Önkormányzati választások Budapesten: Lakógyűlés

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ahogy ez már lenni szokott az önkormányzati választásokon, az ellenzék visszavágni készül országgyűlési kudarcáért, a kormánypártok pedig lendületben maradnának. Az előrejelzések szerint, ami a főpolgármestert illeti, az utóbbiak, erőlködés ide, összefogás oda, egyelőre a futottak még kategóriában tartózkodnak. A budapesti választásoknak külön súlyt ad az erőviszonyok átrendezésének a miniszterelnök által meghirdetett programja.

Ahogy ez már lenni szokott az önkormányzati választásokon, az ellenzék visszavágni készül országgyűlési kudarcáért, a kormánypártok pedig lendületben maradnának. Az előrejelzések szerint, ami a főpolgármestert illeti, az utóbbiak, erőlködés ide, összefogás oda, egyelőre a futottak még kategóriában tartózkodnak. A budapesti választásoknak külön súlyt ad az erőviszonyok átrendezésének a miniszterelnök által meghirdetett programja.

Demszky újrajelölése nyilvánvaló volt, négy évvel korábbi ellenfeléé már kevésbé. Páran értetlenkednek a Fideszben amiatt, hogy a jelölt párton kívüli (mármint Fideszen kívüli), de mivel Latorcait maga Orbán Viktor javasolta, nagy zaj nem volt. Információink szerint Deutsch Tamás is szívesen lett volna polgármester, de neki sportminiszterséget és diplomát szánt a pártelnök; felmerült még Tirts Tamás budapesti Fidesz-vezető és Zupkó Gábor kispesti polgármester neve is, ő viszont nem vállalta a dolgot, doktori disszertációját írja, mint megtudtuk. Latorcai jelölése azt is jelenti, hogy a kormányfő mellett továbbra sem erősödik meg senki túlzottan a pártban. Hiszen a kormányzás koptat, a főpolgármesterség erősít, és Deutsch így is a Fidesz egyik legnépszerűbb politikusa.

Latorcai került hát szembe újra Demszkyvel, pedig már négy évvel ezelőtt sem markáns karizmájával hívta fel magára a figyelmet. Ez azóta sem sokat változott: a közvélemény-kutatások szerint lapzártánk idején a Fidesz-listára szavazók fele Demszkyre voksolna.

Rend, lendület, ígéretek

A Fidesz Otthon Budapesten című programja szerint "a főváros polgári jövőért kiált". Annak dacára állítják ezt az írás szerzői, hogy - mint pénteken egy választási gyűlésen hallottuk Cselovszki Zoltán fővárosi Fidesz- frakcióvezető-helyettestől - az parlamenti képviselőválasztáskor a budapesti polgárok kicsit rosszabbul szavaztak a Fidesz országos átlagánál. A politikus ezt is a Demszky-féle városvezetés politikájának tulajdonítja, a "szuburbanizáció", az agglomerációba történő tömeges menekülés miatt gyengült a főváros. (Minden rosszban van valami jó: cserében Pest megye választói között szaporodtak meg a polgárok.)

A polgári jövőt artikuláló Latorcainak nincs könnyű dolga a hivatalban lévő polgármester előnyével szemben. Kampányát a katasztrofális budapesti közállapotokról szóló tételre alapozta, amiből a kiutat a rend, biztonság, nyugalom jelenti. Ugyanezekkel a jelszavakkal operálnak egyébként a szocialisták is, míg a regnáló polgármester magasabb szférákban szárnyal: lendület, harmónia, világváros építése. Kampányáért kap is rendesen ellenfeleitől: látványberuházások születnek, Budapest lakói nem világ-, hanem otthonos várost szeretnének, nemcsak a turistáknak, a város polgárainak is meg kell felelni - sorozták a polgármestert a pénteki Fidesz-kampánygyűlésen. Itt Latorcai János egy budapesti panorámaképen szemléltette programjának lényegét: a biztató távlatokat, illetve a hidak jelképezte szövetséget "a kerületekkel és a budapesti polgárokkal". Ám ez utóbbiak majd kétharmada, úgy tűnik, továbbra is Demszkyt látná szívesebben a főpolgármesteri székben.

