A kórházak adósságai és a beszállítók

Nyomás alatt

Belpol

Csaknem 70 milliárd forint volt a kórházak adóssága a múlt év végén. Mivel a „szokásos” év végi konszolidáció elmaradt, a kórházi beszállítók a pénzükre várnak – a kormány viszont azt kéri tőlük, hogy engedjenek el 20 százalékot, cserébe majd „gondolnak rájuk” a központosított közbeszerzésnél. Mi zajlik itt?

Hosszú évek óta állandó év végi téma a kórházi adósságállomány, maximum annak mértéke változik: 40, 50 vagy 60 milliárd (a miértekről lásd bővebben: Végtelenítve, Magyar Narancs, 2016. június 9.). Tavaly december végén 67,7 milliárd forintnyi lejárt tartozása volt a kórházaknak és egészségügyi háttérintézményeknek a beszállítókkal szemben. Ám míg eddig a kórházakat rendre konszolidálta az állam decemberben, ezúttal ez elmaradt, s a beszállítók nem jutottak az év végén a pénzükhöz. A kis- és középvállalkozások (kkv) nagy részének mostanra meg kellett kapnia a járandóságát, de a nagy beszállítókat még nem fizették ki. Ráadásul ezúttal a kormány elképesztő ötlettel állt elő: azoktól a cégektől, amelyeknek több mint 100 millió forinttal tartoznak a kórházak, azt kérik, mondjanak le a tőkekövetelésük 20 százalékáról. Cserébe a központosított közbeszerzések során „gondolnak majd” a jól viselkedő vállalatokra. Ahogy Varga Mihály pénzügyminiszter fogalmazott: „A tárgyalások sikeressége nyilván befolyásolja majd a kormányt, hogy a beszerzések központosítása során mely cégekkel tud majd hosszú távon együttműködni.”

 

Adósság, rendezés

A kormány múlt év végi rendelete alapján a központosított adósságrendezés keretében kormányzati delegáció tárgyalt a beszállító cégekkel február végéig. Erre az a 98 cég volt hivatalos, amelyeknek 100 millió forint feletti a kinnlevőségük. Az összes tartozás kiegyenlítésére az állam 49 milliárd forintot különített el. Ebből 19 milliárdot szántak a 100 millió forint alatti tartozásokra, ezeknél tárgyalásra nem volt szükség, februárban elkezdődtek a kifizetések.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára lapunknak elmondta, hogy számviteli szempontból ugyan a fizetési határidő lejárta utáni másnaptól már kifizetetlennek minősül egy számla, de a gyakorlatban nem így működnek. „A fizetési határidő általában 30 nap. Egy uniós szabályozás értelmében azonban az állami szervek bizonyos esetekben, így az egészségügyben is, eltérhetnek ettől. Alapvetően 60 napos fizetési határidővel dolgozunk. A kormány szerint azonban 90 napig sincs probléma.”

Vannak olyan eszközök (implantátumok, pacemaker stb.), amelyeket ugyan leszállítanak a cégek, de azok az ún. konszignációs raktárakba kerülnek (ahol a folyamatos és zavartalan ellátást biztosítandó tárolják őket), és a kórház csak akkor köteles fizetni, ha felhasználják ezeket – mert akkor kap értük HBCS-pontokat (homogén betegségcsoport). „Ez milliárdos nagyságrend, hiszen közel száz kórház használ ilyen orvosi eszközöket. Ezeknek az ára benne sincs a tartozásban, mert amíg a raktárban állnak, addig gyakorlatilag a beszállítók hiteleznek a kórházaknak” – magyarázza Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász.

Aznap, amikor a központi adósságrendezéssel kapcsolatos kormányrendelet napvilágot látott, megjelent egy kormányhatározat is. Ebben két összeget tüntettek fel: 2020-ra 42,8 milliárdot ad a kormány adósságrendezésre, 36,6 milliárdot pedig struktúraváltásra. Utóbbi célja az, hogy olyan átalakításokat finanszírozzon, amelyek eredményeként az intézmények gazdaságosabban működhetnek. Kérdés persze, hogy mi lesz akkor, ha az első összeg nem elegendő, vagyis hozzányúlnak-e a struktúraváltásra szánt pénzekhez.

A 2019-es adósság rendezésének csúszása miatt több kórház a januári számlákat sem tudja/hajlandó kifizetni, vagyis 2020 elején máris 8,5 milliárddal nőtt az adósságállomány. Ők ugyanis úgy értelmezik a helyzetet, hogy a konszolidáció az idei tartozások kiegyenlítésére is vonatkozik – hol­ott erről szó sincs, sőt Orbán Viktor bejelentette, hogy idén nem lesz adósságrendezés.

