Olajgate: Jelentéstétel előtt, tökölés közben

szerző
A. Zs.
publikálva
1996/41. (10. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Rövidesen befejezi munkáját az olajgate néven elhíresült ügyet vizsgáló parlamenti bizottság. Bár az Országgyűlésnek majdan benyújtandó jelentéstervezetnek még csak a bevezető és az első része készült el, az már ennyiből is kiderül, hogy az anyag nem csupán általános, semmitmondó megállapításokat tartalmaz. Persze ahhoz, hogy ezekkel az Országgyűlés majdan érdemben foglalkozni tudjon, az kell, hogy a bizottság többsége elfogadja a jelentést. Igaz, mint általában mindig, most is csak a kishalak akadtak fenn a hálón.

Rövidesen befejezi munkáját az olajgate néven elhíresült ügyet vizsgáló parlamenti bizottság. Bár az Országgyűlésnek majdan benyújtandó jelentéstervezetnek még csak a bevezető és az első része készült el, az már ennyiből is kiderül, hogy az anyag nem csupán általános, semmitmondó megállapításokat tartalmaz. Persze ahhoz, hogy ezekkel az Országgyűlés majdan érdemben foglalkozni tudjon, az kell, hogy a bizottság többsége elfogadja a jelentést. Igaz, mint általában mindig, most is csak a kishalak akadtak fenn a hálón.

A bizottság eredetileg a parlament nyári ülésszakának végére tervezte jelentése benyújtását az orosz-magyar olajszállítások és az orosz államadósság lebontása kapcsán felmerült összeférhetetlenségek kivizsgálásáról. (Lásd: Gáz van [és homály] - MaNcs, 1996. március 21.; Kincs, ami nem lesz - MaNcs, 1996. augusztus 1.) Ehhez képest jelenleg csupán egy tervezet létezik, s annak is csak az olajszállításokra vonatkozó - a már említett bevezető és első - része van szavazásra is bocsátható állapotban. A késedelem jelentős.

A tisztánlátás érdekében célszerű megvizsgálni, hogy az olajügyben szintén vizsgálódó Miniszterelnöki Hivatal (MeH), a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), valamint maguk a parlamenti testület tagjai miként viszonyultak a közel egy éve megalakult bizottság munkájához.

A bizottság tavaly decemberben alakult, miután a Fidesz, a KDNP és az MDF két-két képviselője a parlamenti azonnali kérdések órájában az akkori ipari minisztert, Dunai Imrét arról faggatták, mit keresnek szocialista politikus-vállalkozók és miniszteri családtagok az orosz államadósság rendezése, illetve az olajkereskedelem környékén. Az ügy súlyára való tekintettel a Ház bizottságot hozott létre, amelybe négy tagot az ellenzék, négyet pedig a két kormányzó párt delegált. Az azóta csak olajbizottságként emlegetett grémium első ülésén rögtön a végével kezdték a képviselők: komoly vitát váltott ki ugyanis, hogy mi történjék szavazategyenlőség esetén, vagyis ha az eljövendő kész jelentést csak a testület fele támogatja. Evidens lett volna az ilyenkor szokásos gyakorlat, vagyis hogy a bizottság elnökének, jelen esetben az MDF-es Demeter Ervinnek a szava dönt, ezt azonban - tekintettel az ügy kényességére és a vezető szocialista politikusok érintettségére - elvetették. Maradt tehát az a megoldás, hogy a jelentést addig alakítják, amíg azt a bizottság többsége el tudja fogadni.

Még a laikus számára is egyszerűvé vált ezzel a képlet: működik a kormány-ellenzék törésvonal; az ellenzék minden olyat látni akar a jelentésben, amire az összegyűjtött dokumentációban csak halvány utalás is szerepel, a koalíciós képviselők viszont semmi olyat nem akarnak az anyagba betenni, amire nincs ezerszázalékos bizonyíték. Ez a patthelyzet persze tág teret biztosít mind az ellenzéki, mind a kormánypárti "értelmezéseknek", lehet egymásra mutogatni, hogy tudniillik miért nem történik már végre valami. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű.