Szó volt sáros lábbal hazamenni kénytelen polgárokról (minden negyedik budapesti ilyen), légszennyezésről, rácsok mögé zárkózó polgárokról, molesztálásnak kitett fiatalokról, a kötött pályás közlekedési eszközök preferálásáról, gyors, olcsó tömegközlekedésről - csupa olyan dologról tehát, ami mostanában minden választási gyűlésen elhangzik, bárki szervezze is. A polgármesterjelöltet figyelmesen hallgatta ugyan közönsége, tapssal mégsem őt, hanem Zupkó Gábort szakították rendszeresen félbe, például amikor kijelentette, hogy "nem baj, ha 200 milliót költünk a Szent István park felújítására, ha ugyanennyi jut a külső kerületek parkjainak felújítására is".

A városházi ellenzék fő csapásiránya korábban a város eladósodása volt (halványan pedzegették a városháza korrupciós ügyeit is), mostanra erről leszakadtak. Demszkyék szerint ugyanis sohasem volt ilyen jó a fővárosi önkormányzat gazdasági helyzete. Atkári János gazdasági ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a Narancsnak azt mondta, hogy míg 1994-ben a működési kiadásokat épp hogy fedezni tudták a bevételekből, addig idén 18-20 milliárd forintos működési eredményt várnak.

A fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzete akkor stabilizálódott, amikor 1998-as áron számolva mintegy 65 milliárd forintért eladták a közművállalatokat és a fővárosi patikahálózatot. Addig, Atkári szerint, "az expo kapcsán eldöntött kényszerberuházások kényszerfinanszírozását nyögték". Az állami pénzek kevésnek bizonyultak, a fővárosnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, még akkor is, ha 61 fejlesztési tervet lemondtak. Szorult helyzetéből a Békesi László pénzügyminiszterrel kötött négy évvel ezelőtti megállapodás húzta ki a fővárost, amikor is kormánygaranciával 8,5 milliárd forintos hitelt vettek fel, majd még 3,5 milliárdot. "Mai szemmel nem voltak ezek nagy pénzek." Jött még 12 milliárd forint az EBRD-től, amit mára már visszafizettek, akárcsak azt a több mint 30 milliárdot, amit különböző kereskedelmi bankoktól vettek fel. Jelenleg mintegy 70 milliárd forint értékű államkötvénye van a fővárosnak, "ezek fedezik majd az olyan beruházásokat, mint a metróépítkezés".

A főváros költségvetési helyzetét Latorcaiék is viszonylag stabilnak tartják, azt kifogásolják, hogy a forrásokat hozamot nem termelő beruházásokra, illetve államkötvényekre költötték, miközben a kórházak milliárdos adósságokat görgetnek, a BKV pedig a csőd szélén áll. A lapunknak nyilatkozó Horváth Zoltán, az FKGP budapesti elnöke nem érti, hogy ha ilyen jól áll a főváros, akkor például miért olyan magasak a közüzemi díjak. A közüzemi vállalatok privatizációját a Fidesz-program is kritizálja, mondván, a főváros anélkül járult hozzá a garantált haszonhoz és a díjnövekedéshez, hogy biztosította volna a költségcsökkentést.

A látványos fővárosi fejlesztéseket, beruházásokat az ellenzék nemcsak kampány- és presztízsjellegük miatt kritizálja ("Budapest nem csak a Körútig tart", szól a kampányszlogen), de szóvá teszik azt is, hogy nyolc év után készült csak el a város általános fejlesztési koncepciója, eddig tehát ad hoc jelleggel, lobbynyomásoknak engedve történtek a fejlesztések.

Szövetségesek

Négy éve a Fidesz-MDF-KDNP közös jelöltjeként induló Latorcai azért maradt alul, mert a kisgazdák és a MIÉP saját jelöltet állított. Most sikerült összehozni a fővárosi ellenzéki összefogást: a kisgazdák támogatása már a kormány koalíciós megállapodása révén biztosíttatott, a MIÉP egy ideig fenyegetőzött ugyan saját jelölttel, aztán augusztus végére beadta a derekát, és felsorakozott Latorcai mögé. (Nem megy ez mindenütt ilyen könnyen: júliusban Győrben is közös jelöltet terveztek állítani, aztán mégis külön futnak neki.)

