Magyar Narancs: Mi váltotta ki a tavalyi látogatását?
Michel Polge: Ehhez előbb tisztáznom kell, hogy mi a világörökség. A világörökség egy címke. Bármely állam kérheti bizonyos területének a világörökséggé nyilvánítását, amit az UNESCO bizottsága hagy jóvá vagy utasít el. Magyarország még a nyolcvanas években kérte a Vár világörökséggé nyilvánítását, később, a rendszerváltás után lett az Andrássy út, illetve a zsidó negyed is a világörökség része.
MN: Az Andrássy út világörökségi helyszín, a zsidó negyed az úgynevezett pufferzónája, rávezető területe. Jogi értelemben mi a különbség a kettő között?
MP: Körülbelül annyi, mint két kacsa között. A pufferzóna a világörökségi terület körül van, folyamatosan vita van arról, hogy a része-e vagy nem. Ez egyfajta védelmi zóna, de nem vonatkozik rá kevesebb kötelezettség, mint a világörökségi helyszínre. A világörökséggel kapcsolatos kötelezettséget nem törvények szabályozzák, ez morális kérdés.
MN: Ha jól tudom, civil nyomásra hívták önt Budapestre.
MP: Három-négy éve folyamatosan érkeznek panaszok a nemzetközi UNESCO Bizottsághoz az Óvás! Egyesülettől, hogy a nagy építészeti értékű épületeket a kerület eladja, és a helyükre középszerű, középminőségű házak épülnek. Ilyenkor a nemzetközi központ felkeresi a helyi diplomáciai delegációt, és tájékozódik a helyzetről. A magyar állam úgy döntött, hogy a felmerült kérdések megválaszolására szakértőt kér fel.
MN: Miért önt kérték fel?
MP: A szakértők önkéntes alapon dolgoznak, pénzt nem kapnak. Én építész vagyok, tizenöt éve foglalkozom műemlékekkel.
MN: Miért tartja értékesnek a régi pesti zsidó negyedet?
MP: Miért kell ezt elmagyarázni?
MN: Mert ez a közvélemény számára nem kézenfekvő. Sűrűn lakott terület, korszerűtlen lakásokkal, rossz műszaki állapotú házakkal, könnyen hihető, hogy ezek az épületek fabatkát sem érnek.
MP: Általában a közvélemény hajlamos az egészen régit értékelni; könnyebb Prága óvárosát becsülni, mint egy tizenkilencedik századi városrészt. Ezt a városnegyedet, aminek része a pesti zsidó negyed, nagyon jól kitalálták, kiváló urbanisztikai értékei vannak, és rengeteg építészettörténeti stílus megtalálható benne. Ráadásul nem múzeum, hanem élő városnegyed. Én nem vagyok az a típus, aki tűzön-vízen át a megőrzésért küzd, de állítom, hogy ezt a városnegyedet könnyű rehabilitálni, könnyű a fenntartható fejlődés szempontjai szerint beavatkozni. Szép, élő, működő városrészről van szó, bár zömmel a szegény lakosság maradt itt.
MN: Miből gondolja, hogy könnyű rehabilitálni?
MP: Minden francia urbanista álma lenne egy ilyen városnegyed. Nálunk a városok sűrűn beépítettek, kevés a levegő, kevés a tér. Itt tökéletes az úthálózat. Nem túl magasak az épületek, van hely köztük, vannak udvarok, a sűrűsége gyorsan és könnyen oldható, ha a lakásokat összevonják, esetleg összekötik az épületeket. Hogy Párizsban néhány ennyire levegős városnegyedet kapjunk, a fél kerületet le kellene bontani. Azon ritka, világszínvonalú példája a tizenkilencedik századi várostervezésnek, amilyenből már nincs sok a világon.
MN: És mit tapasztalt a missziója során?
MP: Egy teljesen ellentmondásos, abszurd helyzetet.
MN: Kifejtené?
MP: Képzelje el, hogy mutatnak magának egy üveg Tokajit, megkapja, és utána egy kalapáccsal szétverik az üveget. Vasárnap érkeztem, hivatalosan hétfőn reggel kezdődtek a megbeszélések, de én akkor már be is fejezhettem volna. Hiszen az volt a kérdés, hogy kompatibilis-e a világörökségi címmel az, ami a zsidó negyedben történik. Egyértelműen nem kompatibilis. Ez abszurd. 2002-ben egyszerre kérték a világörökséggé minősítését, és kezdték lebontani, anélkül, hogy a bontásnak célja lett volna.
MN: Fel tudja oldani ezt az ellentmondást?
MP: Hétfőn tíztől erről szólt az egész. Itt kezdett számomra érdekessé válni. Ha ilyet lát, nyilván maga is azt gondolja, hogy a családban valami probléma van. Megkerestem, mi a probléma.
MN: És mi a probléma?
