudunk az új szavazókról? Honnan jöttek?

KP: Van egy általános tévhit, nevezetesen, hogy a Jobbik a szavazói nagy részét a baloldalról szerezte. Ez már 2010-ben sem volt így, ha pedig a frissebb felméréseket nézzük, amelyek a pártelutasítottságot és a másodlagos pártpreferenciát mérik, akkor azt látjuk, hogy továbbra is a Fidesz és a Jobbik közt a legnagyobb az átjárás. Ha a Fidesz visszaesik, általában a Jobbik erősödik. Mindez nem jelenti azt, hogy a Jobbik fel tudná szívni a Fidesztől elpártolt összes szavazót. A kormányellenes bizonytalanok körében valóban a Jobbik és az MSZP verseng egymással. Ahogy 2010-ben, úgy 2014-ben is a legtöbb új szavazót a Fidesztől és a bizonytalanok köréből hozta a Jobbik.

MN: Egy múlt héten nyilvánosságra került beszélgetésben Sneider Tamástól, a párt alelnökétől ez hangzott el: „Ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg bent a parlamentben.” Sneider a Betyárseregre és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra (HVIM) utalt, az előbbi nyíltan rasszista szervezet például. A politikus lavírozásról, ügyes kommunikációról is beszélt.

KP: Aki egy kicsit is foglalkozik a Jobbikkal, annak semmi meglepő nem volt a beszélgetésben. A párt másik alelnöke az a Novák Előd, akinek a „holokausztbizniszről” vagy a Rikárdó-ügyben kifejtett nézeteit ismerhetjük. A Jobbik helyi felületei, a kuruc.info továbbra is teli vannak rasszista, erőszakos tartalmakkal. Ebből is látszik, hogy a Jobbik nem olyan centralizált párt, mint a Fidesz, Vona nem olyan megkérdőjelezhetetlen vezető, mint amilyen Orbán a Fideszben. A Jobbikban nincs vezérszólam, és nincs olyan stratégia, aminek követése minden politikuson számon kérhető volna. Vona és néhány párttársa örülne, ha el tudnák vinni – akár a radikalizmus feladásával – egy centrumpárt felé a Jobbikot, csakhogy a párt nem cserélődött ki, bármennyi cicás fotót posztolnak is.
A mérséklődési folyamat emiatt csak ellentmondásos és képmutató lehet. A radikális pártok jellegzetes kommunikációja, hogy mosolyognak a nyilvánosság felé, aztán kikacsintanak saját táboruknak. A Svéd Demokratáknak is volt ebből több botrányuk, mint ahogy szinte mindegyik, a közép felé tartó szélsőséges pártnak, de megjegyzem: a svéd esetben mindez nem fogott a népszerűségükön. Miközben a párt többször elhatárolódott a rasszizmustól, egyes politikusai acélrudakkal járták az utcákat, hogy találjanak egy bevándorlót, akit megverhetnek… Ez megvolt a Le Pen-féle Nemzeti Frontnál is, amely a Jobbiknak ­talán a legfontosabb példa, és amelynek a középre húzása egy gyengülő középjobboldal mellett mutatta meg, milyen terek nyílhatnak meg Nyugat-Európában a szélsőjobb előtt. Itt ugyanúgy megvannak az ellentmondások: gesztusok a kisebbségek felé, a bevándorlóháttérrel rendelkező politikusok előtérbe tolása, miközben alsóbb szinteken továbbra is erős a gyűlöletre épülő retorika. Ez Magyarországon is így van. Igaz, minden politikai párt többszólamú, és a különböző politikusok mondatai között van ellentmondás. Kérdés, hogy ezeket tudja-e a párt a választók számára hitelesen kezelni. Eddig a Jobbik tudta. Miközben Vona arról beszél, hogy abba kellene hagyni a cigányozást, és változtatni kell a stíluson, november végén a Jobbik ifjúsági tagozata a HVIM-mel és a Betyársereggel tüntetett a cigánybűnözés ellen, a régi szép időket idézve.

MN: Nincs a botrányoknak meg­erősítő funkciójuk? Ott volt az ózdi jobbikos polgármester kabinetvezetője, aki Uzival „lőtt volna a cigánysoron”. Nem hiszem, hogy a párt emiatt sok szavazót veszített volna.

KP: Egyetértek. Rossz kimondani, de a magyar társadalom többségének romaellenessége olyan mértékű, hogy szinte nincs az
a cigányellenes megnyilvánulás, amin fennakadna. Végeztünk egy kutatást az Ipsosszal a politikai erőszakra való fogékonyságról. Arra a kérdésre, hogy milyen csoportokkal szemben igazolható az erőszak, a romákkal szemben volt a legmagasabb az igenek aránya. Azaz velük szemben csak azért alkalmazható az erőszak a válaszadók 29 százaléka szerint, mert romák. Semmit sem csinált, „csak” roma származású, és – ez egy másik kutatás – a magyarok 60 százaléka szerint már a „vérében van a bűnözés”. Ott tartunk, hogy a magyar társadalomban a romaellenesség a norma szintjére lépett, ezért a romák elleni fellépést szorgalmazó nyilatkozatokat a szavazók alapvetően nem fogják büntetni. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a választók kizárólag extrém válaszokat fogadnának el. De a romakérdésben – amit kisajátított a Jobbik – ez az egyetlen, ami ma rendelkezésre áll. Azaz ha valakinek a romaintegrációval baja van – és ezzel sokan lehetnek így, hiszen ez az egyik legkomolyabb társadalmi problémánk –, az jó eséllyel gondol a Jobbikra, ha szavazni kell. Egy mis­kolci kutatás ugyanakkor kimutatta, hogy a választókat jobban érdeklik a megélhetési kérdések, mint a romakérdés. Épp ezért kéne ezekre fókuszálni, és nem abba fektetni az energiát, hogyan lehet romaügyben visszaelőzni a Jobbikot. Ez úgysem fog menni.

MN: A Jobbik világa sokarcú: a különböző szubkultúrák, a Betyársereg, az érpataki polgármesterrel felálló Atilla Akadémia, a kutyusokkal pózoló Vona – van benne minden. Hogy lehet ennyi attitűdöt egybefogni?

KP: Ez a világ valójában elképesztően heterogén, s ez a XX. század közepén is így volt. A Magyar Gárda – a Jobbik szempontjából – épp azért volt óriási bravúr, mert a párt egységesítette maga mögött a szélsőjobbot. Ami így sem teljesen egységes: a Pax Hungaria, a Magyar Nemzeti Arcvonal, a hasonló neonáci, hungarista csoportok nem kötődnek szervesen a Jobbikhoz. Ezek a szervezetek azonban marginálisak, nem törekszenek politikai népszerűségre. Miközben a jelentős szélsőséges csoportok felett a Jobbik kontrollt gyakorol, a nála radikálisabb szervezeteket a saját hasznára alkalmazza. Például a HVIM végzi a Jobbik határon túli kapcsolatépítését – mintha a párt egyszerűen kiszervezte volna ezt a munkát. A szisztéma lényege, hogy az erőszakos, rendszerellenes elemek ebben a szélesebb értelemben vett Jobbik-világban valamelyik szatellitnél megtalálják a maguk közegét, miközben a Jobbiktól sem idegenednek el.

MN: A heterogenitás amúgy is jellemzi a nagyobb pártokat.

KP: Igen, ebben hasonlítanak egy igazi nagy pártra: a Fidesz–KDNP-ben a liberális konzervatívoktól a radikális nacionalistákig, a „plebejus” irányzat képviselőiig sokféle irányzat megjelenik. Pokorni Zoltán, Németh Szilárd, Kövér László, Harrach Péter ugyanazon pártszövetség tagja. Az MSZP-ben Kunhalmi Ágnestől vagy Hiller Istvántól Szanyi Tiborig terjed a paletta. Ezek nagyon különböző világnézetek. Ám az eszközökhöz való viszonyban jelentős a különbség: a Jobbik és szövetségeseinek radikális politikusai az erőszakos hatalomváltás lehetőségéről is beszélnek, ilyen a többi pártnál nem fordul elő.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

MN: Vajon ez nem tántorítja el a Jobbiktól a mérsékeltebbeket, azokat, akiktől távol áll a Betyársereg militáns világa?

KP: Megint csak a Magyar Gárdát említem: ez a csoport ott volt az indulásnál, ezért ilyen ügyekben a Jobbik-tábor többet elbír. Ráadásul a választók többségéhez nem jutnak el információk a Jobbik szövetségesi körébe tartozó Betyársereg vagy a HVIM tevékenységéről. Ezek a nyilvánosság előtt nem exponált szervezetek teszik a dolgaikat, ellátják a funkciójukat a szélsőjobboldalon – de a választók többsége nem ezek alapján alkot véleményt a Jobbikról, hanem a mérsékeltebb médianyilatkozatokból. Mivel ezen szervezetek nem kapnak nagyobb médiafigyelmet, így sokat eddig nem ártottak. Amúgy a Jobbiknak jobb őket közel tudni, hisz potenciális veszélyt is jelenthetnek, ha megvadulnak: elég sokat tudnak a Jobbik politikusairól. Ha a szavazók jobban szembesülnének ezen szervezetek erőszakosságával, az átlagembert alapvetően taszító stílusával, alighanem sokan elbizonyta­lanodnának. De a szembesítést nem teszik meg sem a kormánypárti, sem az ellenzéki politikusok, így a kettős politikát a Jobbik nyugodtan alkalmazhatja. És miközben a Jobbik nyomul a centrum felé, ez az átpozicionálás nem ver nagyobb hullámokat a radikálisok körében. Nem kizárható, hogy a radikálisabbak politikai pozíciót vagy pénzt kérnek és kapnak a támogatásért cserébe. Az pedig, hogy csend legyen, és ne kelljen a nyilvánosság előtti harcokkal foglalkozni, sokat megérhet a Jobbiknak.

