Orbán kész alkotmányt módosítani a Mi Hazánk kedvéért

  • narancs.hu
  • 2024. február 27.

Belpol

Bekerülhet a készpénzhasználat alkotmányos joggá tétele, Orbán Viktor szívesen várja a párt kezdeményezését.

Minden jel szerint létezik az az ellenzéki párt, akiknek a Fidesz megfontolja az ajánlatait: a Telex megírta, hogy a hétfői idénynyitó plenáris ülésen Orbán Viktor gyakorlatilag felajánlotta a Mi Hazánk elnökének, Toroczkai Lászlónak, hogy módosítsák az alkotmányt a kedvükért. Toroczkai a párt egyik, alapvetően konteókra építő gondolatát, a készpénzhasználat melletti kiállást és a készpénzhasználati jog alkotmányossá tételét kérte számon Orbánon. „Ha önök azt gondolják, hogy ezt érdemes az alkotmányba emelni, nem leszünk akadályai ennek” – mondta Orbán, aki szerint úgyis van 3-4 komoly téma, amit alkotmányba emelnének. „Nyugodtan összerakhatjuk egy csomagba, szívesen várjuk a kezdeményezésüket, és fogunk ezzel foglalkozni” – mondta.

A szélsőjobboldali politikus (mármint Toroczkai) felszólalásában azt sérelmezte, hogy a banki díjak növekedése miatt Magyarország az EU első öt helyezettje közt van (azt nem említette, hogy ez túlnyomó részt épp a Fidesz régóta bevezetett bankadója és társai miatt van), a kormány mégis a bajok oldalán áll általában. 

Orbán szerint „nem fair”, amit Toroczkai mondott. „Azért nem, mert nem emlékszem olyan intézkedésre, amivel a kormány a készpénzhasználat lehetőséget engedte volna szűkíteni” – mondta. Orbán szerint rengeteg ilyen javaslat érkezik például a bankszektoroktól, de „a kormány semmilyen ilyen igényt nem fogadott be, nem engedjük szűkíteni a készpénzhasználatot”. A KDNP eleve ragaszkodik a készpénzhasználathoz, és a Fideszből is ráállítottak már valakit arra, hogy a témával foglalkozzon – mondta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.