Ha a legelkötelezettebb kormányoldali szavazóbázis csodát várt vezetőitől a népszavazási kampányban, akkor a hétvégi szocialista tanácskozás üzenete - hogy ti. a referendumon nem tudnak győzni a nem szavazatok - kijózanítólag hathatott számára. A jelenlegi politikai klímában nincs olyan eszköz, amely megakadályozná az igenek győzelmét, továbbá hiba volna arra játszani, hogy a referendum biztosan eredménytelen lesz. Az MSZP vezérkarának az egri értekezleten már csak megerősített, és utána részleteiben a sajtónak is kiszivárogtatott stratégiája ennek megfelelően nem a vereség megakadályozását vagy legalább mérséklését tartja szem előtt, hanem éppen annak várható tényét igyekszik jó előre tudatosítani saját bázisában, hogy senkit ne érjen meglepetés a népszavazás estéjén. Jelzésértékű, hogy nincs kampányfelelős sem: a biztos kudarc tudatában a hivatalosan koordinátorrá kinevezett Juhász Ferenc elnökhelyettes sem akarta a neve mellé a kampányfőnöki titulust, illetve a Narancsnak is úgy nyilatkozott: illúzió lenne elvárni, hogy a nemek kerüljenek többségbe.
Harmadik út
Az MSZP számára valójában két stratégiai választás kínálkozott a kampányra. Az egyik szerint a referendumot bizalmi üggyé, sorskérdéssé nyilvánították volna, s "beleállnak a kampányba", míg a másik a három vitatott díjtétel népszerűtlenségének tudatában a visszavonásukat, és ezzel a népszavazás értelmének elvételét javasolta. Az előbbire a politikai presztízsveszteség elkerülése érdekében információink szerint leginkább Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hajlott, míg a másodikat az MSZP alsóbb régióiban vetették föl - Tóth Károly képviselő a vizitdíj eltörlésére be is nyújtotta egyéni képviselői indítványát. Ám míg az első stratégia rövid, a második hosszú távon járt volna buktatókkal. A kormányoldalnak jelenleg nincs annyi szavazója, amennyi meg tudná fordítani a meccs állását, és ha Gyurcsány szuicid módon maga tette volna fel a fejét tétnek, akkor legalábbis a miniszterelnöki pozíció sorsa lett volna kérdéses a vereség esetén. A reformpolitika szimbólumává avanzsált díjtételek visszavonása pedig egyértelmű beismerését jelentette volna annak, hogy az elmúlt másfél-két év kormányzati politikája alapjaiban volt hibás, és még az MSZP szerint is lényegi korrekciót igényel - ez pedig elvileg is lehetetlenné tett volna egy későbbi sikeres országgyűlési választási kampányt.
A két lehetséges út közül végül egy harmadikat választottak: kampányolnak a három díjtétel, s általában a kormányzati reformpolitika pozitív hatásai mellett. Ezt az újítást - kampányolni a vereség tudatában - rögtön el is nevezték hideg (lanyha vagy lagymatag) kampánynak. Egyfelől elkötelezik ugyan magukat, de még a népszavazás előtt konkrét javaslatokkal állnak elő a vizit-, a napi- és a tandíj esetleges eltörléséből adódó, néhány tízmilliárdos bevételkiesés pótlására. Az MSZP egyébként tudatosan nagyon rossz eredményre számítva építi föl kampányát - amihez képest a valós végeredmény még akár jobb is lehet az előzetesen vártnál. Egy szocialista bennfenntes a Narancs érdeklődésére egyenesen a kétmillió-százezer igennel szemben mindössze hat-hétszázezer nem szavazatot valószínűsített - a visszafogott kampány ugyanakkor kiválthatja a politikai kommunikációban underdognak nevezett hatást, amikor is a jóval gyengébbnek látszó fél támogatói maguktól érzik a szükségét annak, hogy elmenjenek szavazni, és megakadályozzák az ellenoldal nagyarányú győzelmét. "Most nem cél újabb szavazókat szerezni vagy visszahódítani az elpártoltakat, de - ha mást nem - legalább a saját biztos szavazóinkat vigyük el" - fogalmazta meg óvatos várakozásait Juhász Ferenc a Narancsnak, aki maga is javasolja, hogy a kormány se korteskedjen saját, már bevezetett intézkedései mellett.
Kockázatok
Mivel a szocialista kampány azért sem akar mozgósítani, mert azzal esetleg - bumeránghatásként - még elszántabbá és aktívabbá tenné az ellenoldal híveit is, az érvényes és eredményes népszavazás feltételeként a kozzávetőleg kétmillió-egyszázezer támogató urnákhoz cipelése kizárólag a Fideszre marad. A Fidesznek már a kampányban is okozhat problémát az elegendő számú szavazat összegyűjtése, mivel ehhez csaknem meg kellene ismételni a 2002-es és a 2006-os választásokon elért eredményét - miközben 2006-ban támogatói a kormány leváltásának valós reményében mentek a szavazófülkékbe. Orbán Viktor számára szintén két választás kínálkozik, azaz sárga vagy piros lapot mutasson-e a kormánynak mondjuk a februárban esedékes évértékelőjén. Ez ugyanis nyilván meghatározza majd a kampány hangulatát. Kívülről mindenesetre eldönthetetlen, hogy Orbán komolyan gondolja-e az azonnali kormánybuktatást és az azt követő előrehozott választásokat. A Narancs által megkérdezett Fidesz-bennfentesek véleménye is megoszlik abban, hogy a pártvezér valóban hisz-e a saját maga által vizionált rapid kormánybukásban, amit úgymond a népszavazás, az igenek fölényes győzelme kényszerítene ki. Stratégiájának őszinteségét az is kétségessé teszi, hogy a kormány azonnali bukására és az új választásokra számítva semmi szüksége nem lenne egy újabb, legkorábban ősszel lehetséges népszavazásra az üzleti célú egészségbiztosítókról, márpedig a Fidesz annak az ügynek is lelkes támogatója, Navracsics Tibor frakcióvezető - aki politikai értelemben hátország nélküli, ezért kizárólag a pártelnökétől függ - nem véletlenül beszélt máris a "népszavazások évéről".
Az előrehozott választások szükségességét ugyan Orbán tavaly május - elnöki pozíciójának megújítása - óta hangoztatja, ám ezt akkor még főleg belső okokból, saját helyzetének stabilizálása, a majdani miniszterelnök-jelöltség megszerzése, illetve táborának összetartása érdekében tette. A népszavazásra csak októberben kezdte használni e kifejezést. Közjogi következménye természetesen egy mégoly egyértelmű győzelemnek sincs. Nehéz feltételezni, hogy ezzel éppen a végzett jogász, valamikori jogtudatos ellenzéki és gyakorló politikus ne lenne tisztában. A 2006-os önkormányzati választásokat egyszerre nevezte népszavazásnak és a tavaszi országgyűlési voksolás "harmadik fordulójának", de akkor azért emelte a tétet, hogy szavazótábora szemében szimbolikus jelentőségűvé tegye a választást - aminek meg is lett a következménye a Fidesz nagyarányú győzelmében. Ezúttal azonban a három vonatkozó törvény módosításának kényszerétől eltekintve hasonló hozadék nem várható, ezért is nehezen érthető, hogy a népszavazásnak előrehozott választásként beállításával miért teszi előre kétségessé a saját győzelmét. Egyetlen racionális magyarázatnak az tűnik, hogy a számára jelentős presztízsveszteséggel járó népszavazási eredménytelenséget próbálja elkerülni. A népszavazási részvétel óvatos kezelésére utal az is, hogy már tavaly ősszel megosztotta a kampány kommunikációját. A Fidesz vezetői - köztük elsősorban ő maga - a saját bázist tudják mozgósítani, míg a bizonytalanok, a "szociális szavazók" körében Tarlós István dolga az esemény beharangozása, mivel ő látszatra kevésbé kötődik a párt belső magjához. Orbán maga a belső mérések szerint 1,6-1,8 millió jobboldali szavazót tud majd elvinni, a szükséges 300-500 ezer ember részvétele pedig a Tarlós-stábon múlik. (A volt óbudai polgármesterben azután nőtt meg Orbán bizodalma, hogy Áder János nem vállalta a kampányszervezést tavaly ilyenkor. Tarlós 2006 őszén minimális vereséget szenvedett a fővárosban Demszky Gábortól - ámbár a mindössze másfél százalékos különbségbe az is belejátszott, hogy az MDF-es Katona Kálmán hat százaléka jórészt a baloldali-liberális táborból jött össze.)
Mellékhatások
A látszat ellenére az egyértelmű népszavazási eredmény is okozhat komoly problémákat a következő országgyűlési választáson a Fidesznek - főként, ha az a "rendes" időben, 2010 tavaszán lesz. Ha a kormány (és a miniszterelnök) rövid távon túléli a szavazás következményeit - amire azért van esélyük -, akkor hosszabb távon Orbánnak legalább annyi gondot okozhat a referendum, mint Gyurcsányéknak manapság. Ezt a Narancsnak egy kampányszakértő az ejaculatio praecox metaforájával magyarázta. Eszerint a népszavazás "kiszívhatja" az agressziót a választókból, idő előtt levezeti a kormány elleni indulatokat, miközben a Fidesz számára semmiféle kézzelfogható eredménnyel nem jár: a protesthangulatra nekik egy országgyűlési választáson lenne szükségük, amikor tényleg van lehetőség a kormányváltásra. Ennélfogva Orbán számára létkérdés, hogy fokozza a nyomást a kormányoldalra, és a közbizalom minél nagyobb hiányát demonstrálva (elsősorban sajtóján keresztül) olyan csapást mérjen a koalícióra, amitől az magától összeomlik - kívülről bedönteni ugyanis nem lehet.
Bár a miniszterelnök még tavaly nyáron, például egy lapunknak adott interjúban is kijelentette, hogy megbukott a Fidesz stratégiája, mert a kormány a népszavazás eredményétől függetlenül a helyén marad, az MSZP-ben is tudják: addig azért még el kell jutni. Megölni nem lehet a koalíciót, legfeljebb öngyilkosságot követhet el, de a komoly túlélési ösztönnel bíró szocialistáknál ilyenre még nem volt példa. Tavaly októberben a Zuschlag-ügy, a kormányfő "köztisztasági" javaslatai idején a szocialista vezérkarban még meglévő jelentős feszültségeknek mára a jelei sem látszanak, mi több, Orbán és a függetlennek látszó szervezetek (Liga, Magosz) december 17-én csúcsra járatott offenzívájának sikerült csaknem résmentes monolittá kovácsolnia az MSZP-t. Az egységnek mindamellett az sem ártott, hogy az ellenzéki vezér október óta nyilvánosan nem tesz különbséget a miniszterelnök és a pártja között, ami erősítette a közös veszélyérzetet a szocialistákban - leszámítva egy-két magányos szakadárt, mint Szili Katalin vagy Karsai József. A párt "erős emberei" (Kiss Péter, Lendvai Ildikó, Szekeres Imre) sem lépnek fel önálló alternatívával. A pártegységet volt hivatva demonstrálni a hétvégi egri összetartás is: a követendő stratégia már jóval korábban, egy hónapja eldőlt, a regionális vezetőségeket - mint a párt véleményvezéreit - az elmúlt hetekben tájékoztatták a lényegéről.
Gyurcsány október végi háttérbe vonulása, a döntések vezérkarbeli megosztása vezetett végül oda, hogy az elnökség után a frakció is kiállt az (igaz, jelentősen módosított) egészségbiztosítási pénztártörvény mellett. A referendum után várható válság kezelésére a miniszterelnök jó előre a számára már bevált módszerhez folyamodott. A 2005-ös államfőválasztás és a 2006-os önkormányzati választás eredménye is borítékolható volt, de akkor az MSZP csak utána hívta össze a kongresszust a gőzkieresztésre. A mostani összetartás a lehetőségét is kizárja annak az egyébként is csekély valószínűségű fordulatnak, hogy a népszavazás után valaki éppen ellene használjon ilyen eszközt.
Árnyékban
Míg a nagy pártok interpretációs versenyt vívnak egymással, a kisebbek saját pozícióik megerősítésére használják fel a kampányt. A liberálisok jelentősen változtattak a tavaly őszi stratégiájukon, amikor a szocialistáktól különbözés érdekében még a koalícióból való kiugrás sem tűnt drágának számukra - noha az egészségbiztosítási törvény miatti koalíciós ellentétek novembertől már messze nem voltak olyan élesek, mint amilyennek a jobboldal és a sajtó szerette volna látni őket. Az SZDSZ manapság egy sikeres identitáskampánytól reméli támogatottságának stabilizálódását a parlamenti küszöb környékén. Az eddig bevált technikának megfelelően még tavaly, a nagy pártok rajtja előtti viszonylagos médiacsendben (igaz, érdemi visszhang nélkül) kezdték a kampányukat. A tét számukra sem a nemek győzelme, hanem az, hogy az antiliberális konszenzussal szembeszállni nem képes, exkádárista szavazóit legfeljebb otthon marasztalni akaró MSZP helyett kiszakítsák részüket a nemekből. Ha csak kétszázezer választó is a szabaddemokrata kampány miatt támogatja a három kérdéses díjtétel megtartását, máris megduplázták a népszerűségüket, ami várhatóan megjelenik majd a felmérésekben is. Ellenkező esetben minden bizonnyal végzetesen megrendülnének Kóka János pártelnök már most is meglehetősen bizonytalan pozíciói.
Az MDF számára abszolút tét nélküli a népszavazás - pedig valószínűleg kihagynak egy jó alkalmat politikájuk általuk hangoztatott erényeinek a bemutatására.
