Orbán: 9,5 millió omikron elleni vakcina érkezik

  • narancs.hu
  • 2021. december 21.

Belpol

A miniszterelnök leszögezte, továbbra is oltásalapú marad a járvány elleni védekezés. Elismerte ugyanakkor, hogy „nem nagyon akar az oltások száma feljebb menni”. Elhangzott: Novák Katalin lesz a Fidesz államfőjelöltje.

„Volt elegendő vakcinánk, van elegendő vakcinánk és lesz elegendő vakcinánk” – közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök a kormányinfó keretében tartott nemzetközi sajtótájékoztatót kedden. Az egyik téma a koronavírus-járvány volt; ezzel kapcsolatban a kormányfő azt mondta, Magyarország 9,5 millió, kifejezetten az omikron vírusvariáns ellen kifejlesztett vakcinát rendelt, a szállítmány 2022 második felében és 2023-ban érkezik. Ebből a 9,5 millióból 1,5 millió lesz a gyermekek számára felhasználható.

Jelenleg 2,4 millió adag Pfizer-oltás van raktáron. Orbán kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, "nem látok olyan fertőzéshullámot, amit a magyar egészségügy nem tudna kezelni". A járvánnyal kapcsolatban közölte azt is, ez a következő év első felében nagy erőket kell mozgósítani az oltás érdekében, a védekezés továbbra is oltásalapú lesz.

Újságírói kérdésre a miniszterelnök megerősítette, hogy Novák Katalin lesz a Fidesz köztársaságielnök-jelöltje.

A családokért felelős miniszter jelöléséről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Orbán újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, január 1-jétől Novák helyére új családügyi minisztert nevez ki a kormány. 

A jövő évnél maradva Orbán az „újdonságok” közé sorolta, hogy a 25 évél fiatalabbak nem fognak jövedelemadót fizetni - de csak jövőre tudjuk meg, hogy reagál erre a magyar közvélemény, tette hozzá. Mint mondta, a 13. havi nyugdíjat visszaállítják, illetve ugyancsak a 2022-es témák között említette a "gyermekvédelmi" népszavazást. 

A 2021-es évet értékelve Orbán arról beszélt, a vírus elleni küzdelem és a gazdaság újraindítása határozta meg. „Nagyon nehéz év volt, egyfolytában védekezni kellett. Együttérzünk azokkal, akiknek a családjában életek vesztek el” - mondta a kormányfő. Hozzátette viszont, már nem voltunk olyan eszköztelenek idén a védekezésben, mint 2020-ban, mert átállhattunk az oltásalapú védekezésre.  Védekezni csak az oltással tudunk, minden mással csak időt nyerhetünk – tette hozzá. Felidézte, hogy Magyarországon, Európában elsőként a népesség 60 százalékát oltották be. Elismerte:

„innen azonban nem tudunk előrejutni, nem nagyon akar az oltások száma feljebb menni”.

Orbán ezzel kapcsolatban elmondta még, most a megerősítő oltások és az 5-11 évesek oltása zajlik.

A gazdaság újraindításával kapcsolatban a kormányfő arról beszélt, nem segélyekre, hanem a beruházások támogatására alapozza a kabinet. A foglalkoztatottság elérte a válság előtti szintet, a magyar gazdaság először elérte, majd meghaladta a 2019-est, a következő évben pedig 4 és 5 százalék között lesz a növekedés.

A miniszterelnök egyik kedvenc témájáról, az LMBTQ-témáról is beszélt a kormányinfón. Azt mondta, Magyarország az egyetlen olyan ország, ami nem az elitek és az aktivisták véleményére hagyatkozik, hanem ebben a kérdésben népszavazás dönt. 

Orbán az energia kérdésével kapcsolatban a sajtótájékoztatón elmondta: reméli, hogy a nukleáris energia a fenntartható energia kategóriájába kerül, és a gázból nyert energia is átmenetileg fenntarthatónak fogadható majd el.

Beszélt a bevándorlásról és az Alkotmánybíróság (Ab) közelmúltbeli döntéséről is.

Magyarország álláspontja egyértelmű: a menekültkérelmeket nem a célországban kell benyújtani, mint ahogy a menekültügyi kérelmeket a schengeni területen kívül szükséges lefolytatni – fejtette ki. Hozzátette azt a régóta hangoztatott véleményét is, hogy Brüsszelnek át kell vállalni, a tehát meg kell térítenie a kerítésépítés és a fenntartás költségét

Az alkotmánybírósági döntést értékelve hangsúlyozta, az Ab azt mondta, mindegy mit döntött az Európai Bíróság, fenntartjuk azt a rendet, amit eddig is működtettük, vagyis

„nem fogunk megváltoztatni semmit, még ha az Európai Bíróság erre is szólít fel”.

Az újságírói kérdések előtt – némileg zavarosan – azt fejtegette a kormányfő, hogy amint az a kormány plakátjain is látszódik, Magyarország előre megy, nem hátra. Ezzel kapcsolatban idézett egy nótarészletet: „Piros volt a paradicsom, nem sárga”, majd nem tudni, miért, arról kezdett beszélni, hogy „a kampány elérte a lakodalmak világát: piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra”. 

Völner korrupciós ügye

Az újságírók Völner Pál közelmúltban lemondott államtitkár korrupciós ügyével kapcsolatban több kérdést is feltettek a miniszterelnöknek. Állítása szerint az ügyészség által kiadott közleményből értesült az esetről, ha ezt megelőzően tudott volna róla, akkor az „nem lett volna helyes”.  A kormány nem indít belső vizsgálatot, kizárólag az ügyészség nyomoz.