Bár az MSZP volt az egyetlen párt, amelyik még a parlamenti választások előtt hivatalosan megnevezte főpolgármester-jelöltjét, a párt budapesti szervezete október 5-én mégis úgy döntött, hogy visszalépteti Katona Bélát Demszky javára. Az MSZP vezetése kezdettől számolt ezzel a lehetőséggel, ám a visszaléptetést az utolsó pillanatig lebegtették, Katona Béla pedig már kezdte komolyan venni főpolgármester-jelölti szerepét. A végső lökést alighanem Orbán Viktor lentebb összefoglalt beszéde adta, s a helyi szervezetek közötti súrlódások (amelyek persze egyre fogynak) ellenére az MSZP az SZDSZ-szel való összefogást választotta a közös jobboldali ellenfél, a MIÉP által is támogatott Latorcai János ellen.

Demszky és pártja csak akkor tudja viszonozni a szívességet, ha az MSZP és az SZDSZ a fővárosi közgyűlésben együtt többséget szerez. Márpedig a húzóember nélküli, vérszegény kampány jó pár mandátumába kerülhet a szocialistáknak. A Fidesz, az MDF és a Budapesten hagyományosan gyenge FKGP sem könnyen szerezhet a fővárosi közgyűlésben többséget (a MIÉP támogatása igen fontos volt a kormánypártoknak), mégis könnyen elképzelhető, hogy újraválasztása esetén Demszkynek minden lényeges döntés előtt - például mindjárt a főpolgármester-helyettesek kiválasztásakor - a Fidesszel kell megállapodnia. Az SZDSZ budapesti frakcióvezetője már jelezte, hogy a közgyűlésben nem tart elképzelhetetlennek egy Fidesz-SZDSZ-MSZP-koalíciót sem. Lehet persze, hogy Böhm András már arra a helyzetre készül, amikor a közgyűlésben nem az SZDSZ-nek és az MSZP-nek, hanem a Fidesznek, az FKGP-nek meg a MIÉP-nek lesz többsége. Ekkor a Fidesznek nyilvánvalóvá kell tennie, hogy kivel óhajt politizálni: ha a MIÉP-et választja, az isten se mossa le róluk, hogy a protonácikkal paktálnak; ha viszont mégis inkább az SZDSZ-szel és a szocialistákkal szavaznak majd együtt, akkor a parlamentben teszik kockára a MIÉP támogatását.

Súlyfelesleg

Egyensúlyt, ne ellensúlyt, a kormány ne legyen félkarú óriás - hajtogatják a kormánypártiak -, az önkormányzatok segítsék a kormányprogram végrehajtását. ´94-ben ugyanezt hallottuk a szocialistáktól, csak akkor a majdan esetleg mégis ellenzékire sikeredő önkormányzatokat nem riogatták, mint ahogy most teszik. Például Orbán Viktor kormányfő, aki a Magyar Polgári Együttműködés szeptember 27-i konferenciáján egy szépen kibontott harci allegóriával vizualizálta a polgári demokrácia alapintézményeit. Komoly erőfeszítéseket téve egyúttal annak a logikai problémának a megoldására, hogy progresszió ide, retrográd erők oda, négyévente felcserélődhetnek a hatalomgyakorlók, ráadásul a múlthoz ragaszkodókat is demokratikusan választották.

