Magyar Narancs: Egy éve indult a Közös Ország Mozgalom (KOM), amelynek a célja egy új választási törvény megalkotása volt. Akkor azt nyilatkoztad, hogy „ha a ’18-as választásoknak ebben a rendszerben megyünk neki, azzal előre biztosítjuk a Fidesz túlhatalmát”. Nem lett új választási törvény.
Gulyás Márton: A jelenlegi választójogi rendszer célja nem a népakarat arányos kifejezése, hanem az, hogy a Fidesz hatalomban maradhasson akkor is, ha nem áll mögötte a szükséges társadalmi felhatalmazás. Ez a magyar politikai élet legnagyobb problémája, és ezt az a nyolc ellenzéki párt is elismeri, amely együttműködött a KOM-mal a választási rendszer reformjában. Az, hogy a választásnak ebben a rendszerben fut neki az ország, nem ideális, de most így kell küzdeni azért, hogy a Fidesz túlhatalmát korlátozni lehessen. Emiatt pedig el kell menni szavazni. Azt viszont kudarcnak tartom, hogy miután a Fidesz a Parlamentben lesöpörte a törvényjavaslatunkat, elmaradt a beígért polgári engedetlenség: emiatt minden felelősség engem terhel, és ezt vállalom. Ezúton is bocsánatot kérek mindazoktól, akikben komoly reményeket keltett ez a kezdeményezésünk. Az erőszakmentes akciók elmaradásának oka az volt, hogy felmértük, mekkora az ügy társadalmi támogatottsága, és sajnos nem tudtunk olyan erőt felmutatni, amellyel valódi nyomást lehet gyakorolni a kormányra.
MN: Viszont sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni az ellenzéki pártokat.
GM: A legnagyobb sikernek nem azt tartom, hogy a baloldal pártjai leültek egy asztalhoz, hanem azt, hogy végre sikerült megtörni azt nagyon mérgező szembenállást, amely korábban a civilek és a pártok viszonyát jellemezte. Tudatosan törekedtünk ennek meghaladására, mert a pártokra ugyanolyan társadalmi szervezetként tekintünk, mint bármelyik civil szervezetre, amely politikai téren aktív. A közeledésben szerepet játszott az is, hogy minden szereplő felismerte, hiába más egy civil szervezet és egy párt pozíciója, felelőssége, nem állunk szemben egymással, és az együttműködés sem jelenti elveink elárulását. Ez fontos előrelépés volt, azóta például a Tanítanék vagy a Független Diákparlament is ezt az utat követi.
| ||
MN: Mik voltak a személyes benyomásaid, amikor leültél a pártok vezetőivel?
GM: Nagy bizalommal és örömmel fogadtak, ami nyilván nem volt független attól, hogy van egy ismertségem, ami ezt megkönnyítette. Az ellenzéki pártok mindegyikében meg lehet találni azokat az embereket, akár a pártvezetésben is, akikkel lehet értelmes és komoly párbeszédet folytatni. Az már más kérdés, hogy lehetnek olyan szervezeti nehézségek, amelyek megakadályozhatják, hogy pártszinten is olyan együttműködést lehessen kialakítani, mint egyéni szinten. Az elmúlt év egyik fontos felismerése volt, hogy a politikusi hivatást a társadalom mennyire nem becsüli meg. Emiatt a tisztességes, tehetséges emberek inkább elmennek a vállalati szférába, vagy egy civil szervezethez dolgozni. A politikus lét ma olyan mínuszból indul, hogy ritka elkötelezettnek vagy ritka gátlástalannak kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt a pályát válassza. Sajnos, utóbbiakból sokkal többen lesznek politikusok, ami tovább csökkenti ennek a fontos munkának a vonzerejét. Kicsi az esélye annak, hogy ha valaki tényleg belevág, és rászán 10-20 évet az életéből, akkor erre az időszakára úgy tud majd visszatekinteni, hogy nem pusztán jó célokért küzdött, de fontos eredményeket is elért, és munkáját a közösség értékeli is. A megbecsülés hiányáról keveset szoktunk beszélni, nyilván azért, mert súlyos bűnök terhelik a politikai osztály jelentős részét, és e bűnök árnyéka rávetül a tisztességesekre is. Nem tudok olyan pártot mondani, amelynek a tagjai között ne találkoztam volna olyannal, akivel legalább egy jót ne tudtam volna beszélgetni. Van annyi becsületes és elhivatott politizáló ember ebben az országban, akiket, ha össze lehetne szervezni, le lehetne váltani a mostani elitet.