Néhány héttel ezelőtt beszélt vele utoljára a parlamentben. Régóta ismeri, együtt voltak kollégisták, és addig nem hajlandó „eldönteni, hogy mi a helyzet”, amíg a bíróság nem hoz ítéletet. Varga Judit és a saját felelősségével kapcsolatban is ezt gondolja. Neki ilyen esetekben az az elvárása, hogy a korrupciós ügybe keveredett kormányzati pozíciót betöltő politikus mondjon le a tisztségéről – a képviselői mandátumától nem kell megválnia. 

Pegasus-botrány

Azzal kapcsolatban, hogy a hírek szerint Áder János köztársasági elnök testőreit is megfigyelték a Pegasus-kémszoftverrel, Orbán azt mondta: az ellenzéki kampány megkezdődött. Állítása szerint, ha valamit meg akar kérdezni Ádertől, akkor megkérdezi tőle, nincs szükség a megfigyelésére. 

Minden titkosszolgálati eszköz Pintér Sándor belügyminiszter hatáskörébe tartozik, ő annyit kért, hogy olyan képességekkel rendelkezzünk, mint más európai országok. Pintér dönthetne arról, hogy nyilvánosságra hozza az igazoló dokumentomokat, melyek szerint nem történt jogszabálysértő megfigyelés, de ezt nem kéri tőle Orbán, mert „a kormányt nem lehet így irányítani”.

Völner Pál neve ugyancsak felmerült ebben a témakörben is, hiszen államtitkárként ő engedélyezte a titkos megfigyeléseket. Orbán ezzel kapcsolatban megismételte a szokásos kijelentését, miszerint nem történt törvénytelen lehallgatás 2010 óta. 

Városháza-gate

Nagyra értékeli Karácsony Gergely főpolgármester bátorságát, hogy a Városháza-ügyben zajlott házkutatás után ordítozott Pintér Sándorral; ő nem meri felemelni a hangját a miniszterrel szemben. Szerinte „mindenki söprögessen a saját portája előtt”, és amíg fideszes többség van, addig a parlament épületét nem adják el. Egyébként úgy tudja, jelenleg is folynak a vizsgálatok, amelyek amíg nem zárulnak le, addig nem kommentálná ennél bővebben az esetet. 

Választás, Márki-Zay Péter

A választások előtt terveznek további jóléti intézkedéseket, de ezeket nem árulta el a miniszterelnök. Legkésőbb a választás előtt 50 nappal hozza nyilvánosságra a Fidesz a választási listáját. A kormány nem fogja befolyásolni a közmédiát a választások alatt. 

Nem tart senkitől, de szerinte

„jön Gyuri bácsi”, aki hozza „az összes haverját, mind itt lesznek”.

Ha történik külföldi beavatkozási kísérlet a választásokba, akkor majd tájékozatják a nyilvánosságot, addig viszont nem akar belecsúszni összeesküvés-elméletekbe. 

Arra kínosan ügyel saját bevallása szerint is, hogy ne mondja ki az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a nevét. A kijelentéseiről van benyomása, de azt megtartja magának. Egyébként meg szerint az igazi „főnök” a legerősebb ellenzéki párt vezetője (tehát a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc). Azt nem zárta ki kategórikusan, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölti vita. 

Politikai blöffnek tartja, hogy az ellenzék feles többséggel akar kormányozni. 

„Gyermekvédelmi” törvény

A kormány által megszavazott „gyermekvédelmi” (homofób) törvényt érintően mélyen tartó vita van folyamatban Brüsszellel. Pénzügyi zsarolás célpontja vagyunk, ugyanis az Európai Bizottság a válságkezelésre felállított alapból nem bocsátja rendelkezésünkre a nekünk szánt támogatásokat. 

Erre Orbán szerint az uniónak nincs jogalapja. A helyreállítási alap hitel, amiért az összes tagállam felelősséget vállal. „A legbrutálisabb szabotázs” szerinte, még nem látott ilyen felelőtlen politikát. „Ki fog megbízni a bizottságban” ezek után? – kérdezte. 

Migráció

Sok kérdés érkezett a migrációval kapcsolatban is. Orbán szerint Brüsszelben filozófiai megközelítést alkalmaznak, és olyan szabályokat javasolnak, amelyeknek nincs köze a realitáshoz. Fontos a választások kimenetele, de a Fidesz nem fog az álláspontján változtatni ebben a kérdésben. 

A kerítés elkerülhetetlen, ha nincs, akkor nem tudjuk megvédeni az országot. A kormány meg fogja akadályozni, hogy ellenőrzés nélkül jöjjenek be az országba bevándorlók. 

Koronavírus-járvány

Orbán Viktor szerint a harmadik oltás továbbra is kulcskérdés, azt javasolja, hogy az emlékeztető oltást mindenki vegye fel. Kézen fekvő lenne a kötelező oltás elrendelése, de ezt szeretné elkerülni, mert az nagyobb ellenállást váltana ki. A kórházaink kapacitása „fantasztikus”, ha kell még több ágyat be tudnak vetni.

Nem lát olyan erősségű hullámot, ami az egészégügyi rendszert ledöntené. Úgy tudja, a harmadik oltás az omikron vírusvariáns ellenében is jó. Az oltás bizalmi kérdés, a negyedikért már ő sem menne el annyira szívesen.  

A járvány elején a legrosszabbra kellett felkészülni, ezért vásároltunk be a szükséges 8-10 ezer lélegeztetőgép helyett 15-16 ezer körülit. Ha a helyzet megkívánja, akkor vezet be a kormány újabb korlátozásokat, de az utóbbi napok kedvezőbb állapotokat jeleznek. Szerinte karanténnal nem lehet megfogni a járványt, és a védettségi igazolványt előbb-utóbb a harmadik oltáshoz kötik majd. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk