- "Zsidó fattyúk!" Ezzel üdvözöltek, ahogy haladtunk be a pályára.
- Szerintem nem is a foci, hanem a balhé miatt jöttek.
- Az egyik fiút ismerem a csapatukból, ő mondta utólag, hogy már reggeltől erre készültek, hogy majd leverik "a zsidókat". Mondjuk ő is ütött. De állítólag már megbánták.
A zsidó iskola focicsapatával néhány héttel az ominózus meccs után ültünk le beszélni. Sem az érintett iskolák, sem a tanulók, sem a kerület nevét nem írhatjuk le. A fiúk viccelődve, vagánykodva kezdik, de gyorsan elborul az arcuk. Egymás szavába vágva, poénokkal tűzdelve, de komolyan idézik fel a történteket. Szeptember 29-én volt a kerületi focibajnokság utolsó állomása. Az egyik gimnázium kinti pályáján csapott össze egymással a kerületi zsidó (a továbbiakban: "A") és nem zsidó ("B") középiskola. Az A iskola tanulói sokáig 4-1-re vezettek.
- Ettől durranhatott el az agyuk, elkezdtek lökdösődni, ütni, rúgni. Bencét úgy hasba vágták, hogy hányni kezdett. Pedig küzdősportban magyar bajnok. Visszaüthetett volna, de nem tette.
- Engem a könyökével öklelt föl az egyik. Vittem a labdát. Előrepasszoltam, ő futott felém, de nem állt meg, hanem gyorsított, és kirakta a könyökét, a bíró szeme láttára - a fiú mutatja is, hogyan.
- Közben a bíró már kiállította két játékosukat, és szólt, hogy a következőnél lefújja a meccset. Közben az ment, hogy mocskos zsidók, meg hogy "háború!", és "nehogy a zsidók nyerjenek".
- "Rúgd a zsidót" is volt, meg hogy "jön a negyedik világháború" - teszi hozzá még valaki.
Szöglet következett. Amikor az A csapat elhelyezkedett, a B csapat egyik tagja odakiáltott csapattársának: "Én fogom Júdást, te fogod Jézust!"
Jézus génjei
- Egy harmadik nagyokos odakiáltott, hogy de hát Jézusnak semmi köze se volt a zsidósághoz. Én ott szóltam be először, hogy az a baj, hogy Jézus zsidó volt.
- De mást is mondtál, mondjad csak - javítja ki valaki.
- Hát, azt is mondtam, hogy úgyse viszi sokkal többre, mint hogy az én házamat építi - egészíti ki a sztorit általános röhögés közepette.
- Én meg annak szóltam be, aki az elején lezsidófattyúzott minket, hogy tériszonyom van mellette a köztünk lévő IQ-szint-különbség miatt. De nem tudtunk minden zsidózásra felelni, mert a fizikai atrocitások ellen kellett védekeznünk - fordítja komolyra a szót egy másik fiú.
Az A iskola tanulói ugyanis néhány kivételtől eltekintve véznább testalkatú, kevésbé sportos fiúk. A B csapat fizikai erőfölénye egyértelmű volt; körükben számos sportoló, vízilabdás, focista, testépítő van. A bíró kétszer állított ki közülük valakit szabálytalanság, főleg agresszió miatt (lásd A bíró semmit se hallott című keretes anyagunkat). Az egyik fiúnak az ingét tépték le, egy másikat úgy térden rúgták, hogy alig bírt lábra állni. A szünetig az A csapat tagjai közül többen lesérültek.
- A másik csapatban nem sérült le senki? - tesszük fel a logikus kérdést.
- Hát mi nem rugdostunk.
- Miért nem?
- Mert nem akartunk lesüllyedni az ő szintjükre - röhög fel valaki.
- Mert nagyon féltünk. Ez az igazság.
A meccset élénk figyelemmel kísérte egy harmadik csapat; ők végig az A iskolának drukkoltak, ha ugyanis az nyer, akkor ők jutnak tovább a bajnokságon.