A kisgazdák által a bizottságba delegált Homoki János például rendre úgy csinált az üléseken, mint aki nem érti az egészet. Meggyőződése, hogy az orosz államadósságot valakik lenyúlták - ezeket ő magyar Ewingoknak hívja. Homoki képviselő a magyarok többségével együtt pár száz hete megtudta, hogy bizonyos Ewingok olajjal kereskednek, s mi tagadás, az is igaz, hogy az olajkereskedelem is a bizottság vizsgálódásának tárgyát képezi, ámbár semmi köze az államadóssághoz. A két ügyet csak az abban szereplők egy részének azonossága köti össze - ez a tény a nyolc bizottsági tagból hétnek már az első munkanap után világossá vált. Homoki képviselő viszont fél évvel a testület megalakulása után, a már félig kész jelentés birtokában készített egy alternatív anyagot, amelynek a fentebb említett rögeszme adja a vázát. (Homoki képviselő például javaslatot tesz arra, hogy a magyar Ewingok feltérképezésére alakuljon egy másik parlamenti bizottság.) Ezzel az anyaggal - amelynek terjedelme egyébként háromszorosa a bizottsági jelentésnek - elvileg foglalkoznia kell a testületnek, ami újabb időpocsékoláshoz vezethet. Homoki János delegált ezzel viszont (akarva-akaratlanul) az ügy szép csendes kimúlásában érdekelt szocialisták malmára hajtja a vizet.

A bizottságban Vancsik Zoltán frakcióigazgató a szocialisták vezére, s egyben ő a testület alelnöke is. Vancsiknak meglehetősen lesújtó véleménye van a bizottság ellenzéki tagjainak hozzáállásáról; ez érthető, ha arra gondolunk, hogy például a fideszes Kósa Lajos a közel egy év alatt csupán néhány testületi ülésen vett részt. Június 19-én a bizottság kormánypárti tagjai kivonulásokkal tiltakoztak amiatt, hogy az ellenzékiek rendszeresen hiányoznak az ülésekről. Egyedül az elnök, Demeter Ervin jelent meg minden alkalommal. A szabad demokrata Szalay Gábor viszont idővel lemondott bizottsági tagságáról, átadva helyét Mádai Péternek, aki körülbelül annyira van képben, mint a kisgazda Homoki.

Komoly fejtörést okozott a testületnek az a még tavasszal, az ellenzéki tagok távollétében megszavazott javaslat is, hogy a bizottság hallgassa meg a botrányt kirobbantó ellenzéki képviselőket. Ezzel csak egy gond volt, hogy közülük három tagja az olajbizottságnak. Tőlük - mivel hozott anyagból dolgoztak - mást nem nagyon lehetett volna kérdezni, mint azt, hogy ugyan mondanád már el, haver, ki nyomta az infót. Erre viszont választ senki nem remélhetett, ráadásul jogi aggályok is felmerültek a javaslattal kapcsolatban, így a kérdés megválaszolását az alkotmányügyi bizottságra bízták, amely egy szép áprilisi napon egyhangúlag úgy döntött, hogy nem foglal állást ebben a kérdésben.