MN: Miközben vannak olyan kutatások, amelyek arról árulkodnak, hogy a Jobbik-szavazók értékrendje több ponton eltér a párt ideológiájától…

KP: Igen, és ha az ellenzéki erők a Jobbikkal szemben hatékony stratégiát akarnának kidolgozni, foglalkozhatnának ezekkel. Eddig nem volt érdemi politizálás a Jobbikkal szemben, mert bal-
és jobboldalon is úgy láthatják, a Jobbik nekik segít. A kétharmad valószínűleg nem, de legalábbis sokkal nehezebben lett volna meg erős Jobbik nélkül, és az MSZP is azt érezheti, hogy a párt inkább a Fidesztől szipkáz el szavazót. A Jobbik azonban nem csak egy párt a politikai erők közül. Azért nem, mert alapvető demokratikus és emberi jogi normákat nyíltan megszeg. Persze ilyen normaszegéseket láthatunk kormányoldalon is, de olyan szisztematikusan ezt senki sem teszi, mint a Jobbik. Ha más párt politikusa erőszakra buzdítana, azonnal kizárnák a pártból, ez a Jobbiknál soha nem történik meg. Ebből a szempontból a Political Capital vállaltan nem semleges. Azt gondoljuk, a Jobbikot nem betiltani és elhallgattatni kell – nem is lehet –, de nem lehet úgy kezelni, mint más politikai erőt. Azt is látni kell, hogy a Jobbik és jelenlegi, illetve potenciális szavazóinak a gondolkodása között mekkora a szakadék.

MN: Egy ilyen ellentmondás a párt által hangoztatott vallásosság, noha a szavazóik közt magas az ateisták vagy a vallástalanok száma egy felmérés szerint.

KP: Azt hiszem, a kereszténységnek egyetlen szerepe van a Jobbiknál: a kód, hogy ki nem vagyok. Ha keresztény vagyok, akkor nem vagyok zsidó. A Jobbik hitvilága, ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről, semmiben sem konzekvens. Hiszen a kereszténység, a pogány elemek és olykor a muszlim világ iránti vonzalom valami egészen fura és torz elegyet ad ki. Érdekes az is, hogy a felmérések szerint a Jobbik fiatal szavazói, ha értékek szintjén vizsgáljuk őket, kevésbé konformisták, kevésbé tekintélyelvűek és kevésbé tradicionalisták, mint a többség.

MN: Miközben a párt ezekre az értékekre épít.

KP: Míg sok fiatal a lázadás élményét keresi és találja meg a Jobbiknál, a párt ideológiája lázadásellenes. Ez is ellentmondás.

MN: Ahogy az oroszbarátság is, hiszen a Jobbik-szavazók többsége még mindig Nyugat-barát.

KP: Sőt, a Medián egyik kutatásából az derül ki, hogy a Jobbik szavazói közt többen vannak azok, akik nem szimpatizálnak Oroszországgal, ám szimpatizálnak a Nyugattal és az Egyesült Államokkal, mint a Fidesz szava­zóinak körében. A szavazók tehát nem azért voksolnak a Jobbikra, mert a párt ennyire hajtja a keleti nyitást Oroszországgal, Törökországgal és Azerbajdzsánnal, hanem ennek ellenére. De miért? Mert a Jobbik sikerének egyik nyitja, hogy nagyon erősen tudja azt kommunikálni, amit nem akar. Nem akarnak a Nyugat gyarmata lenni, ezért kell a keleti nyitás. Ez sokak számára elfogadható lehet – csak azt hiszem, a Jobbik szavazóinak többségének még csak elképzelése se lehet arról, hogy a párt oroszbarátsága milyen elképesztően mély. Nem annyira köztudott, hogy a Jobbik nyár elején olyan lakossági fórumokat tartott, ahol az orosz–ukrán válságról „tájékoztatva” az orosz narratívát nyomta át. De vajon érdekli ez
a Jobbik-szavazókat? Szerintem nem nagyon. Nincs a mögött politikai ráció, hogy a török- és főképp az oroszszimpátiát ilyen erősen nyomják a választóiknak, akik láthatóan nem erre vevők. Más lehet ennek az oka: az anyagi és politikai függés. De ezt az ellentmondást még egyetlen párt sem magyarázta el részleteiben. Így könnyű az ellentmondásokkal együtt élni.