- Õk is zsidóztak, de "pozitívan", hogy hajrá, zsidók. Nem fogták fel, hogy ezzel csak hergelik az ellenfelünket. A szünetben csúnyán rájuk szóltam, hogy ezt hagyják abba, mert még jobban megvadítják őket.
- Nem rájuk szóltál, hanem inkább kértél, könyörögtél nekik - javít egy fiú.
A szünetben még egy említésre méltó dolog történt: egy néző apuka felháborodva ment oda a B csapat edzőjéhez, hogy miért nem csinál valamit. A tornatanár azt felelte: nem bír a diákokkal. Az apuka a B csapat játékosainak is odaszólt, hogy semmi sem lesz belőlük, ha így viselkednek. Különben ez az apuka is zsidó, jegyzi meg az A csapat egyik tagja.
A szünet után minden csak rosszabb lett. Az A csapat alig támadott, sorra kapták a gólokat.
- Próbáltuk valahogy kihúzni a meccs végéig, beálltunk a kapu elé. De ahogy kezdtek egyenlíteni, úgy kissé alábbhagyott az agresz-sziójuk. De addigra mi már készen voltunk.
Az A csapatból két fiú gondolja úgy, hogy a többiek túloznak. Egyikük az idén jött át a suliba; korábban egy nem zsidó iskolában tanult. Nem érti, a többiek miért borultak ki annyira, hiszen a tévében, az utcán ugyanez megy. Egy másik fiú szerint sem volt annyira vészes a helyzet, ahogy a többség átélte: ő maga rendszeresen jár MTK-meccsekre, a debreceni szuperkupa-meccsen például, ahol tizenegyesekkel nyert az MTK, négyezer ember egyszerre kezdett rá a "mocskos zsidók"-ra.
- Úgyhogy nekem az egyik fülemen be, a másikon ki. Ez Magyarországon így megy. De ettől még nincsen rendben.
A fiúk nem értik, miért nem állította le a meccset a bíró. Amikor például az A csapatnak szabadrúgást ítélt meg, az ellenfél táborából valaki felkiáltott, hogy "zsidóbérenc", és hogy "bezzeg a magyaroknak semmit se szabad". Lehet, persze, hogy a játékvezető mindezt nem hallotta.
Menekülés
- Ahogy jöttünk le a pályáról, beszóltak, hogy mi legalább Magyarországon születtünk.
- Engem körbeálltak, lökdöstek, és azt kérdezték, tudok-e magyarul.
A csapat szabályszerűen elszaladt a meccs után. Nem mentek be az öltözőbe, nem cseréltek ruhát sem. Úgy, ahogy voltak, csatakosan indultak a buszmegálló felé. Kérdezgették egymást, hogy ki merre megy haza, és megbeszélték, senki se maradjon egyedül.
- A pályán még inkább biztonságban voltunk, de ahogy vége lett, és már nem volt se bíró, se senki...
- ...teljesen védtelenek voltunk. Nincs mit szépíteni, ez nyúlcipő volt.
- Nagy hiba volt, hogy nem volt velünk tanár. Nem tudom, mi történik, ha még jobban eldurvulnak a dolgok.
- Még jó, hogy volt annyi eszünk, és nem mentünk bele a vitákba.
- Ez nem okosság kérdése. Hanem be voltunk szarva.
Az A csapat végül 5-4-re kikapott. Úgy gondolják, a B csapatot az is hajtotta, hogy előttük már mindenkit megvertek, kínos lett volna pont egy kevésbé professzionális csapattól kikapni. Az egyik fiú szerint az agresszió mellé a zsidózás egy kis plusz volt. Egy társa hosszan keres egy sms-t a telefonjában. Felírta, hogy sose felejtse el, amit a B csapat egyik játékosa mondott a meccs után: "Megszívtátok ti már a gázt is."
A többség életében először találkozott személyesen zsidózással. Igaz, két éve egy kerületi versenyen az egyik iskolában dartstáblának használták az izraeli zászlót, és amikor a Himnusz hallgatásakor az összes iskola csapata mocorgott, az egyik tanárnő odasziszegte nekik: ti persze, hogy nem tudjátok végighallgatni.