1994-ben az önkormányzatok a polgári erők védbástyái voltak, ahol erőt gyűjthettünk - mondta Orbán Viktor -, most viszont ki lehet nyitni a kapukat, és kimenni a mezőre az emberek közé. Ugyanis - bonyolódik a fejtegetés - ott is a mi embereink vannak. "Jó lenne, ha a polgárok nem úgy tekintenének a kormányzatra, mint amely megvédi őket a helyi önkormányzatoktól (négy éve tehát ostromlott népként élik mindennapjaikat a miskolciak, kaposváriak, pécsiek, kispestiek - a szerzők megjegyzése), melyeket egyébként maguk választottak." Ebben az esetben a kormány hajlamos újragondolni a hatáskörök és források újraosztását a központi és a helyi hatalom között, "készen állunk arra... hogy az önkormányzatok számára kedvezőbb viszonyt alakítsunk ki". Bár a fejtegetés homályban hagyja, hogy miképpen derülne ki, fél-e még a nép az általa választott önkormányzattól, avagy már megnyugodott (és akkor következhet az önkormányzatbarát kormánypolitika kialakítása), a kormányfő beszédének néhány korábbi gondolata segít az eligazodásban: ezekben "hátrányos helyzetűnek" (védelemre szorulónak tehát) minősítette azokat a polgárokat, akiket a "múlthoz ragaszkodó" helyi hatalom igazgat. Hozzátette még, hogy a "konszolidáció" csak akkor következhet be, ha az önkormányzati választásokon polgári fölény jön létre. (Erősen érzékeltetve van a fővárosban is, hogy nagyobb összegű központi költségvetési pénz elsősorban kormánypárti győzelem esetén várható.)

Mindezen gondolatok indították az MSZP budapesti elnökét arra, hogy antidemokratikus törekvésekkel vádolja meg a kormánypártokat, mire a kisgazdák perrel, Deutsch Fidesz-alelnök pedig azzal fenyegetőzött, persze humorosan, hogy megfontolják, ne költözzenek-e ki a Lendvay utcából. A már említett fórumon Deutsch Tamás azzal is megvádolta a szocialistákat, hogy eléggé el nem ítélhető módon szerte az országban minél több helyet igyekeznek megszerezni az önkormányzatokban, csak azért, hogy szembeforduljanak a kormánnyal.

Az MSZP kerületi jelöltjeinek esélyeit csökkentette a húzónévként használt Katona Béla visszalépése. Az SZDSZ viszont erősen kapaszkodik Demszkybe, a párt behúzódott a "város karmestere" mögé. A Fidesznek most leginkább a nyugdíjemelés miatt fáj a feje, a szocialisták ugyanis jó érzékkel nem hagyják elülni az ügyet a választásokig. Olyannyira megfogódott a Fidesz a nyugdíjasokkal, hogy már egészen furcsa családok várható jövedelmi viszonyait reklámozza választási hirdetésein: kétgyerekes, kétkeresős, egynyugdíjasos családon bizonygatják, hogy minden jobb lesz.

Kerényi György

Kovács Róbert

(közreműködött Kovách Márton)

Budapest huszonhárom kerületében nyolcvannyolc polgármesterjelölt indul. A Fidesz sehol sem állított önállóan jelöltet, az MDF-fel közösen is csak hat kerületben, a legjellemzőbb a Fidesz-FKGP-MDF- Néppárt-Kereszténydemokrata Szövetség-összefogás. A szocialisták a kerületek felében önállóan, a másik felében az SZDSZ-szel közösen jelölnek polgármestert. Az SZDSZ hat, a MIÉP négy, a KDNP három, a kisgazdák és a Munkáspárt kettő-kettő, az MDF pedig egy kerületben indít önállóan jelöltet. A Fidesz egy kerületben - a XXI.-ben - kizárólag az FKGP-vel szövetkezett. Viszonylag kevés helyen, összesen nyolc kerületben jelölnek a civil szervezetek, független polgármesterjelöltek pedig csak hat kerületben indulnak.

Szembetűnő, hogy míg 1994-ben még több helyen előfordultak olyan pártszövetségek, ahol az SZDSZ, az MDF és a Fidesz vagy az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz állított polgármesterjelölteket, addig idén a kerületi választási szövetségek gyakorlatilag leképezték az országos szövetségeket. A vidéki nagyvárosokban kevésbé látható a politikai pártok tömbösödése. A kormánypártok inkább, a parlamenti ellenzék kevésbé volt hajlamos az összefogásra.

Önkormányzati választás Pomázon

A rendszerváltozás utáni első szabad önkormányzati választások után, elsősorban az akkori országos pártpreferenciák mentén Pomázon (15 ezres lélekszám, az agglomerációban megszokott összetételben, a háború előtti nemzetiségi jelleg nyomai) egy túlnyomórészt értelmiségiekből álló képviselőtestület kezdte meg a munkát. Az MDF-többség támogatásával megválasztott polgármester, Kulin Imre (a politikában amúgy igen aktív Kulin klán egyik nem kevésbé figyelemreméltó reprezentánsa) jó érzékkel és nem kis bátorsággal az egykori tanácstitkárral mint a falu jegyzőjével némileg fantáziátlanul, ám nagyobb zökkenők nélkül kormányozgatott.

Az 1994. évi második választás őt igazolta: míg a testület ugyancsak a kor pártpreferenciái szerint átalakult, addig Kulin a maga 60 százalékával biztosan utasította maga mögé a 15 százalékot szerző kisgazda-kereszténydemokrata jelöltet, úgyhogy a további négy próbálkozó mind 5 százalék alatt teljesített.

Erre az évre viszont igencsak fölszívták magukat a politizáló helyi erők. Titkos és nyílt paktumok köttettek, eddigi szövetségesek fordítottak egymásnak hátat, összeborultak korábbi ellenségek. A tíz egyéni és hét listás helyre meglehetős a tülekedés. Nyomul a teljes honi pártpaletta. A Fidesz, figyelmen kívül hagyva a parlamenti választások fő szövetségesét, az MDF-et, hű kisgazdijai oldalán indul harcba tíz jelölttel. Szerintük ez mára természetes szövetség, szerintünk is. Itt a revánsra vágyó MSZP (8 jelölt), míg az MDF-nek az ugyancsak természetes MDNP jutott (8 jelölt). Van SZDSZ (6), MIÉP (3) és Munkáspárt (3) meg az identitászavarokkal helyi szinten valamennyire megküzdő KDNP (8).

Három civil szervezet is beszállt a küzdelembe. A Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület hat versenyzővel, a Nagycsaládosok Egyesülete kilenccel, míg a Pomáz Barátai(nak) Társasága ugyancsak hattal. Plusz huszonhárom teljesen független jelölt, akik közül 11 leginkább a nemzetiségi kedvezmény kihasználása érdekében független. Lévén, hogy a törvény betűje szerint az a független jelölt, aki egy tökéletesen egyoldalú nyilatkozatban vállalja egy magyarországi kisebbség érdekképviseletét, a bejutáshoz szükséges szavazatok egynegyedével is bekerülhet a testületbe.

A falu nemzetiségi jellegéből adódóan Pomáznak van német, szerb, szlovák és cigány függetlenje. De van egy szlovénja is, ami azért már szép teljesítmény, viszont a lakosság fantáziájának végességéről árulkodik, hiszen ilyen erővel lehetne tán egy ruszinja is Pomáznak, mert valami félreértés folytán a törvény kifelejti az államalkotó kisebbségek közül az elefántcsontrakpartiakat.

Így van körzet, ahol tizenketten csatáznak, de a legkevesebb is hét fő. Mármost az eddigi tapasztalatok szerint a választók 30-40 százaléka szavaz, így a szükséges egyszerű többséghez helyenként akár 50 szavazat is elegendő lesz.

Még izgalmasabb a helyzet a Kisebbségi Önkormányzatok szintjén. ´94-ben három alakult, szerb, német és cigány. Idén viszont jó esélye van egy negyediknek is. Négy Horváth vezetéknevű személy (plusz egy kakukktojás, akinél még a név se jött össze) na, milyet, horvát önkormányzatot kíván gründolni. Szép is lenne, Pomáz visszavenné Fiumét. Ilyenformán a négy kisebbségi önkormányzat húsz helyéért és a költségvetésből leosztott fél-fél millió forintokért negyven ember verseng.

Volt (van) persze kampány is. Csendes. Az újrainduló Kulin két független kihívója ott van plakátformán minden kilométerkőnél, villanypóznán és kerítésen. Kábeltévé, helyi lap (a Pomázi Polgár), szórólapozás, egyebek. Mint a nagyok. A választók nem győzik kapkodni a fejüket.

Mindezek fényében túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az önkormányzati törvény minimum felülvizsgálatra szorul. Helyi érdekű szerencsevadászok szüremkednek be a joghézagokon stb. Pomázon is előfordulhat egy az eddigiekhez képest is jócskán működésképtelen testület. Valószínűleg október 18-a után is csak remény marad a faluközösség megbecsült parlamentje.

- ts -

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra