Nyílt levélben fordul az Eötvös Károly Intézet a parlamenti képviselőkhöz

  • narancs.hu
  • 2018. május 3.

Belpol

Útmutatót adnak az alkotmányos demokrácia helyreállításához.

Az Eötvös Károly Intézet kutatói összeszedték azokat a lehetséges módokat, amelyekkel az ellenzék maximalizálhatja saját mozgásterét. Az intézet levelét alább közöljük.

Tisztelt Országgyűlési Képviselő,

Tudomásunk szerint Ön is úgy döntött, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén felveszi képviselői mandátumát, azaz részt vesz az új parlament munkájában. Munkáját szeretnénk segíteni azzal, hogy figyelmébe ajánljuk az Eötvös Károly Intézet csatolt elemzését, amelyben szeretnénk áttekintést nyújtani az alkotmányos demokrácia helyreállítása iránt elkötelezett ellenzéki képviselők mozgásteréről. Elemzésünk konklúziója, hogy az ellenzék alkotmányos funkciója jelen helyzetben jelentékeny mértékben túlmutat a hagyományos eszközök használatán. Meggyőződésünk, hogy a választópolgárok joga, hogy Ön, akárcsak ellenzéki képviselőtársai, bemutassák arról szóló elképzeléseiket, hogy az alkotmányos demokrácia helyreállítása érdekében miként élnek majd ellenzéki jogosítványaikkal.

2018. május 3.

Üdvözlettel,

Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke

Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója

A konkrétumokat tartalmazó elemzést ezen a linken érheti el.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.