MN: Kormánypárti politikusokra is vonatkozik mindez?
GM: Velük szinte semmi kapcsolatom nincsen, de az is igaz, hogy én se nagyon kerestem őket. Legutóbb tavaly szeptemberben, az ukrán nyelvtörvény elleni tiltakozásra szerettem volna összehozni egy a teljes politikai palettát felvonultató szolidaritási rendezvényt. Kifejezetten sokat dolgoztam azon, hogy legyen kormánypárti felszólaló is, de sajnos a Fidesztől nem jött senki, ahogy a Jobbiktól sem. Akkor is azt éreztem, hogy személyesen nem zárkóztak volna el, de bejöttek a pártszempontok.
MN: Miután nem sikerült elfogadtatni az új választójogi törvényt, a KOM célja az lett, hogy minden körzetben csak egy ellenzéki jelölt induljon.
GM: Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz új választási törvény, elkezdtünk gondolkodni, hogyan lehet a fennálló keretek között korrigálni a Fidesz túlhatalmának kedvező elemeket. Az egyik legfontosabb ilyen elem az egyéni választókörzetek túlsúlya: 2014-ben a Fidesz az egyéni mandátumok 80 százalékát úgy nyerte el, hogy az emberek kevesebb mint fele szavazott a jelöltjeikre. Így jutottunk el odáig, hogy azzal tudjuk leginkább növelni az ellenzék esélyeit, ha minél több körzetben fel tudjuk mutatni, hogy ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Közadakozásból végül 23 körzetben készíttettünk közvélemény-kutatást, de ennél akár kétszer-háromszor több billegő körzet lehet – ám ezek méréséhez ennyivel több forrás kellett volna. Bár jobb lett volna, ha a pártok a visszalépésekkel végül egyértelművé teszik, hogy kit tekintenek esélyes ellenzéki jelöltnek, a végső felelősség mindig a szavazóké. A mi kutatásainkból (kozosorszagmozgalom.hu/
kozvelemenykutatas/), vagy a Márki-Zay Péter által közzétett listából (rendszervaltas2018.hu) lehet tájékozódni, hogy melyik ellenzéki jelöltnek van érdemi esélye behúzni egy-egy körzetet. Ezzel együtt bízom abban, hogy mire ez az interjú nyomtatásba kerül (az interjú április 2-án, hétfőn készült), addigra megszületnek azok a megállapodások, amelyekről szó volt az utóbbi napokban.
MN: Ahhoz igen elkötelezettnek kell lenni, hogy valaki felmenjen ezekre az oldalakra, és kibogarássza az esélyes jelöltet.
GM: Az a szavazói réteg, amelyik most bizonytalan abban, hogy kire érdemes szavaznia, valószínűleg el tudja érni ezeket az oldalakat. Az Igaz Katalin által kezdeményezett Orbánnak mennie kell az utolsó héten kiterjedt online kampányban fogja reklámozni az azonos című weboldalt, ahol szintén az esélyes jelölteket mutatják be. A tájékozódás valóban igényel valamekkora tudatosságot, de erre elég egy fél órát szánni az előtt a szavazás előtt, ami a következő négy évre meghatározza az erőviszonyokat. Ez azért nem olyan nagy elvárás. Fontos, hogy az országot járva azt látom, az emberek sokat beszélnek erről. Benne van a levegőben, hogy nagy a tétje a mostani választásnak, ezért el kell menni szavazni.
MN: Milyen más tapasztalatokat szereztél az országjárás során?
GM: Túlzás nélkül mondhatom, hogy brutális elégedetlenséggel találkoztam. Ez engem is meglepett, mert korábban azt gondoltam, hogy én ugyan nagyon nehezen elviselhetőnek tartom a mostani rendszert, de ez alapvetően azért van, mert nap mint nap politikával foglalkozom – de aki nem él ennyire benne a napi politikában, annak mindez jobban elsikkad. Ehhez képest azt látom, hogy kifejezetten erős indulatokat mozgat meg annak a lehetősége, hogy a mostani kormány kaphat még négy évet. Nyilván inkább az ellenzékibb emberekkel találkozom, de az országjárás során mindennap úgy nézett ki, hogy délelőttönként az adott település közterületeit jártuk, szórólapoztunk, plakátoltunk, beszélgettünk az emberekkel, ahol mindenkivel volt lehetőségünk találkozni. Kora délutánra volt egy közterületi találkozási pont meghirdetve, esténként voltak a szintén nyílt fórumok, ide többnyire már csak az ellenzéki választók jöttek el.
