Orbán-Morawiecki: a jogállamisági feltételrendszer gyengítené a jogállamot

  • 2020. november 26.

Belpol

Ezzel érvelt a vétó mellett a magyar és a lengyel miniszterelnök a mai megbeszélésük után.

Nem megerősítené, hanem gyengítené a jogállamiságot az Európai Unióban az új többéves költségvetéshez kötődő feltételrendszer, a tervezett mechanizmust politikai eszközként használhatnák fel – szögezte le közös nyilatkozatában Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, miután tárgyalást folytattak csütörtökön Budapesten, számolt be róla az MTI.

Magyarország és Lengyelország elkötelezett az európai alapértékek mellett, ugyanakkor a javasolt feltételrendszer nem felel meg az EU alapszerződéseinek, tág és homályos definíciókat tartalmaz a jogállamiságra vonatkozóan, egyértelmű kritériumok és eljárásjogi garanciák nélkül – fogalmaz a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI rendelkezésére bocsátott dokumentum.

Mint közismert, Orbán Viktor november 16-án levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét arról, hogy a magyar kormány megvétózza az EU hétéves költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást. Ehhez a vétóhoz a magyar kormány mellett egyedüliként az EU-ból a lengyelek csatlakoztak.

Orbán bejelentette: megvétózza az EU-s költségvetést

A hétéves büdzsé és a helyerállítási csomag valamennyi elemére nemmel fog szavazni. Levélben tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel német kancellárt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét arról, hogy a magyar kormány megvétózza az EU hétéves költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.

Az Európai Unió a koronavírus-járvány által előidézett társadalmi és gazdasági válság mérséklésére fogadott el még júliusban egy 1800 eurós csomagot, a jelenlegi magyar-lengyel vétó az ehhez kapcsolódó kifizetések végrehajtását késlelteti, ami különösen érzékenyen érinti a járvány által leginkább sújtott déli államokat.

„Továbbra is napirenden van az a javaslat, amely a válságkezelés sürgető pénzügyi kérdését mindenképpen össze akarja kötni a joguralomról szóló, ma már nem jogi, hanem politikai vitával és kérdéssel” – mondta a mai sajtótájékoztatón Orbán Viktor. „Magyarországnak azonban nem fogadható el tartalmában az az asztalon lévő javaslat, amely együtt próbálja kezelni a gazdasági válságot, az EU pénzügyi érdekeit és a joguralmi kérdéseket” – tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán azt is elmondta, hogy aki a joguralomról szóló politikai vitát és a válságkezelés sürgető gazdasági kérdését összeköti "az felelőtlen, mert a válság idején gyors gazdasági döntésekre van szükség" Ugyanakkor a gyors döntéseknek jelenleg éppen a magyar-lengyel vétó jelenti a legnagyobb akadályát. Az EU-s költségvetéshez szükséges magyar és lengyel szavazat ugyanis jogilag nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen, a miniszterelnök erre utalva úgy fejezte be mai sajtónyilatkozatát, hogy a lengyel miniszterelnökkel együtt „ennek tudatában" fognak tárgyalni a következő időszakban.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.