A fiúk többsége nem merte elmondani otthon, mi történt a meccsen, vagy csak napokkal később. A Narancs kérdésére, hogy hogyan érezték magukat a meccs után, nem köntörfalaztak. Volt, aki egyenesen depressziónak nevezte azt az állapotot, amit napokig érzett. Volt, aki bezárkózott a szobájába, és a Messengeren az arcképét izraeli zászlóra cserélte.
- Én inkább próbáltam magamban elcsitítani, hogy ne legyek frusztrált.
- Tehetetlennek éreztem magam, hogy engem egy szar embernek gondolnak, csak mert zsidó vagyok.
Mindannyian választ kerestek.
- Tudtam, hogy ilyen létezik, de hogy ismeretlenül valaki a szemembe mondja a gázkamrás szöveget, azt nem gondoltam volna. Nem mertem elmondani. A nagymamám átélte a háborút. Belebetegedne, ha megtudná, hogy az unokáját ilyen éri.
- Ráadásul azt se tudhatták, csakugyan zsidók vagyunk-e. A sulinkba nem zsidók is járhatnak.
- Nyilván nem azért voltak agresszívak, mert zsidókkal álltak szemben. Ez csak egy kis plusz volt, ami lelkesítette őket. Úgy gondolhatták, végre van egy okuk.
A többség egyetért abban: ha a B csapat veszít, még agresszívabbak lettek volna. Ha a zsidó iskola csapatán múlik, még az első félidő előtt véget vetettek volna a meccsnek.
A másik iskola
- Igaz, hogy a bemelegítésnél kezdődött, de én nem azt mondtam, hogy zsidó fattyúk. Hanem hogy érzem, hogy jönnek a zsidók, zsidószag van, vagy valami ilyesmi - kezdi a B csapat egyik tagja. Az igazgató lehetővé tette számunkra, hogy a csapat három tagjával beszélni tudjunk: állítólag ők voltak a "legkeményebbek". Az igazgató szerint nem az egész csapat zsidózott, csak néhányan. Õk mindanynyian intőt kaptak, behívatták őket az igazgatóhoz, a szüleiket pedig az osztályfőnökökhöz, és néhány fiút ebben az évben eltiltottak a versenyeken való részvételtől. Osztályfőnöki órára érkezünk, az osztály csendben hallgatja a fiúkat.
A B csapat nagyon ideges volt a meccs előtt: az A csapatnak csúszott a mérkőzése, ezért várni kellett rájuk. Hogy ki szólt be először a másiknak, arra nem emlékeznek pontosan: szerintük a másik fél is beszólogatott, sőt durvaságban sem maradtak alul.
- Engem például a palánkhoz nyomtak. Hogy háború, azt tényleg mondtam, de csak azután, hogy valaki lábon rúgott, és kifordult a bokám. Akkor üvöltöttem fel, hogy ez nem meccs, ez háború.
A három fiú közül főleg a csapatkapitány viszi a szót. Õ, úgy látszik, sok dolgot megbánt már. Szerinte egy meccsben benne vannak az ütközés lehetőségei, keményen kell küzdeni. Az is igaz, hogy a másik csapat "átlagosan negyven kiló" volt, náluk pedig a többség sportember. Ebből is adódhat, hogy az ellenfél túl érzékenyen vette, ami a sportban szokásos. De a támadó fél nem kizárólag a B csapat volt: az ő kezébe például belerúgtak, meg is mutatja a nyomát.
- Mondtunk zsidóvicceket. De ők meg learabterroristázták a két arab származású csapattagunkat.
Máshogy emlékeznek arra is, hogy a meccs után körbeállták volna az egyik fiút. Szerintük az a fiú jött oda lökdösni és kötekedni, azért fogták körbe, hogy egymást védjék. Az A csapat szerintük nem félelemből nem ment be az öltözőbe, hanem mert ott nem volt hely. Olyat, hogy nem tudnak magyarul, nem mondtak. A csapatkapitány utólag másképp viselkedne: biztos, hogy nem zsidózna. Úgy vélik: nem érte meg nyerni, mert súlyos szankciók érték őket.
- Nem azért zsidóztunk, mert egyetértenénk a holokauszttal, hanem mert ők ezt kiérdemelték. Adtak rá egy okot, amikor beszólogattak.
- Nem úgy kell odamenni egy mérkőzésre, mint egy puhapöcs.
Volt rá okuk
A fiúk nem értik, miért csodálkozik a másik iskola: ha tévét néznek, ott is ugyanezt hallhatják. A három fiúból az egyik profi rejtőzködő, ő próbálja a társait is lebeszélni, hogy válaszoljanak a kérdéseinkre. Õ az, aki az óra elején, amikor idézünk a másik csapattól hallott zsidózásokból, kijavít (azt idézzük fel, hogy "megszívtátok már ti a gázt", pontosít, hogy gázt is). Ez a fiú egy alkalommal antiszemita megjegyzést is tesz, de felhívja a figyelmünket, hogy azt nem írhatjuk le.
Egy idő után a lányok is egyre aktívabban kapcsolódnak be a beszélgetésbe. Habár nem voltak jelen a meccsen, egyöntetűen, kőkeményen a fiúk mellett állnak ki.
- Kölcsönös ellentétről volt szó, arányosan folyt a szitkozódás is.
- Jó, de nekünk nincs ilyen történelmi hátterünk. Ezért voltak túlérzékenyek. Elismerjük, hogy zsidóztunk. Nem kellett volna. De ők adtak rá okot - veszi át a szót az egyik fiú.
Beszámolunk nekik arról, hogy a zsidó iskola diákjai hogy érezték magukat a meccs közben és után.
- Elhiszem, hogy nekik ez egy trauma. De ők is lökdösődtek. Mi pedig vérmérsékletünkből adódóan rögtön felcsattantunk. Megbánni megbántam, de az összes szankció után és az egész cécó után nem fogom ezt a népcsoportot jobban szeretni - viszi tovább a szót az előbbi fiú. Nem csak az iskolában kapott büntetések, az eltiltás érinti rosszul őket; kínosnak tartják, hogy más kerületi iskolákban már pletykálnak az esetről, és felháborítónak, hogy a zsidó iskola igazgatója a polgármesternek és több más hivatalos személynek is elküldte a levelét (akarta, de végül nem küldte el - V. Sz.), és persze nem örülnek a Narancs munkatársának sem. A harmadik csapattag nem tartja konzekvensnek az A iskola érvelését: míg az igazgatónőjük levelében arra hivatkozott, hogy ez az utolsó csepp a pohárban, a fiúk azt mondják, most érte őket először ilyen atrocitás (az igazgatónő nem írt ilyet - V. Sz.).
A lányok azt hangsúlyozzák: nem értik, miért lett ebből ügy. Az egyik fél is anyázott, a másik fél is anyázott, ennyi.
- Jó, de mi az anyázáson felül zsidóztunk is - javítja ki az egyik fiú.
- De hát van egy ilyen felületük. Ha egy ilyen ember felidegesít egy másikat, kicsit övön aluli visszavágni ezzel, de nem szokatlan - szól hozzá egy másik lány.
- A mi iskolánk elnézést kért. Nem értem, a másik iskola ezt miért nem tette, amikor ők is ugyanazt tették, csak épp nem zsidóztak. Mintha csak nekik lenne joguk megsértődni - mondja egy harmadik.
Az órának vége, a szünetben, miután az érintettek és a lányok elmentek, körbeáll minket néhány fiú, és kicsit csendben, kicsit ködösen, de szimpátiájukat fejezik ki a másik iskola diákjaival. Habár a két igazgatótól úgy tudjuk, terveztek valamilyen barátságos meccset, a két csapattal beszélgetve erre egyelőre nem sok az esély.
A bíró semmit sem hallott
"Én magam nem hallottam a zsidózásokat. Ha csak egyszer hallom, először figyelmeztetem a játékosokat, hogy a következőnél vége a meccsnek, majd lefújom" - mondta a Narancsnak a szeptemberi meccs játékvezetője. Selmeczi József szerint ezt nemcsak a saját ízlése, de a Budapesti Labdarúgó Bajnokság követelményei is diktálják. A bíró a meccs után a már említett apukától tudta meg, hogy az egyik csapat folyamatosan lezsidózta a másikat. A csapat agresszivitása azonban neki is feltűnt. "Nem jellemző az iskolás meccsekre, hogy feltűnően keresnék az ütközéseket, mint itt a B csapat. Sportszerűségben mélyen átlagon aluliak voltak, senki meg nem mondta volna róluk, hogy egy fővárosi gimnáziumba járnak."
A játékvezető szerint a B csapat tornatanárát terheli a felelősség. "Egyenként le kellett volna hívnia a becsmérlő megjegyzéseket tevő játékosokat, köszönöm, kisfiam, mehetsz szépen átöltözni, találkozunk az iskolában. Ehelyett a tornatanár azt mondta az édesapának: nem bír a fiúkkal. Holott felelősséggel tartozik értük: ha baleset éri őket meccs közben, az is rá tartozik, ha zsidóznak, az is."
Selmeczi harminc éve vezet játékokat a 14-19 éves korosztályban, és tapasztalatai szerint az elmúlt néhány évben verbálisan agresszívebbé váltak a gyerekek. "Sajnos az antiszemita megjegyzések sem ritkák, az MTK elleni ifimérkőzéseken gyakran maguk a szülők járnak elöl rossz példával. És bár elvben a 'mocskos zsidók' szólamra le kéne fújni a mérkőzést, erre még Magyarországon nem volt példa."
A meccset szervező Farkas Tibor szerint a jövőben a kerületi tornatanárok és edzők előtt világossá teszik: a vétkes csapatot kizárják a további küzdelemből. "Sokként ért minket, ami azon a meccsen történt. Nem gondoltuk, hogy középiskolás diákok körében ilyenekre is föl kell készülnünk."
Az igazgatók levélváltása
"Átéreztem, milyen lehetett a diákjaiknak ebben a légkörben kiállni, küzdeni, helytállni. Átéreztem, hogy a gyerekeket becsapták, magukra hagyták, mélyen megbántották. Fizikailag, erkölcsileg megtiporták őket, mint ahogy a levélben tetszik írni: 'felnőttek asszisztenciája mellett - saját bőrükön megérezték, hová vezet a kiszolgáltatottság, a gyűlölet'. Átérzem keserűségüket. Megdöbbentem, hogy ezért a mi diákjaink is felelősek. Megdöbbentem, mert az iskolánktól ez a szemlélet teljesen idegen, érthetetlen, hogy történhetett meg, ilyen soha nem fordult elő iskolánkban" - írta a B iskola igazgatója válaszként az A iskola igazgatójának felháborodott levelére. Utóbbi azt sérelmezte a leginkább, hogy a B csapat tornatanára "végignézte mindezt, és egyáltalán nem szólt a tanítványaira. A külső szemlélőnek úgy tűnt, hogy tán nem is akarja meghallani, megjegyzései inkább taktikai utasításokra korlátozódtak". A B iskola igazgatója levelében (és a Narancsnak nyilatkozva is) védelmébe vette a tornatanárt, aki a meccs másnapján maga számolt be az esetről. Az igazgató szerint a tornatanárt is "sokkolták a történtek, szégyellte hangosan rendre utasítani a magukból kivetkőzött diákokat. (...) Az egyébként nyugdíjas tanár úr - állítása szerint - folyamatosan mondta, hogy a játékkal törődjenek, ne durváskodjanak, ne használjanak oda nem illő kifejezéseket, de hatástalanul; ezalatt elszabadultak az indulatok mindkét oldalon. Számára is érthetetlen, hogy a bíró miért nem vetett véget ekkor a mérkőzésnek. A csapattal végül közölte, hogy feladja a meccset, ha nem viselkednek rendesen, hogyha elhangzik még egy antiszemita kifejezés, lecserélte a legdurvább játékost."
A B iskola igazgatója levele végén bocsánatot kér a történtekért. Az A iskola egy dolog miatt önmagát okolja: hogy nem küldtek a váratlanul megbetegedett testnevelő tanár helyett más tanárt a gyerekekkel.