A másik nagyon fontos tapasztalat, hogy mekkora igény van a helyi politizálásra a választók és a pártok részéről is. Elképesztő, hogy a magyar állam egy játékfilmre több pénzt ad, mint amennyit egy parlamenti pártnak arra, hogy országos szervezetet építsen és tartson fenn, hogy a kampányköltésekről már ne is beszéljünk. Ezzel nyilvánvalóan nem a nemzeti filmgyártás ellen beszélek: fontos, hogy tisztességes támogatást kapnak a magyar alkotók, én ugyanezt szeretném a magyar politikusoknak is. Ha a pártok fenn akarnak maradni, akkor vagy valamilyen szürke módszerrel kénytelenek megoldani a finanszírozásukat, vagy lemondanak aktivitásuk jelentős részéről. Jobban örülnék annak, ha a pártok a hétköznapok szerves részei lennének, csak ehhez arra van szükség, hogy sokkal több mindent tudjanak csinálni, filmklubokat, közösségi eseményeket szervezhessenek. Ehhez képest az a valóság, hogy például egy elvileg országos pártnak egy egész megyében nincs egy projektora arra, hogy egy egyszerű filmvetítést meg tudjon tartani. Arról már nem is beszélve, hogy van-e olyan irodája, ahova húsz embernél több be tud menni, és hogy az önkormányzat ad-e termet bármilyen nagyobb rendezvényre, vagy azt adminisztratív okokkal ellehetetlenítik, mint ahogy velünk is történt Dunaújvárosban.
MN: Az inkább elzárkózó LMP vagy az elvileg nyitottabb MSZP–Párbeszéd taktikája szerinted a célravezetőbb?
GM: Erről nagyon határozott véleményem van, amit most nem fogok részletesen kibontani, mert nem szeretném befolyásolni sem a választókat, sem a részvételi hajlandóságot, sem a pártok közötti esetleg még zajló tárgyalásokat. Általánosságban annyit tudok mondani, hogy legitim és erős érvek szólnak a koordináció mellett és a koordináció ellen is. Alapvetően a koordináció mellett vagyok, az elmúlt hónapokat gyakorlatilag azzal töltöttem, hogy emellett érveltem. Ugyanakkor nem gondolom, hogy aki a koordinációt megtagadja, az csak azért teheti ezt, mert valaki lefizette volna, vagy valamilyen módon fogná a Fidesz. Meggyőződésből is el lehet utasítani a koordinációt, és ez is az országjárás egy fontos tapasztalata volt: sok párt nem vezérelvű, több frakcióra oszlik, és például Nyugat-Magyarország felől egészen más szövetségkötési stratégia tűnhet sikeresnek, mint Észak-Magyarország felől. Ezek nem látszódnak akkor, ha csak a pártvezetők nyilatkozatait figyeljük. Sokkal jobban értékelem a demokratikus pártokat, még akkor is, ha bizonyos folyamatok csak azért nem tudnak végigmenni a szervezeten, mert egy-egy ilyen kérdés megvitatása komoly vitát gerjeszt a tagságban.
MN: Érdemes a stabilan 5 százalék alá mért Együttre, Momentumra vagy a Kutyapártra szavazni?
GM: Nem vagyok abban a pozícióban, hogy megmondjam bárkinek, kire érdemes szavaznia és kire nem. Mindenki el tudja dönteni, hogy mit kockáztat, amikor a voksát leadja. Legitim azt mondani, hogy 5 százalék alatti párttal nem foglalkozunk, mert a rájuk adott voks elveszett szavazatnak számít. De ha valaki a mostani porondon nem lát olyan 5 százalék fölötti pártot, amelyikre szívesen szavazna, a többi között viszont igen, akkor gondolhatja azt: ha az egyik ilyen formáció a következő 4 évben kapna állami támogatást, akkor olyan alternatívát tudna felépíteni, ami sokkal jobb annál, mint amit a most parlamentbe bejutó pártok képesek összehozni. Ezért a voksával azt szeretné elérni, hogy a pártja 1 százalék feletti eredményt érjen el.
