Németh Szilárd megint fontosnak érezheti magát

  • narancs.hu
  • 2018. október 11.

Belpol

Gyorsan be is jelentette: "Megalakult a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje"

Megalakult a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje - jelentette be a csütörtöki budapesti alakuló ülés után Németh Szilárd, a testület elnöke, a kormánypárt alelnöke, hangsúlyozva: "a veszély nem múlt el".

A politikus, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a 17 tagú testületbe az ország minden részéről kerültek be képviselők. Németh azt mondta: megállapították, hogy Európa egyik legnagyobb kihívása a népességfogyás, amit Magyarországgal ellentétben a Brüsszelben még többségben lévők bevándorláspártiak javaslata szerint a bevándorlók komoly pénzösszeggel való támogatásával orvosolnának.

És Magyarországon nagy a veszély, mert vannak olyan szervezetek, amelyek Soros György támogatásával bevándorláspárti politikát akarnak végrehajtani úgy, hogy mindeközben a magyar törvényeket be sem tartják.

Persze Németh arról nem beszélt, hogy idén jelentős mértékben csökkent az Európára nehezedő migrációs nyomás, Magyarország pedig - a hatályos jogszabályoknak megfelelően - 354 menekültet fogadott be.

Jönnek és elveszik! Idén eddig 354 menekültet fogadott be Magyarország

565-en adtak be kérelmet, a tranzitzónákban pedig 159-en várakoznak. Idén eddig 565 menedékkérelmet nyújtottak be és 354-en kaptak valamilyen védelmet (menekült, oltalmazott, befogadott) - válaszolta a Napi.hu kérdésére a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH). Jelenleg összesen 159-en vannak a két tranzitzónában.

Németh Szilárd arról is beszélt, hogy a kabinet egyik első intézkedéseként az ügyészséghez fordulnak, kérve a "Soros által kitartott bevándorláspárti szervezet", a Migration Aid párttá alakulásának vizsgálatát.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.