 

Túlélési technikák

Králik György, az OSZ elnöke egy kkv, az Orgware Kft. ügyvezetője. A cég három évtizedes múltra tekint vissza, de egy ilyen méretű tartozás őket is megviseli. „Az éves kórházi bevételünk nagyjából 140 millió forint, a kórházak 2019-ben 63,5 millió forinttal tartoztak, vagyis a bevétel majdnem fele kinnlevőség. Szoftvereket gyártunk, így nekünk beszállítókkal nem kell foglalkozni, mi magunk gyártjuk le a termékeinket. Viszont ki kell fizetnem a béreket, a bérleti, üzemeltetési és rezsiköltséget, az adókról és járulékokról nem is beszélve.” Nekik szerencsére van néhány tízmillió forintnyi tartalékuk a cégben. „25 milliót kellett most a tartalékból kivennem, hogy mindent ki tudjunk fizetni addig is, amíg meg nem történik az adósságrendezés.” (Ez végül február utolsó hetében megtörtént, az Orgware minden számláját kiegyenlítették.)

Akiknek azonban nincs kellő tartalékuk, azok vagy hitelt vesznek fel, vagy eladják a követelésüket ún. faktorcégeknek. (A beszállító megkapja követelése jellemzően 90 százalékát, a faktorcég pedig behajtja a tartozást a kórháztól.) Bármilyen külső forráshoz is kell nyúlni, az adott vállalkozás veszít rajta, hiszen e konstrukcióknak is van ára. Más lehetőség azonban nincs, a piaci verseny erős, elképzelhetetlen, hogy nagyobb cégek kisegítsék a kisebbeket. És természetesen van olyan társaság, amely nem tud hosszú hónapokon át hitelezni az egészségügyi intézményeknek.

A kkv-kkal az állam nem tárgyalt, így tőlük azt sem kérték, hogy mondjanak le tőkekövetelésük 20 százalékáról – ami egyébként Králik szerint nem is 20 százalék, hiszen erre rájön a beszállítások áfája, az iparűzési adó, vagy akár a társasági adó is, ezzel pedig a különbözet 30–33 százalékig is felkúszhat. „Azt kérni, hogy egy cég engedje el a jogos követelésének az egyharmadát, igen csak felháborító.” Arról azonban minden kkv maga dönt, hogy késedelmi kamatot felszámol-e.

„Árbevétel és dolgozói létszám alapján kkv-nak minősül a cégünk, de a tartozás felénk 100 millió feletti” – meséli Jóbai Zsolt, a Replant4Care Kft. ügyvezetője, aki egyben az OSZ alelnöke is. 2001 óta vannak a piacon, a portfóliójuk széles, anesztéziai és intenzív terápiás, idegsebészeti és sebészeti, illetve kardiológiai eszközöket szállítanak, 12 külföldi céget képviselnek Magyarországon. „A beszállítóink felé minden kötelezettségünket időben kell teljesíteni, ahogy köteles vagyok fizetni a béreket, adókat és járulékokat is. Nekünk az adott szavunk az egyedüli hitelünk, egy külföldi beszállítót nem biztos, hogy érdekli, mekkora adósságban úsznak a magyar kórházak, ő azonnal kéri a pénzét.”

Jóbai cége két bankkal dolgozik, évek óta hitelt kell felvennie, hogy az állami adósságrendezésig egyenesben tudja tartani a vállalatot. „Idén az adósságrendezés csúszása miatt meg kellett emelni a hitelkeretet, amire a bank csak úgy volt hajlandó, ha jelzálogot jegyez be” – mondja az ügyvezető, aki a kormányrendelet megjelenésekor tájékoztatta a külföldi partnereket a helyzetről, és kérte a segítségüket abban, hogy tolják el kissé a fizetési határidőt. Ezt valaki akceptálta, de volt olyan, aki nem engedett. „Ezért egy napi és heti utalási stratégiát állítottunk fel, kezdve azokkal az utalásokkal, amelyeket nem lehet tovább húzni. Ezt igyekszünk szigorúan betartani.” A február 25-i állás szerint a kórházak a Replant4Care-nek 326 millió forinttal tartoznak – ez a cég éves árbevételének 25 százaléka. Ebből a 121 napon túli tartozás már 178 millió forint. „Öt éve ez megy – panaszolja az ügyvezető –, először 60 napra nem tudtak az intézmények fizetni, aztán ez felment 90–120 napra. Próbálkoztunk faktorcégekkel, hogy a cash flow folyamatosságát biztosítani tudjuk, de az nem bizonyult jó megoldásnak, mert ha a faktorcégnek sem fizetett a kórház, akkor vissza kellett fizetnünk a pénzt. A banki hitelnek is van költsége, de azt inkább tudjuk vállalni.”