MN: Hogyan tekintesz a Jobbikra?
GM: A Jobbik Magyarország legerősebb ellenzéki pártja, megkerülhetetlen politikai erő, ezzel együtt nem kormányalakításra képes párt. Az egyik nagy kérdés, hogy el lehet-e hinni a néppárti fordulatot, lehet-e velük egyáltalán kormányalakítási tárgyalásokat folytatni, vagy ettől automatikusan el kell zárkózni? Úgy gondolom, hogy a Jobbik múltja része a jelenének is, mert elmaradt az a szembenézés, ami szükséges volna ahhoz, hogy hihető legyen a fordulat. Ugyanakkor nem hiszem, hogy egy esetleges Jobbik-kormány jelentősen rosszabb lenne a mostanihoz képest, hiszen a Fidesz azokat az eszméket képviseli kormányon, melyeket a Jobbik 2009 és 2013 között hirdetett. Volt antiszemita propaganda, most is fut a legsötétebb időket idéző rasszista és idegengyűlölő kampány, egy bezárkózó államunk van a fehér faj felsőbbrendűségét hirdető kormányfővel.
MN: Miért nem vett részt a Jobbik a veletek és a más ellenzéki pártokkal való kooperá-cióban?
GM: A Jobbik azt gondolja, hogy az önállóságát hangsúlyozó álláspontot képviselve nagyobb esélye van a mandátummaximalizálásra, mintha az együttműködésre inkább hajló álláspontra helyezkedne. Ez azonban tévedés, a Jobbik szavazói az együttműködést várják el, és a kutatások is azt mutatják, hogy a párt koordinációval növelni tudná a mandátumai számát.
MN: Ha a te körzetedben jobbikos lenne a legerősebb jelölt, rá szavaznál?
GM: Ha olyan körzetben élnék, ahol ez a helyzet fennáll, akkor az alapján döntenék, hogy ki a konkrét jelölt. Megnézném, hogy korábban mondott vagy tette-e olyat, ami számomra elfogadhatatlan. Alapvetően az vezérel a mostani választáson, hogy melyik párt lesz az, amelyik fontos kérdésekben a társadalmi egyeztetés után hoz döntéseket. Ha ebben partnernek tudnám látni az akár jobbikos jelöltet, akkor lehet, hogy úgy tudnék rá szavazni, hogy azt nem élném meg morális megsemmisülésként. Feltéve persze, hogy valóban van esélye nyerni a fideszes jelölttel szemben.
MN: Milyen eredményre számítasz vasárnap?
GM: Konkrét eredményre nem tippelnék, de arra számítok, hogy legalább 65 százalék lesz a részvétel.
MN: Ha nyer a mostani ellenzék, milyen esélyei vannak a NER lebontására? A megosztott többségnek egy nagyon erős ellenzékkel kellene megküzdeni, ráadásul a korábban független intézmények élén is fideszesek vannak.
GM: A NER lebontásához nem elegendő egy választást megnyerni, de az az első és legfontosabb lépés. A kérdés most az, hogy el lehet-e kezdeni ezt a munkát, vagy bezárul minden, és újabb négy évig tehetetlenek leszünk. A Fidesszel szemben felálló többség valóban töredezett lesz, de a választók részéről olyan nagy nyomás lesz rajtuk, ami ki fogja kényszeríteni azt az együttműködést, amire valójában szükség van.
MN: És mire számítasz, ha marad a Fidesz?
GM: Erkölcsi, politikai és jogi elégtételre – semmi kétségem nincs afelől, hogy ezt az egy ígéretét Orbán be fogja tartani. Láttuk, mi mindent művelt 2010 után. Ha bárki azt gondolja, hogy a hatalom képes magát konszolidálni, téved. A Fidesz már nem tud, de nem is akar visszajönni abból az alternatív valóságból, amit felépített magának. Ha van tanulsága az elmúlt nyolc évnek, akkor az az, hogy minden alkalommal tévedünk, amikor azt hisszük, hogy van egy olyan vörös vonal, amit Orbán már nem lép át. A mintegy kétmilliós Fidesz-bázist egyik botrány sem volt képes csökkenteni, a hatalom pedig erre a kisebbségre épül. Velük szemben áll a többi 6 millió választópolgár, aki változást akar. Nekünk most rájuk kell koncentrálni.