MP: Strukturális problémáról van szó, ez nem szándék kérdése. A világörökségi központ dialóguspartnere az állam. ' a felelős a világörökségért. A városrendezésért a fővárosi önkormányzat felelős. Az ingatlanok pedig a kerületi önkormányzat kezében vannak. Tehát három szereplőnél van hatalom. A negyedik szereplő a pénz. Nem a jog, a törvények parancsolnak, hanem a gazdaság. A törvényeket azért hozzuk, hogy orientáljuk a gazdaságot, hogy a legrosszabbat elkerüljük. Ami számomra kiderült, az az, hogy a negyed alakulása elsősorban gazdasági kérdés. A befektetők, külföldiek és magyarok megveszik a kerülettől az ingatlanokat, és ahogy tudják vagy akarják, átalakítják őket. A kapitalista befektetés pozitív dolog, de itt nincs semmi, ami ezt szabályozná. Nem akarok állandóan a francia rendszerre hivatkozni, de mégis megteszem: annak érdekében, hogy a kapitalista tőkét bevonják, a magánszereplőket érdekeltekké teszik abban, hogy lakóépületekként rehabilitálják az ingatlanokat. Ehhez először is az szükséges, hogy az önkormányzat akarjon tenni valamit a negyedért, majd az, hogy az állammal közösen megteremtse hozzá a gazdasági eszközöket. Az építési szabályozás már másodlagos kérdés. Ellene vagyok, hogy a szabályozás oldjon meg mindent. Ha megállítja a tőkebeáramlást, kinek lesz pénze renoválni a házakat?
MN: Ezt a sorrendet akár fordítva is elképzelhetjük, úgy, hogy az állam tartja kiemelt közügynek a városrehabilitációt, és ennek érdekében alakítja az adórendszerét, nem?
MP: Én azt gondolom, hogy a helyi akarat a legfontosabb. Hogy a kerületnek legyen szándéka. Nekem soha nem mondták meg, hogy mi a szándékuk.
MN: Kikkel tárgyalt?
MP: Az állam képviselőivel, így a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökével, a főváros, illetve a hatodik és a hetedik kerület vezetőivel, civilekkel, és kértem közben, hogy befektetőkkel is tárgyalhassak.
MN: Valami csak kiderült a helyi önkormányzatok elképzeléseiről...
MP: Nem jutottunk el erre a szintre. Úgy vártak, mint egy bírót, aki igazságot tesz. Gyorsan megmondtam, hogy nem jó, ami itt történik, beszéljünk arról, mit lehet tenni. Nem az a baj, hogy leromboltak házakat és újakat építettek, hanem az, hogy rossz minőségű házakat építettek, illetve hogy az itt lakókat nem tartották meg, a lakosság jelentős része elvándorolt. A lakásokat befektetők veszik meg, általában külföldiek. Üresek a lakások.
MN: Mit javasolt tehát?
MP: Nem végleges válaszokat szerettem volna adni, hanem irányokat mutatni. Javasoltam, hogy hozzanak létre egy workshopot, műhelyt, amihez fel is kínáltam a segítségemet. A workshop különböző témákban segítheti a kerületet, a gazdasági ösztönzők átgondolásától egészen az energiagazdálkodásig. Sok országban az áfa értéke más az új építések, illetve a rehabilitáció esetében. Ennek két előnye van: a rehabilitáció jobban megtérül, és a feketemunkát vissza lehet szorítani. Van egy másik lényeges szempont. Nyilvánvaló, hogy a városrendezés területén a főváros és a kerületek szereposztása tarthatatlan, a kerületek egymás konkurensei. Lehetetlen az egész várost egységesen kezelni, hiszen sok darabra esett szét. De itt a szerepemnek vége is van. Nem szakértői, hanem politikai színtérre kerül a kérdés. Politikai döntés kérdése, mi történik.
MN: Eltelt egy év, megkeresték a műhelyjavaslattal?
MP: Egy év alatt az történt, hogy a szakértői véleményem alapján reagált a világörökségi központ: jelezte a magyar állam felé, hogy "nagy aggodalommal tölti el" a zsidó negyed állapota. Vagyis a magyar állam nehéz helyzetben van. Mert amikor az UNESCO azt írja, hogy valami nagy aggodalommal tölti el, olyankor nagyon mérges. Az én személyes benyomásom szerint a kerületi önkormányzatok részéről egyértelmű volt a visszautasítás: Polge menjen vissza Franciaországba. Amikor ezt mondom, nem ítélkezem, nem is ítélkeztem. Ez rávilágít arra, hogy strukturális probléma van. Maga szerint mi a lényeg?
MN: Két lényeges problémát látok, az egyik kulturális, gondolok itt arra, hogy egyáltalán felvetődhet kérdésként, hogy miért értékesek ennek a negyednek a házai. A másik összefügg ezzel, de gazdasági: hiszen kimondatlan, pártok feletti konszenzus van abban, hogy ez az örökség felhasználható a városnegyed fejlesztésén túli célokra, vagyis szolgálhat magán-, illetve pártfinanszírozási érdekeket. Ön mit gondol erről?
MP: Nem nekem kell véleményt nyilvánítanom erről. Én a technikai részéről beszélhetek. Ha Magyarország nem demokrácia, akkor nem jövök ide. De hogy a demokrácia jó vagy rossz, az a maguk problémája.
MN: Elég abszurd a helyzet ahhoz, hogy az UNESCO veszélyeztetettnek nyilvánítsa a pesti zsidó negyedet?
MP: Most ott tartunk, hogy az UNESCO jelezte: ami itt folyik, az nem kompatibilis a világörökségi címmel. Magyarországnak februárig kell beszámolnia arról, hogy mit tett eddig. Megvalósított-e olyan szabályozási rendszert, ami védi a terület értékeit, megteremtette-e a műemléki rehabilitáció gazdasági feltételeit. Jelenleg egyértelműen romlást tapasztalok. Amit kívülállóként érdekesnek találok, az az, hogy a civil társadalom képviselői jönnek, és azt mondják: elég. Maga a tény jó jel, hogy a civil társadalom létezik, és fellép az érdekeiért.
Köszönet Horváth Ildikónak a tolmácsolásért.