 

Mínusz 20 százalék

„Nonszensz, hogy a kormány azt kéri a beszállítóktól, akik nagy részben közbeszerzéseken lealkudott árakon szállítottak, hogy mondjanak le a tőkekövetelésük 20 százalékáról. Erre nincs se közgazdasági, se jogi alapja. Ráadásul állami tulajdonú intézményekről beszélünk, akikért fenntartóként az állam felelősséggel tartozik” – mutat rá Dózsa Csaba, aki szerint a kórházak létező termékeket kapnak kézhez, nem tanács­adói szerződésekről van szó, amelyeket lehet akár 50, akár 100 milliós összegben is megkötni. „Cinikus hozzáállás az, hogy miközben a hírek arról szólnak, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, stabil az államháztartás, az államadósság csökken, addig a megvalósult kórházi egészségügyi szolgáltatásokért nem akar a kormány teljes összeget fizetni. Ráadásul mindennek a végén a beteg áll, akinek meg kell kapnia az ellátást.”

December végén az Emmi-közlemény már lebegtette, hogy bizonyos esetekben túlárazás történhetett, ezért jogos a 20 százalék elengedésére vonatkozó „kérésük”. Egyik általunk megkérdezett forrásunk sem tartja reálisnak a túlárazás emlegetését. Egyrészt azért, mert a termékek közbeszerzések útján kerülnek az intézményekbe, és ezeket előzetesen jóvá kell hagynia mind az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK), mind a Miniszterelnökségnek. Másrészt 30 százalékkal olcsóbban szállítanak a cégek Magyarországra, mint a többi V4 országba, Nyugat-Európához képest pedig akár 40–50 százalékkal olcsóbban is.

„2015-ben az 500 milliónál nagyobb kinnlevőséggel rendelkező cégektől kérte azt a kormány, hogy mondjanak le a késedelmikamat-követelésükről. 2012-ben, még az ÁEEK elődje, a GYEMSZI függesztette fel a kifizetéseket azzal az indokkal, hogy egyesével rendezi a számlákat, és felvetette, hogy a késedelmi kamat mellett a tőke egy részéről is lemondhatnának a cégek. Ezeket sikeresen visszavertük, most azonban újra próbálkoznak” – mondja Rásky László. Ezzel egyébként nem az ellenségnek tekintett, ám stabil pénzügyi háttérrel rendelkező multikat hozza nehéz helyzetbe az állam, hanem a kkv-kat, amelyeket szavakban ezerrel támogat a kormány. Jóbai Zsolt nem érti: ha egy szigorúan ellenőrzött rend­szer­ben szállít egy cég a kórházaknak, a számláját befogadják és nincs kifogás ellene, akkor miért tartják ezt a céget bizonytalanságban a kifizetésekkel? Rásky szerint a 20 százalék túl sok, azt azonban minden cég maga határozta meg a tárgyalások során, hogy hajlan­dó-e lemondani erről az összegről. „A hozzám eljutott információk alapján azt tudom mondani, hogy van, aki lemondott a tőkekövetelés egy részéről, de itt csupán 1-2 százalékra kell gondolni. A kormány ezzel maximum 1-2 milliárdot takaríthatott meg.”

A cégek az OSZ főtitkára szerint „kényszer alatt nem álltak, de nyomás alatt igen”. Ha ugyanis a kormány valóban azokat a cégeket részesíti előnyben a központosított közbeszerzéseknél, amelyek most lemondtak a követelésük bizonyos százalékáról, akkor sokaknak van mitől tartani. De reális-e ez a félelem egy versenyjogilag egyértelműen aggályos ötlettől? Ha a kormány cégekkel akar kivételezni, azt Rásky szerint kétféleképpen teheti meg. „Vagy áthágja a jogi szabályozást, vagy módosítja a közbeszerzési szabályokat, amit az EU nem fog jó szemmel nézni. Köztes megoldás lehet az, hogy olyan közbeszerzést írnak ki, amely különböző termékköröket kapcsol össze, amelyet egy piaci szereplő nem tud teljesíteni – például egy CT-berendezés mellé egy hullamosót is szállítani kell. Így belépnek a képbe az integrátor cégek, amelyek megveszik másoktól a kért termékeket, és együtt leszállítják a kórházaknak.” A központosított közbeszerzéseket azon­ban nem lehet akármilyen termékekre kiírni: ha olyan eszközökről, gépekről van szó, amellyel csak 2–3 cég foglalkozik az országban, akkor ez a modell nem fog működni.

S hogy mi lehetett a kormány célja a 20 százalékos „ajánlattal”? Többek szerint nem zárható ki, hogy az ellátás egyes szegmensei­re szemet vetett az állam: nemrég a meddőségi központokat államosították, de a művesekezeléssel kapcsolatban is felmerült már, hogy legyen az is tisztán állami szolgáltatás. Az állami fenyegetés pedig kiválóan alkalmas lehet arra, hogy a kiszemelt magáncégek árát levigye.

Neked ajánljuk