MN: A pénzbeli juttatást jelen tudásunk alapján csak vélelmezni lehet, de elemzőként lát-e olyan mozzanatot, ahol a Jobbik orosz fordulata szembetűnő?

KP: A közeljövőben publikálunk egy tanulmányt a magyar szélsőjobb oroszbarátságáról. Ennek van hagyománya a hazai szélsőjobboldalon, az eurázsiai gondolkodás, a turanizmus, egyfajta Kelet felé figyelő, Nyugat-ellenes gondolkodás – ám a Jobbik kezdetben erősen kommunistaellenes és oroszkritikus volt. Megnéztük ennek a fejlődéstörténetét a kuruc.infón, és azt láttuk, hogy amíg egy 2007-es észtországi konfliktusban, amikor a helyi orosz kisebbség tüntetéseket szervezett, hogy a nekik kedves, szovjet háborús szobrot ne vigyék el, a portál még egyértelműen oroszkritikus állásponton volt. Ám 2008-ban, a grúz válságnál már érezhetően az orosz narratívát közvetítette. A PC-vel 2009-ben írtuk első tanulmányunkat a kelet-közép-európai szélsőjobbról, és látszott, hogy a magyar, a bolgár, a szlovák és a szerb szélsőjobboldali pártok az orosz diplomácia szócsövévé váltak. Egy-két év alatt történt meg ez a teljesen reflektálatlan fordulat, amire nem tudunk ideológiai magyarázatot adni. Magyarországon talán ekkor ért be Kovács Béla munkája, aki ekkor már évek óta dolgozott azon, hogy a Jobbikot Kelet felé fordítsa, és kezdetben pénzt is fektetett a pártba, amikor az erőforrások híján volt. Nincs bizonyíték, de nem is zárható ki, hogy az, amit Oroszország előszeretettel csinál, a Jobbik környékén is megtörtént. Oroszország Európa-szerte radikális szervezetekbe és médiumokba invesztál, melyek így a Kreml szócsövévé válnak. Ennek célja a térség és az unió destabi­lizálása. Ma a Jobbik külpolitikája szinte 100 százalékban leírható az orosz érdekek képviseletével: külpolitikai „semlegesség”, kilépés a NATO-ból, orosz gázra és atomenergiára épülő energiapolitika. Ennek ellenére azok a szavazók, akik nem az orosz nyitás hívei, maradnak a Jobbik mellett. Hiába, hogy a párt politikája nem a magyar, hanem az orosz érdekek képviseletéről szól.

MN: Mit gondol, meddig nőhet a Jobbik támogatottsága?

KP: Soha nem hittem a „plafonelmélet”-ben. A felmérésekből nem látszik, hogy a Jobbik elutasítottsága olyan magas lenne, hogy az gátat szabjon egy ennél is komolyabb emelkedésnek. A Jobbikkal szembeni korábbi tabuk mára ledőltek. Elméleti lehetőség van
a további erősödésre, és ebben benne van az is, hogy a Jobbik kormányra kerüljön. Jelenleg a Fidesz narratívája megtört, nem ­látszik, hogy rövid időn belül visszaszerezze elvesztett szavazóit.
A Jobbik gravitációs ereje most jobb, mint a baloldali ellenzéké. Ez azonban változhat. Függ attól, hogy az MSZP túl tud-e jutni a jelenlegi korlátain, s vissza tudja-e tornázni magát a potenciális váltópárt szerepébe. Ebből a szempontból a tapolcai választás ki­emelten fontos lesz. Kérdés az is, hogy a civil mozgalmak mikor és hogy, egyáltalán materializálódnak-e a politikai térben. Jelenleg a baloldalon múlik, megáll-e a Jobbik erősödése, vagy sem. Noha a Jobbiknak van egy törzsszavazó bázisa, ami sose fog a baloldalra szavazni, a bizonytalan szavazók egyre szélesebb rétege a kormány ellen akar szavazni, és olyan erőre adja voksát, amelyben látja a kormányváltás lehetőségét. Ha ez a Jobbik, akkor rá, ha valami a bal­oldalról, akkor arra. Ez egy pragmatikus szemlélet. A tapolcai választás eldöntheti, kiről hiszik el, hogy képes megverni a Fideszt, és kiről, hogy nem.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.