Az olajbizottság tagjainak talpraesettségét bizonyítja, hogy mindezek ellenére néhány hét szünet után folytatták a munkát. Túl voltak már az érintettek meghallgatásán, kívülről fújták a Miniszterelnöki Hivatal szigorúan titkos minősítéssel ellátott, tavaly decemberben elkészült vizsgálati anyagát, csupán egy dolog hiányzott a boldogsághoz: a Nemzetbizottsági Hivatal nyomozását összefoglaló jelentés. Arra, hogy ilyen készült, több bizonyíték is van. Vizsgálódásának kezdetén a testület levélben kérte Horn Gyula kormányfőt, hogy küldje el a MeH-jelentés elkészítésekor felhasznált dokumentumokat. Válasz Kiss Elemér közigazgatási államtitkártól érkezett, aki leírta, hogy a titkosszolgálati anyagok kivételével már minden dokumentumot megküldtek, a Nemzetbiztonsági Hivatal anyagait pedig kérjék személyesen Nikolits István titokügyi minisztertől. A megkeresésre Nikolits válasza először az volt, hogy ilyen dokumentumok nem léteznek, a hivatal semmiféle nyomozást az ügyben nem végzett, a mennyezet azonban nem szakadt le - kibírt az már ennél is nagyobbat. Februárban aztán a miniszter Demeter Ervin sokadik levelére válaszolva küldött egy összefoglalót az ügyről, amelynek mintegy kétharmada szó szerint azonos a MeH jelentésével. (Ez utóbbiban egyébként többször is utalnak a Nemzetbiztonsági Hivatal közreműködésére.) Egyes bizottsági tagok szerint a titkosszolgálatnak a vizsgálatban betöltött tevékeny szerepére utal az a két, kézzel írt, "sürgős" fejlécű feljegyzés is, amelyet Kiss Elemér küldött tavaly decemberben Csatári Józsefnek, Nikolits István helyettes kabinetfőnökének. "Lehetséges, hogy eddig nem ismert anyagok a fentiek. Ma kaptam" - szól az egyik feljegyzés, amiből több mindenre is lehet következtetni, többek között arra, hogy a nemzetbiztonsági szervezet komolyan foglalkozott az olajgate-tel, s a dokumentumok mindegyike a titkosszolgálat, jelesül a rangsorban harmadik ember asztalán landolt. Ezt támasztja alá Kiss másik feljegyzése is, amelyet az államtitkár a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságáról érkezett jelentéshez csatolt, s amely a vizsgálathoz szorosan nem kapcsolódó ügyet mesél el. (Az ebben leírt és dokumentált eset egyik szereplője Csintalan Sándor, az MSZP akkori ügyvezető alelnöke.) A történetről végül kiderült, hogy csupán provokáció, az ezzel kapcsolatos dokumentumok mégis az ellenzéki képviselőkhöz kerültek. Tart tehát a huzavona Nikolits és az olajbizottság között, és - hogy is fogalmazzunk - erősen valószínűsíthető, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetői többet tudnak az olajgate-ről, mint amennyit hajlandók elárulni.

A testület jelentése tehát félkész állapotban van, és a - szavazással ugyan még meg nem erősített - dokumentum neveket is tartalmaz. A bizottság az azóta lemondott Dunai Imre ipari miniszter, valamint Pál László (Dunai Imre elődje, jelenlegi MOL-vezér) és Hujber Ottó (az MSZP vállalkozói tagozatának elnöke) mellett három minisztériumi köztisztviselő törvénybe ütköző összeférhetetlenségét állapítja meg. Õk, amellett, hogy tagjai voltak az orosz államadósságra érkező pályázatokat elbíráló tárcaközi bizottságnak, felügyelőbizottsági, illetve igazgatótanácsi tagsággal rendelkeztek olyan cégekben, amelyek indultak és, mit ad isten, nyertek a pályázaton. (Jellemző módon róluk a MeH-jelentés egy árva szót sem szól.)

A bizottság egy része szerint azonban semmiféle törvénysértés nem történt. E véleményüket az sem befolyásolja, hogy a kormány tavaly december végén "az orosz államadósság rendezésével és az olajimporttal összefüggő kérdések vizsgálatáról" hozott, a Magyar Közlönyben is közölt határozata elismeri többek között azt, hogy az orosz államadósság lebontását koordináló tárcaközi bizottság működése szabálytalan volt, és kimondja: "biztosítani kell, hogy a döntések kialakításában egyéni érdekek ne játszhassanak szerepet".

És továbbra se szakad le.

A. Zs.

szerző
A. Zs.
publikálva
1996/41. (10. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra