Nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lesz Debrecenben a kínai akkumulátorgyár

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 19.

Belpol

Mint kiderült, az üzem áramellátásának kialakításában Mészáros Lőrinc cége is részt vesz.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították a CATL kínai akkugyártó debreceni akkumulátorgyárának kialakításátderült ki abból a kormányrendeletből, ami a csütörtök este közzétett a Magyar Közlönyben található.

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) egy 100 gigawattóra (GWh) kapacitású akkumulátorgyár építésébe fektet be Debrecenben. Ez lesz a cég második európai akkumulátorgyára a németországi üzem után.

A projekt a Déli Ipari Parkban fog megvalósulni, mintegy 3 ezer milliárd forint értékben, de úgy tudni, az infrastuktúra-fejlesztésbe a kormány is jelentős összeget invesztál: öt éven keresztül közel 88 milliárd forintot. De már idén 6,8 milliárd forintot fordítanának erre a célra.

A kormányrendeletekből az is kiderül, hogy a 88 milliárd forintos költségvetési forrásból beruházásokat hajthat majd végre többek közt a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Opus Titász Zrt. is. Ez a cég konkrétan az elosztó hálózati fejlesztések megépítését végzi majd 16, 68 milliárd forint értékben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.